19.fejezet - Van választásunk

Sziasztok! <3
19.fejezet, azaz már csak kettő maradt és egy epilógus! Hihetetlen! :'( Vészesen közeleg a vége... A következő rész hosszabb lesz, mint ez, valljuk be elég rövidecske lett. A következő rész vasárnap érkezik. :) Köszönöm a 62 feliratkozót, elképesztő, milyen gyorsan növekedik a számuk <3 A kommenteket és persze a támogatást :D Jó olvasást és szórakozást a részhez! <3

LUCY

Amiket a kocsiban végig kellett hallgatnom Harry szájából a szívemig hatoltak. Az érzés olyan, mintha kést szúrtak volna a szívemben, s még mindig benne tartanák. Nem hiszem el! Hogyan képes mindent letagadni? Halál biztos vagyok abban, ami történt, nem csak egy álom volt! Sietősen szállok ki az autóból, egy percnél sem vagyok hajlandó többet Harry-vel egy légtérben lenni. Igen, ilyen mértékben megsértett. A tagadása már csak hab a tortán volt. Megbíztam benne, azt állította mind ez idáig, hogy nem vagyok a terhére. Pedig én éreztem. Végig tudtam. Na, jó. Ez az érzés csak akkor tört rám, mikor ápolgatnia kellett. Ameddig vele voltam egészségesen eszembe sem jutott egyetlen röpke pillanatra sem. Boldog voltam. A kocsiban tartogatott könnyeimet most útjukra engedem. Ahogy beérek a nappaliba neszt hallok a sarok felől. Tekintetem egyből oda kapom, de amit ott látok vérfagyasztó. Ijedtemben szívemhez kapok, s egy sikkantás is kicsúszik ajkaim közül. Két zöld szempár, megszólalásig olyanok akár csak Harry-éi. Ilyen gyorsan beért volna? Hátam mögött sürgős lépteket hallok, majd felbukkan Harry. Nem állhat mind a két oldalamon ő. Nyilvánvaló melyiken tartózkodik a Göndör, viszont akkor ki a másik személy? Lefagyok, látom Harry is kiszúrta az ide nem tartozó illetőt.

- Mit keresel itt? – éles és dühtől izzó baritonja tölti meg az egész lakást. Az idegen nem szól egyetlen szót sem, tovább kémlel minket a sötétségben. A félelem mondhatni már a csontjaimat marja. Vajon értem jött? Egyenesen Harry védelmező karjaiba futok. Ő a nem régiben történt vitánk ellenére, úgy szorít magához, mintha meg sem ejtettük volna. Ismét rászól a rejtőzködő személyre, viszont ő tovább hallgat. Érzem, nem amiatt potyognak könnyeim, hogy összekaptunk Harry-vel. Most már rég nem. Hanem a halálos félelemtől. Egész testem remeg, amit gondolom az engem tartó fiú is érez, hiszen körkörös mozdulatokkal a hátamon próbál nyugtatni. Megsimítja a hajamat, majd fogása gyengül. Tudom, itt az ideje, hogy elengedjem, mert lépni akar. Akaratomat nehéz meggyőznöm karjaim ellazításához, de valahogyan végbe viszem. A Göndör magabiztosan és kíméletet nem ismerve sétál a sötétbe, egyenesen a betörő mellé. Látom, hogy megragadja, a furcsa az egészben, hogy az ismeretlen próbálkozást sem tesz a meneküléssel. A fiú egyenesen a beszűrődő holdfénybe vezeti az idegent. Amint meglátom, térdeim feladják a szolgálatot, az ájulás szélén vagyok.  Kétszer is megdörzsölöm szemeimet, hátha csak a fáradtság vetít le elém képzelgéseket. Azonban tévednem kell, mikor elvezem a kezeimet még mindig ugyan az tárul a szemeim elé. Két ijesztően egyforma fiú. Harry ugyan úgy, mint én, kővé van dermedve. Hogyan lehetséges ez? Két Harry… A kérdés, hogy melyik lehet az igazi, fel sem merül bennem, hisz’ az egyik meg sem szólal, viselkedése egyezik egy élőholtéval. Harry tovább kiabál a betolakodóval, azonban ebből semmit sem értek, csakis a mély hangját érzékelem. Hirtelen sokallok be, összeszedem a maradék energiámat és a szobámig szaladok. itt bújok meg a kint lévő bajoktól. Mi lesz a betörővel? Hatalmasat csapódik valamelyik ajtó, s nem sokkal később az autó motorja is felbúg. Elviszi? Azt hiszem, ez lenne a legcélravezetőbb. Amilyen hirtelen indult be a jármű, olyan sebességgel áll is le. Más terve lenne? Az ajtó ismét találkozik a keretével, most ugyan kisebb morajt keltve. Nem messze tőlem, valaki idegesen járkál.

- Evan mi a rossz seb történt? Itt van a hasonmásom! – telefonál. Én sejtem mi ez az egész. Pár perc csend után ismét megszólal.

- Hát ez remek! Hogy engedhetted ezt meg? Legyen, holnap visszaszólok hogyan döntöttünk. – léptek közelednek hozzám, nem lepődök meg, amikor Harry kukucskál be hozzám. Sóhajtva kuporodik le mellém a földre. Ő is átkarolja térdeit.

- Beszéltem Evan-el. Elmondta mi folyik itt. A másik lény egy hologram volt. Az enyém. A kutató csoport azért küldte ide, hogy összeugrasszon minket és minden komolyabb erőfeszítés nélkül, minél hamarabb kapjanak vissza téged. Csak a mi szerencsénkre, és az ő sajnálatukra a nagy zűr-zavarban elfelejtették, ha beprogramozzák valamilyen küldetésre, vissza is kell parancsolni, mert különben cél tudatlan lesz és csak állni fog, ahogy láthattuk. – én pedig voltam olyan naiv és hittem ennek az olcsó trükknek. Feltételeznem lett volna szabad ilyet Harry-ről. Soha nem viselkedett így velem.

- Szégyellem magam. Sajnálom nem szabadott volna bedőlnöm, hiszen te mind végig jó voltál hozzám. – bólint és átkarolja a vállam, ezzel arra ösztönöz, hogy neki dőljek. Szégyenlősen mosolyodok el a meghitt pillanaton.

- Figyelj, van itt még valami. Muszáj elmondanom, megérdemled, hogy összeálljon a kép. Emlékszel, mikor kiszabadítottunk Louis-val én lemaradtam és csak késő este értem haza? – bólintok és egész testemmel felé fordulok – Az este beszéltem Evan-el. Hagyott futni, mégpedig azért, mert nem csak te, de én is veszélyben vagyok. Ugyan annyira vagyok az ő tulajdonukban, mint te. Úgy nevezett utazó vagyok. Hatvanhárom évvel ez előttről kerültem ide. Akkoriban ez volt a kutatók álmainak netovábbja. Az időutazás. Elvileg én magam jelentkeztem erre a feladatra, a tesztutazásra és lásd sikerült. Persze először nem hittem neki, azután mindenféle papírokat és feljegyzéseket készített rólam. Kiderült, hogy emlékeket ültettek a fejembe, hogy úgy élhessek itt, mintha nem is lennék utazó. – látom rajta, megviseli ez az egész ügy. Kegyetlenség, hogy nem ismerheti meg a családját.

- Nagyon sajnálom. – nyomok egy együtt érző puszit arcának jobb felére.

- Van választásunk. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem szeretnék tovább így élni. A mondó vagyok, hogy menjünk vissza. Átadjuk a hologramom és lesz, ami lesz. Úgy sem adnák fel. Olyan dolgok vannak a kezükben, amivel tönkretehetnek. Mit szólsz? Visszamegyünk? – jól mondja, ahogy mindig. Erőt kell gyűjtenünk és harcolni azért, amink van. Egy sokkal jobb és nyugodtam életért. Nem félek, a jók mindig győznek. Tudom, nem harcba megyünk, mégis olyan. Megfogom Harry kezét, s ő tudja, mit akarok.

- Akkor holnap után indulunk is. Ki kell pihennünk magunkat, nyugodtan aludj. A másik Harry-t bezártam az egyik szobába, onnan nem megy messze. Holnap csomagolunk. Aludj jól! – ad egy kis jó éjt puszit homlokomra. Azt hiszem ennyire közel még sosem álltunk egymáshoz.

- Rendben, jó éjt! – laposakat pislogva nézek az órámra, hajnali negyed négy van. Egy csomó idő elment. Vánszorogva lépegetek el ágyamig, ahol végre magamra húzom a takarót és alszok egy kiadósat. Remélem minden rendben lesz. Találni fogunk egy utat, az arany középutat és mind két félnek jó lesz.