2016. július 12., kedd

II.évad 2.rész - Költözünk

Sziasztok! Itt a második rész, ami remélem tetszeni fog! Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek, hogy tudjam tényleg érdemes-e folytatni. Köszönöm szépen azt az egy visszajelzést ami jött, nagyon jól esett! :)

- Na, most ki dobott ki? – megáll előttem, mellkasa előtt összefonja a karjait, s sértődötten néz rám.
- Nagyon, nagyon vicces! Te, ki ez a lány? Együtt vagytok? Avass már be, Gemma nem mondd semmit. 
- Nyugodj le, később elmondok mindent.  – felsietek Lucy szobájába, mivel lent nem találom őket sehol. Kopogok az ajtón, mire Gemma visszaszól. Bemegyek, de erre nem voltam felkészülve. Lucy egy fekete csipkés ruhában ácsorog, miközben Gemma fonja a haját. Gyönyörű.
- Woh… Lucy nagyon csinos vagy. – bókomra elpirul.
- Te, Harry. Louisnak nagyon bejön Lucy.
- Igen, volt már hozzá szerencsém. Szóval, jól elvoltatok?
- Persze. Felpróbáltuk a ruhákat, aztán ahogy mondtad megmutattam és elmagyaráztam neki hogyan is kell használni a TV-t.
- Szuper, köszönöm! – mikor végzik Lucy hajával, közli, hogy lép is. Nyom két puszit az arcomra és elhagyja a házat.
- Jól elvoltatok Gemmel? – igennel válaszol, látom rajta, hogy valóban kedveli. Örülök, hogy kijönnek egymással. Ahogy Lou-val is.
- Menjünk le Louishoz. Biztos vár már. – mire feltápászkodok az ágyról az említett személy már bent is van a szobában.
- Nos, válaszolsz? – teljesen be van zsongva. Pont, mint az első alkalommal. Akkor ez kétségkívül egy második első alkalom.
- Szóval Louis, ő itt Lucy! Beteg, úgyhogy ne hozd rá a frászt, ha kérhetem. És mielőtt megint megkérdezed, nem vagyunk együtt.
- Hogy érted? Meg van fázva, vagy valami ilyesmi?
- Nem, ő amnéziás. Nem beszél, ez biztosan valami pszichés probléma lehet. Reméljük, minél hamarabb elmúlik.  – beszélgetünk még pár percet, majd átkísérem Louist a szobájába. Hihetetlen, hogy nálam lassan mindenkinek lesz egy saját bejáratú szobája!
- Gondolom, sokáig maradsz. – a válasz természetesen igen, mi más is lehetne. Neki nincs saját háza, a barátnőinél szokott lenni. Balszerencsémre elkezdi ecsetelni milyen kis bombázó hagyta el. Előszörre érdekes volt, másodjára nem szívesen hallgatom végig. Félre ne értsétek, jó társaságnak tartom magam, meghallgatok mindenkit, azonban azt nem szeretem hallani, hogy a legjobb barátomnak összetörték a szívét. Nem vallja be, túl nagy hozzá a büszkesége, azonban én tudom, és legbelül ő is, nagyon fáj neki. Minden egyes alkalommal. Tuti Louis vezeti a szakítások rekordját. Annyi pénzem lenne, ahányszor szakított, vagy visszautasították milliárdos lennék.
- Engedélyt kell kérnem a lányhoz? Persze ezt csak feltételesen kérdezem, nem mintha akarnék tőle valami. – persze, persze.
- Beléd csapott egy villám? Louis Tomlinson nem akar semmit egy lánytól?
- Te is tudod, hogy bepróbálkozok majd.
- Hagyd még. Csak tegnap óta van itt, és nem szeretnék rászabadítani egy Tomlinsont. – marjuk még kicsit egymást, végül annyiban maradunk, vár még pár napot, utána kezdi csak el behálózni Lucyt. Bár pontosan tudom, az első másodpercben, ahogy elnézek, ő már ott lesz mellette.  Megígértetem Louissal, hogy semmilyen körülmények között el ne mondja senkinek, hogy Lucy itt van. Ugyan ezt mondtam Gemmanak is. Ha, rossz fülekbe jut az információ, akkor nem tudom magam mellet tartani majd.
El kellene, hogy menjek a munkahelyemre, de nem visz rá a lélek. Nem azért mert Louis itt van, vagy, mert féltem Lucyt. Egyszerűen nincs kedvem. Rávetem magam az ágyamra, majd csekkolom a telefonom. Már vagy százszor hívtak a stúdiótól. Komolyan el muszáj lesz felmondanom. Vajon Lucy mit tud ilyenkor csinálni? Először is sokat hagytam a szobájában, de akkor soha nem futott át az agyamon, hogy esetleg unatkozik. Bunkó vagyok. Itt a második lehetőségem, arra hogy foglalkozzak vele. Már tudom, tanítani is kell neki pár dolgot, el tudnánk ütni az időt. El is indulok a szobája felé, de már a folyosóról hallom, Louis hangját. Hát, megelőzött. Ez esetben veszek egy fürdőt és alszok egyet. Vagyis előtte kéne valamit beszerezni vacsorára. Rendelek egy pizzát. Jobban mondva hármat. Azzal tisztában vagyok Louisnak a kedvence a sonkás-sajtos extra sajttal, azt is tudom az enyém melyik, de a lányka, vajon melyiket szeretheti? A sima sajtosat mindenki imádja – legalábbis azt hiszem – kap egy olyat. De, viszont az sem lenne nagy gond, ha rendelnék egy husosat, sonkásat és egy sima sajtosat és akkor mindenki azt eszi, amelyiket akarja.
Kiszámítottam minden másodpercet, ugyanis amikor frissen fürödve kocogok le a lépcsőn, épp csengetnek. Itt a kaja!
- Jó estét! Itt a számla. – kifizetem a három óriás pizzát, és el is hajtom a futárgyereket. Nem lesz ez túl sok? Nem baj, csak eláll ez több napig is.
- Gyertek, van kaja! – ordítok fel. Alig telik el két másodperc, hallani lehet, ahogy Louis őrült módjára dörömböl lefelé a lépcsőn. A pici lány, csak szerényen jön utána.
- PIZZA! – újra ás újra ez van, amikor Louis egyáltalán csak meglátja.

Úgy tűnik, Louis nem tud leállni a bolondozással, arra kelek, ahogy az ágyamon ugrál.
- Gyerünk, Harry kelj fel! Irány a munka! – frászt! Felkelek, de ahelyett, hogy a szekrényhez mennék valami göncért, beszállok a játékba. Deja vum van. Vajon miért?
- Most vagy azért sürgetsz a munkába, mert Lucyvel szeretnél lenni, vagy csak aggódsz, hogy egyszer nem tudlak majd eltartani? – bököm oldalba játékosan. Tekintettel ölni lehetne, már halott lennék. És, most bevágja a műdurcát. Szeretem, hogy köztünk minden poén. Tudjuk, hol vannak a határok.
- Na, de Harold! Milyen kérdés ez?!  Persze, hogy mindkettő! – ennél szebb választ nem is kaphattam volna, azt hiszem meg is könnyezem!
- Akkor itt hagylak, Rómeó. – paskolom meg vállát. Be kell mennem, felmondani. Utána elmondani Lounak, hogy mi a helyzet és közlöm azt is, hogy költözünk. Nem mellesleg kell vennem egy sokkolót. Nem biztonsági okokból, Lucy miatt. Ugye van az a dolga, a meghibásodás. Sürgősen kell vennem egy házat. De mégis hol? Az amerikai házamba nem szeretnék menni. Magamra kapkodom a ruháimat, felkapom a kocsi kulcsom, azonban mielőtt lelépnék Lou lelkére kötöm, hogy nagyon figyeljen Lucyre – nem mintha magától nem körözne körülötte. Bármi is kell neki, adja oda neki.
Nagy köszöngetések közepette megyek John irodája mögé. Jobban belegondolva nem is oda kéne mennem, inkább a fejeshez. A mai nap bent van. Ezt vele kell intéznem. Kopogok kettőt, s mikor beinvitál, benyitok.
- Jó napot! – kezelek le vele.
- Oh, Harry! Régen láttalak. Olyan pletykák járnak ebben az épületben, hogy már be sem jársz. – nevet. Jól ismerem, általános iskolai haverok vagyunk.
- Van, amikor a művész kinövi a termét és nagyobbra vágyik. – talán ez túlzás volt. Nem igazán örül ennek. Akkor mi lesz, ha elmondom neki a tervem? Jézus!
- Térjünk a lényegre. – komoly arckifejezése a frászt hozza rám.
- Hát… Ez lenne a lényeg. Nem tervezek nagyobb kiadóra váltani, de felmondani igen.

Nem volt egy könnyű menet, de abban megállapodtunk, hogy nem bontja a szerződésem, ha van kedvem, bármikor szívesen látnak, cserébe csak dalokat kell írnom. Ők pedig azokat eladják. Szóval dalszerző lettem. A fizetésem megtarthatom, nem vonnak le semmit. Ezért azt hiszem, életem végéig hálás leszek.
- Louis, beszélnünk kell! – nem tudom, miért ordítok, amikor itt ülnek előttem a kanapén és TV-znek.
- Okés. – velem jön a konyhába, leültetem az egyik székre, és kávét töltök mindkettőnknek.
- Miről van szó?
- Költözünk. Ma azért mentem be, hogy felmondjak, de nem akartak elengedni, így abban maradtunk, hogy megtarthatom a fizetésem, nem bontják a szerződést, csak legyek a dalszerzőjük. – nem nehéz neki ezt lenyelni, költöztünk már többször is. Louis amúgy sem lovagol az ilyen dolgokon sokáig, szereti a változatosságot, emellett nagyon laza, mindent nagyon – néha túl könnyen – vesz.
- Remek, hova megyünk?
- Azt még nem tudom, ma óhajtok valami házat nézni a neten.
- Mi van az Amerikai házzal? Az eléggé fasza. – ezt most csak azért mondja, mert fénykorunkban hatalmas bulikat szerveztünk ott, szétcsapattuk a fejünket. Ő azt a kis szentélyének tekinti, ott dugta meg a legtöbb csajt. Egyébként nem nagy durranás a ház.
- Én arra gondoltam, hogy Ausztráliába mennénk. Ott jó az idő.
- Brazília? – ez még tőle is fáj.
- Az Amerika Lou. – mondom neki csukott szemmel.
- Mázsa szart rá, nem érdekel hol van! Menjünk oda! – végül is. Régebben szó volt róla, hogy elmegyünk egyszer oda, ám ez nem történt meg.
- Tudod, hogy valamikor nagyon rég ott akartunk tölteni egy nyarat, na, most itt a lehetőség! Kérlek, Harry bár bezsongtam! – ha, nem mondja, esküszöm nem veszem észre… Az ugrálás és az össze-vissza hadonászás nem elég feltűnő.
- Legyen! – ahogy kimondom, akárcsak egy holdkórós üvölteni és szaladni kezd. Brazil lányok vigyázzatok, érkezik a szűzoltó!

1 megjegyzés:

  1. Kedves Olívia!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    VálaszTörlés