Sziasztok Drágáim!
Újabb vasárnap, újabb rész és ideje, hogy ismét belekezdjek a hálálkodásba. Az elmúlt napokban újabb két díjjal lett bővebb a blog, s egy feliratkozóval. Számomra ezek hatalmas számok! Rengetegen vagyunk, annak ellenére, hogy kevés rész van publikálva. Szeretnék megköszönni mindent, mint általában. Remélem ez a rész is tetszeni fog, megpróbáltam hosszabbra írni. Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz.
Jó olvasást!
HARRY
Főnököm másodpercenként változtatja hangulatát, éppen nem
tudja eldönteni, haragudjon-e a kimaradásomért. Én egy határozott nemmel
döntenék, tervben van, hogy meg tanulom a jedi erőmmel irányítani mások
elméjét. Némán intve invitálom be, ügyesen kikerülöm a vizes tócsát, amit a
szilánkok megnehezítenek.
- Mivel ijesztettél így rá? – nevetve fordulok, vissza hozzá,
mihelyst beértünk a konyhába. Ő is felnevet, majd komoly arckifejezést ölt
magára. Tisztában vagyok vele, hogy a munkamorálomra szeretné terelni a témát.
Alkaromat a pultra támasztom, lábaim egymás mögé pakoltam. Szemeim rá szegem,
várom az agymosásom. Terjedelmes sóhajjal kezdünk, tudom számomra bukta az
egész történet.
- Ma milyen kifogással akarsz megörvendeztetni? – ezt a
kérdést már századjára teszi fel nekem ebben az évben, s higgyetek, nekem egy
kicsit sem túlzok. Eleinte oda, s vissza voltam a munkámért, az újdonsült énekes
első pár éve. Csodálatos volt, míg rá nem jöttem pár hátulütőjének. Próbáltam
megtartani magam, hű maradni, de a befolyásolhatóságom mindig is a padlót
melegítette. Itt nem a főnökömről van szó, hanem a nagyra vágyó, népszerűségem
alatt vergődő énekesekről. Magam sem vagyok valami nagy hírű közszereplő, habár
nincs okom panaszkodni. Mostanra szerényebbre vettem a formát, a fontossági
listám csillagos topjáról a sivár végére került.
- Sajnálom, csak megláttam ezt a lányt az utcán. Nincs
otthona, és nem emlékszik semmire muszáj volt segítenem neki. – ezúttal az
igazat mondok. Igen, sokszor szoktam színesíteni kicsit a történetemen. Néha
azonban átesek kicsit a ló túloldalára, s mindenféle űrhajós és univerzális űrbalhéról
számolok be neki, hétről-hétre.
- Egyszóval teljesen megfeledkeztél az igazi
kötelességeidről. Harry mikor vetsz véget a mártír komplexusodnak és hajtod
végre a munkádat? – ez remek. Mártír komplexus? Ez már vagy a harmadik
komplexus, amit rám akaszt. Mániája. Minden joga megvan ahhoz, hogy dühös
legyen, ám hanglejtése egyáltalán nem olyan. Úgy beszélgetünk, mintha csak a
kedvenc focicsapatunk mérkőzött volna meg egymással, s nem értenénk egyet a
másikkal. Ezzel folyton lekötelez, hisz’ ő is a munkájával játszik ilyenkor.
- Tudom, tudom. Össze kell szednem magam, csak egyszerűen
nem találom a helyem, érted? Nincs kedvem. Tudatában vagyok, hogy nem ez nem a kedélyállapotomtól
függ, és, hogy nem játék. Persze, lehetne rosszabb is, ha valóban kétkezi
munkát kéne csinálnom, azonban mostanában úgy érzem, ez megerőltetőbb. – monológom
közben helyet foglaltam egy széken, s kávét is öntöttem mind kettőnknek. John
is helyet foglal, majd maga elé veszi a csészét. Ujjaim közé veszem a törékeny
porcelánt, s ajkaimhoz emelem. Nagyokat kortyolok a langyos koffeinből, s mikor
végleg elfogyott, visszahelyezem az asztalra.
- Tudod nehéz elfáradni abban, amit nem is csinálsz meg. –
gúnyosan nézek rá, de ő csak tovább neve. Csipkelődésnek szánta,
ártalmatlan tréfa. Én is csatlakozom hozzá, s elterelem kicsit a témát.
- Na, és hogy halad a testvéred biznisze? – Evan munkája
mindig is lekötött, az új technológiák és azoknak kifejlesztése iránt állandóan
próbálok érdeklődni, viszont az évek múltával egyre nehezebb lesz a titoktartás
miatt. Sokak szerint furcsa, kritizálni, s ugratni is szoktak ezzel. Már
megtanultam elengedni ezeket a fülem mellett.
- Éppen most jöttem onnan, valami nagy galiba akadt az egyik
osztályon. Tudod, hogy a mostani mániájuk a kivetített hologramok életre keltése.
Ez részben úgy tűnik sikerült is, azonban csak véletlen, s egy félkész, inkább
mondom azt, hogy prototípust sikerült feléleszteniük, viszont elszökött. Már
keresik, csak nem szeretnék leégetni a céget, így az egész titkos. – viccelődve
adja elő ezt az egészet, s ha belegondolok valóban röhejes, hogy egy ilyen
magasan képzett technológiával rendelkező vállalkozást teljesen lealáz egy „újszülött”.
- Most mit csináljak veled? – néz rám, s elgondolkodik. Ismét
visszakanyarodtunk a munkámhoz. Szívem szerint ott hagynám az egészet, de ezt
nem tehetem. Se magammal, sem azzal a kismaroknyi emberrel, akik kedvelik a
zeném. Meg sem szólalok, csöndben vártam a hozzáértő véleményét. Talpaival már
idegesen dobol a padlón, nagyon agyal valamin.
- Nem rúglak ki, ahhoz túl sok pénzt hozol. – újfent viccelődik,
úgy tűnik, humoros kedvében van.
- Komolyra fordítva a szót, nem lenne szívem kirúgni,
eltekintve attól a pénztől, amit rajtad keresünk. Viszont! Még a nyárig be kell
fejezned az új lemezed. Az összes szám, plusz háromhoz az zenei alapot is
kombináld össze, ha esetleg nekünk nem tetszene, kijavítjuk, és a
beleegyezéseddel rátesszük a CD-re. Megfelel? – mi mást is mondhatnék, mint igent?
Más választásom nincs, esetleg a munkanélküliség.
- Persze. – bólintok rá, s mint végszóra megszólal egy
telefon. Természetesen John-é. Gondolom mennie kell, így felállok, zsebre
vágom kezeim, s vártok, míg leteszi a telefont.
- Indulnom kell, gondolom, rád nem kell számítanom a mai nap
folyamán.
- Így igaz. – ő is feltápászkodik, majd kikísérem az ajtóig.
Ami után becsukom rá is fordítom a zárat, azonban mint szokta, ismét beordibál.
- Szelídítsd meg a csajt! – mondatán röhögőgörcsöt kapok.
Nevetve indulok egy felmosóért, s egy porszívóért. Össze akarom takarítani a
törött poharat, utána megkeresem ezt a lökött lányt.
Már egy ideje egy szobában rejtőzöm, kezdem azt hinni, hogy
megint egyedül vagyok. Mi van, ha ő is itt hagyott? Ő is olyan szívtelen lenne,
mint a többi ember? Vagy ez a viselkedés csak nekem kivetnivaló? Lehet ez a
normális, s engem épp emiatt néznek bolondnak. Azaz ember, aki amögött a
bizonyos ajtó mögött állt, biztos vagyok benne, hogy ő volt abban a fura épületben
is. Ő üldözött. Valami rosszat tehettem, ha idáig követett. Apró ütögetést hallok
a bejárat felől, nem merem kinyitni. Valószínűleg a Göndör az, de a félelmem
azt súgja a köpenyes az. Kattanás, majd kinyílik az ajtó.
- Itt vagy? Nem tudom mitől ijedtél meg, de itt biztonságban
vagy. – bizony ez a lovagom hangja. Előbújok a sarokból, felfedem előtte magam.
Mosolyogva néz rajtam végig, majd int, hogy kövessem. Lábaimat gyorsan pakolom
egymás után, be szeretném érni.
- Gyere, keresünk neked valami tisztább ruhát. Szeretnél
előtte még felfrissülni? Nyugodtan használhatod a fürdőt, bizonyára szükséged
van rá. – amennyiben ő mondja, hogy jót tenne, megfogadom a tanácsát. Bólintok
egyet, mire rámutat a szemben lévő szobára. Átlépdelek, s ő is jön velem.
- Tessék, itt van egy törölköző, és ott van a kád, de a
zuhanyzót is használhatod. Amelyik jobban esik. – nyújtja felém a tárgyat.
Mikor elveszem érzem az anyag gyengédségét, s puhaságát. Az ajtó csapódására
eszmélek fel. Ösztönösen szabadítom meg magam ruháimtól, majd állok be a
csempézett kis téglatestbe. Egy kapcsoló féleséget először jobbra, majd felfelé
húzok, mire legnagyobb meglepetésemre víz esik rám megint. Azonban ez nem olyan,
mint kint. Ez kellemes, s meleg, igazán frissítő, csak, úgy ahogy a fiú is
mondta. Miután mindenem alaposan átmostam, kikászálódok, s magamhoz veszem a
puha anyagot, vagyis a törölközőt. Átsuhanok vele mindenemen, ezzel eltüntetem
vele a vizet. Amint végeztem magam köré tekerem a törölközőt, s elindulok
megkeresni a fiút. A legelső utam a szemben lévő szoba, ahol nemrég
tartózkodtam. Ott azonnal meg is találom, egy hatalmas doboz alakú valamiben
kutat, amire a szekrény szó jut eszembe.
- Oh, kész is vagy? Valami lányosabbat szerettem volna neked
adni, de sajnos olyat nem találtam, ezért csak ezt tudom adni. – nyom a kezembe
egy hosszú felsőt és egy melegítőt, vagyis azt hiszem így nevezik őket. Már
ezek előtt is furcsálltam, hogy tudom tárgyaknak a nevét, vagy ha meglátom,
azokat beugrik. Mindenesetre nem most szeretnék ezzel foglalkozni. A körülöttem
lévő anyagot a földre ejtem, s felveszem a Göndörtől kapottakat. Ránézek, de ő
csak kikerekedett szemekkel bámul, s próbálja elrejteni a mosolyát.
Folytasd!
VálaszTörlésVasárnap jön a következő rész!:)
TörlésNagyon jó rész lett, mint mindig! Várom a folytatását! :)
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszik!
TörlésEgyszerűen IMÁDOM!!!*0*
VálaszTörlésKíváncsi leszek Harry-re,amikor rájön,hogy kit vitt haza.Húúú...az izgi lesz!!:D
A végén,pedig szegény csaj nem volt tudatába,hogy mit csinál,Harry pedig kiélvezte...huncut! :D
Nagyoooooon várom a kövit!
Pussz! ;*
Örülök, hogy tetszik!:)
TörlésHarry sokszor vissza fog élni az ilyenekkel, persze nem olyan komolyan, csak apró dolgokkal.
Omg
VálaszTörlésSzegény Lucy nem tudta hogy a Harry milyen kis perverz:)
Siess a kövivel!^^
Vasárnap jön a következő!:)
TörlésAnnyira jó lett nagyon jól írsz :)
VálaszTörlésVasárnap kb. hánykor lesz a következő rész?
Köszönöm, megpróbálom kettőkor kitenni!:)
TörlésKedves Olívia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a történet, pedig nem szeretem a 1D ff-ket. Szóval nálam ez nagy szó. Igazából szerintem önálló történetnek is megállná a helyét.
A díjat, amit kaptam tőled kitöltöttem, a kérdéseidre válaszoltam. :)
Köszönöm, hogy egy ilyen csodás bloggal megismerkedhettem!
Puszi <3
Itt vannak a válaszok:
http://meeimo.blogspot.hu/2015/05/dorothy-blog-award-4-hologram.html
Nagyon köszönöm, igazán szívhez szólóak a soraid itt is, és a válaszaidban is!
Törlés