II.évad 3.rész - Lassítsunk!

- Megyek pakolni!! – kiált vissza a lépcsőről. Nagyon jó, hogy így rohan, sejtem nem fogja megkönnyíteni a dolgom, és segíteni. Én is szívesen felvenném Louis tempóját, minél hamarabb ott szeretnék lenni, elvinni innen Lucyt, de az istenért még nincs is hol laknunk! Pedig már én is rázsongtam. Egye fene, elmegyünk ma, megszállunk valami motelben és ott helyben nézek egy házat. Akkor legalább belülről is megnézhetem. Azonban mielőtt nekifogunk a csomagolásnak szólni kell a lánynak is.

- Bemehetek? – kopogtatok az ajtaján. Lenyomja a kilincset, majd kitárja az ajtót. Int, hogy menjek beljebb.

- Csak, azt szeretném mondani, hogy muszáj lesz elmennünk innen. Brazíliában fogunk ezen túl élni. Szóval, kérlek, pakold össze a cuccod. A szekrényed aljában találsz egy bőröndöt, amit jónak látsz, pakold bele, a többit nyugodtan hagyd csak itt. Ha, nem lesz elég, nyugodtan kérj tőlem, vagy Louistól egy másik táskát. – látom, nem érti, miért kérem ezt, vagy miről is van szó, de engedelmesen veszi ki a bőröndöt és kezd el pakolni. Magára hagyom, nekem is el kell kezdenem pakolni. Nem fogok mindent eltenni, úgyis visszajövünk majd egyszer-kétszer.

Két csomagnyi cuccomat szedtem össze az elmúlt órákban. Máskor meghatna a – majdnem teljesen – üres ház, de egyszer már átéltem. Louis amióta készen van próbálja megértetni Lucyval, hogy nem akarjuk kitenni az utca szélén, vagy esetleg elhagyni, egyszerűen máshol fogunk lakni.

- Remélem, tudod, hogy te fogsz vezetni! – dobom meg Lout a kulccsal.

- Ú-úristen! A nagy isten, Harry Styles megengedi, hogy a nagy menő BMW-jét vezessem! Minő megtiszteltetés! – a mondat közben fokozatosan csúszik le a padlóra, míg le nem hasal teljesen. Igen, soha nem engedem neki, hogy vezessen, úgyis csak bajt csinálna.

- Ha, ennyire el vagy ragadtatva, akkor pakolj be az autóba. – ez már annyira nem tetszik neki, de teszi, amit kértem. Addig én keresek a neten valami szállót. Először egy nagyobb nevű hotelt próbálok meg, bár akkora szerencsém úgy sem lesz, hogy több napra tudjanak szobát adni, főleg, hogy most szólok.

Beletelt egy kis időbe, amíg találtam egy magára valamit is adó hotelt, ahol eltölthetünk három napot. Amint odaérünk első dolgom lesz elkezdeni a ház vadászást. Valami bútortózott kéne. Meg valami nagy.

- Mr. Sytles, jelentem, az autója készen van az indulásra! – szalutál előttem Lou. Megköszönöm neki, beírom a GPS-be a célt, majd odaadom Louisnak. Szólok Lucynek, hogy megyünk. Látom rajta, még mindig kételkedik, pedig igazán nincs miért. Hiszen az egészet csakis érte csinálom. Mikor mellém ér átkarolom a vállát és így kísérem az autóig. Kinyitom előtte az ajtót, s segítek beszállni neki, és be is csatolom.

- Ne csatold ki magad, amíg meg nem érkeztünk jó? Ha, aludni szeretnél, kicsit hátra tudod dönteni az ülést ezzel a karral. – bólint, hogy megértette. Én is elfoglalom a helyem, s rögtön hátradöntöm az ülést. Imádom!

- Mondd, Harry akkor végül is máris vettél egy házat? – tudakozik Louis.

- Dehogy. Egy hotelbe megyünk, három napra. Annyi idő alatt csak találok egy valamire való, felbútorozott házat. – világosítom fel csukott szemmel. Befészkelem magam, s lehunyom a szemem, pedig pontosan tudom, hogy egy másodpercet sem fogok tudni aludni. Még túl korán van.

Hogy mondjam el Lucynek? És Louisnak? Nem fognak hinni nekem… Vagyis, azt még elhiszik, hogy Lucy egy hologram, de a történteket nem. Hülyeségnek gondolják majd. Eltitkolhatom? Miért is ne? Csak kell egy jó sztori. Áh, nem… Honnan a francból tudnám, hogy a lány egy hologram, amikor csak úgy befogadtam? Azonban azt sem kerülhetem el, ami a múltkor megesett velünk, amikor csak úgy összeesett és folyamatosan tölteni kellett. Ki kell találnom valami cselt, amivel megrázhatom és beállíthatom úgy, mintha természetes lenne.

Nehéz lesz… Nem kellene neki elmondanom az igazságot magával kapcsolatban. Vagy ő rájönne magától? Az lenne a legjobb… Merne egyáltalán szólni? Remélem.

- Hosszú út lesz. – sóhajt fel Louis.

- Még csak tíz perce megyünk, de te már meguntad?

- Ezt nagyon eltaláltad. – markolja meg a kormányt. Látom, már nyüglődik. Esküszöm, minden hónapban egyszer van egy pár olyan napja, amin semmit sem lehet vele kezdeni. Mint egy lány. Borzalmas.

Muszáj kitalálnom valamit! Mi lenne, ha álmában ráznám meg? Fogalmam sincs érezné-e. Bár, mondjuk, ekkora idióta sem lehetek. Holt biztos megérezné. Oh, megvan! Megvárom, amíg elfogy az energiája. Teljesen. Ez beválhat. Igen, ez lesz az!

- Most komolyan egész úton sziesztázni akarsz? Tudod, hogy ha nem szórakoztatsz meg fog ölni az unalom. – hát ez igaz. Hátrapillantok Lucyre, aki csak az ablakon bámul kifelé. A beszéd témát sem szabad hanyagolni nála.

- Egy szobát tudtam foglalni, úgyhogy te és én alszunk egy ágyban, Lucy te pedig egy kinyitható pótágyon leszel. Jó így? – mindketten helyeselnek.

Egy darabig beszélgetek Louval, be nem áll a pofája, de mikor kezdek elálmosodni, a saját telefonomon lévő filmek közül bekapcsolok egyet neki, had hallgassa. Nincs oda a zenéért vezetés közben. Bízom benne, hogy a film nem fogja túlságosan lefoglalni, és az útra is koncentrálni fog.

- Harry! Kellj fel! Átaludtad az egész utat. – bököd meg Lou. Ezt én így nem mondanám… Kétszer aludtam el, a kettő között volt egy öt órás dumálásunk Louval.

Kikászálódok a járműből. Eléggé komás fejem lehet, úgy érzem magam, mint akit kimostak.

- Ne aggódj, én rendezek mindent. – veregeti meg Lou a hátam. Hát, jól van. Tudnám mikor lett ilyen segítőkész.

- Rendben, de az én nevemet mondd. – miután bement a hotelbe és segítek a hordár csávónak a csomagokkal. Lucy eközben leül a lépcsőre és vár, pedig mondtam neki, hogy nyugodtam bemehet és a fotelekbe is leülhet, de nem füllett hozzá a foga. Nem szeretne egyedül lenni.

Mindig úgy érzem, hogy túlságosan rohanok, és nem foglalkozom vele. Ez sajnos így is van. Mindent egyszerre akarok, azonban most már itt vagyunk, és azzal töltöm az időm, amivel csak akarom.

Nem óhajtok nagyon berendezkedni.

A szobába felérve én magam is meglepődök, milyen szép. Úgy hittem, csak egy kicsi szoba lesz, de kellemesen csalódtam.

- Tetszik? – fordulok a csodálkozó lány felé. Ő csak mosolyog rám. Ezt egy egyértelmű igennek veszem. Megvárom, amíg körbenézi a teret, utána mellé ülök.

- Figyelj, tudom, hogy eddig nem igazán gondoskodtam rólad, de ígérem, ami után találok egy házat, meg fog változni. Segíteni szeretnék. – simogatom meg vállát. Láthatólag jól esnek neki a szavaim. Megölel, amit nem tudok hirtelen hova tenni, de sejtem, hogy mit szeretne vele üzenni.

- Mit szólnál egy városnézéshez? Persze csak miután Louis is aludt egyet… Szóval holnap. – persze, hogy semmit sem szólna… Viszont, tetszik neki az ötlet.

Le kell lassítanom a történéseket. Le kell nyugodnom. Itt már csak nem lehet semmi baj.

Sajnálom, hogy nem hoztam előbb a részt, de gyakorlatom volt a múlt héten, nem voltam itthon, komplikált volt az egész, de most nem ez a lényeg xd. 

Tudom, hogy unalmasak a részek, próbálok ezen javítani és elkezdeni izgalmat vinni bele. Ez most rövid is lett... Ahogy tudok sietek a következő résszel, de figyelek, hogy legyen valami jobb minősége!