2015. május 10., vasárnap

5.fejezet - Információk

Sziasztok Drágáim!
Újabb vasárnap, újabb rész és ideje, hogy ismét belekezdjek a hálálkodásba. Az elmúlt napokban újabb két díjjal lett bővebb a blog, s egy feliratkozóval. Számomra ezek hatalmas számok! Rengetegen vagyunk, annak ellenére, hogy kevés rész van publikálva. Szeretnék megköszönni mindent, mint általában. Remélem ez a rész is tetszeni fog, megpróbáltam hosszabbra írni. Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz.
Jó olvasást!

HARRY 

 Főnököm másodpercenként változtatja hangulatát, éppen nem tudja eldönteni, haragudjon-e a kimaradásomért. Én egy határozott nemmel döntenék, tervben van, hogy meg tanulom a jedi erőmmel irányítani mások elméjét. Némán intve invitálom be, ügyesen kikerülöm a vizes tócsát, amit a szilánkok megnehezítenek.
 - Mivel ijesztettél így rá? – nevetve fordulok, vissza hozzá, mihelyst beértünk a konyhába. Ő is felnevet, majd komoly arckifejezést ölt magára. Tisztában vagyok vele, hogy a munkamorálomra szeretné terelni a témát. Alkaromat a pultra támasztom, lábaim egymás mögé pakoltam. Szemeim rá szegem, várom az agymosásom. Terjedelmes sóhajjal kezdünk, tudom számomra bukta az egész történet.
 - Ma milyen kifogással akarsz megörvendeztetni? – ezt a kérdést már századjára teszi fel nekem ebben az évben, s higgyetek, nekem egy kicsit sem túlzok. Eleinte oda, s vissza voltam a munkámért, az újdonsült énekes első pár éve. Csodálatos volt, míg rá nem jöttem pár hátulütőjének. Próbáltam megtartani magam, hű maradni, de a befolyásolhatóságom mindig is a padlót melegítette. Itt nem a főnökömről van szó, hanem a nagyra vágyó, népszerűségem alatt vergődő énekesekről. Magam sem vagyok valami nagy hírű közszereplő, habár nincs okom panaszkodni. Mostanra szerényebbre vettem a formát, a fontossági listám csillagos topjáról a sivár végére került.
 - Sajnálom, csak megláttam ezt a lányt az utcán. Nincs otthona, és nem emlékszik semmire muszáj volt segítenem neki. – ezúttal az igazat mondok. Igen, sokszor szoktam színesíteni kicsit a történetemen. Néha azonban átesek kicsit a ló túloldalára, s mindenféle űrhajós és univerzális űrbalhéról számolok be neki, hétről-hétre.
 - Egyszóval teljesen megfeledkeztél az igazi kötelességeidről. Harry mikor vetsz véget a mártír komplexusodnak és hajtod végre a munkádat? – ez remek. Mártír komplexus? Ez már vagy a harmadik komplexus, amit rám akaszt. Mániája. Minden joga megvan ahhoz, hogy dühös legyen, ám hanglejtése egyáltalán nem olyan. Úgy beszélgetünk, mintha csak a kedvenc focicsapatunk mérkőzött volna meg egymással, s nem értenénk egyet a másikkal. Ezzel folyton lekötelez, hisz’ ő is a munkájával játszik ilyenkor.
  - Tudom, tudom. Össze kell szednem magam, csak egyszerűen nem találom a helyem, érted? Nincs kedvem. Tudatában vagyok, hogy nem ez nem a kedélyállapotomtól függ, és, hogy nem játék. Persze, lehetne rosszabb is, ha valóban kétkezi munkát kéne csinálnom, azonban mostanában úgy érzem, ez megerőltetőbb. – monológom közben helyet foglaltam egy széken, s kávét is öntöttem mind kettőnknek. John is helyet foglal, majd maga elé veszi a csészét. Ujjaim közé veszem a törékeny porcelánt, s ajkaimhoz emelem. Nagyokat kortyolok a langyos koffeinből, s mikor végleg elfogyott, visszahelyezem az asztalra.
  - Tudod nehéz elfáradni abban, amit nem is csinálsz meg. – gúnyosan nézek rá, de ő csak tovább neve. Csipkelődésnek szánta, ártalmatlan tréfa. Én is csatlakozom hozzá, s elterelem kicsit a témát.
  - Na, és hogy halad a testvéred biznisze? – Evan munkája mindig is lekötött, az új technológiák és azoknak kifejlesztése iránt állandóan próbálok érdeklődni, viszont az évek múltával egyre nehezebb lesz a titoktartás miatt. Sokak szerint furcsa, kritizálni, s ugratni is szoktak ezzel. Már megtanultam elengedni ezeket a fülem mellett.
  - Éppen most jöttem onnan, valami nagy galiba akadt az egyik osztályon. Tudod, hogy a mostani mániájuk a kivetített hologramok életre keltése. Ez részben úgy tűnik sikerült is, azonban csak véletlen, s egy félkész, inkább mondom azt, hogy prototípust sikerült feléleszteniük, viszont elszökött. Már keresik, csak nem szeretnék leégetni a céget, így az egész titkos. – viccelődve adja elő ezt az egészet, s ha belegondolok valóban röhejes, hogy egy ilyen magasan képzett technológiával rendelkező vállalkozást teljesen lealáz egy „újszülött”.  
  - Most mit csináljak veled? – néz rám, s elgondolkodik. Ismét visszakanyarodtunk a munkámhoz. Szívem szerint ott hagynám az egészet, de ezt nem tehetem. Se magammal, sem azzal a kismaroknyi emberrel, akik kedvelik a zeném. Meg sem szólalok, csöndben vártam a hozzáértő véleményét. Talpaival már idegesen dobol a padlón, nagyon agyal valamin.
  - Nem rúglak ki, ahhoz túl sok pénzt hozol. – újfent viccelődik, úgy tűnik, humoros kedvében van.
 - Komolyra fordítva a szót, nem lenne szívem kirúgni, eltekintve attól a pénztől, amit rajtad keresünk. Viszont! Még a nyárig be kell fejezned az új lemezed. Az összes szám, plusz háromhoz az zenei alapot is kombináld össze, ha esetleg nekünk nem tetszene, kijavítjuk, és a beleegyezéseddel rátesszük a CD-re. Megfelel? – mi mást is mondhatnék, mint igent? Más választásom nincs, esetleg a munkanélküliség.
 - Persze. – bólintok rá, s mint végszóra megszólal egy telefon. Természetesen John-é. Gondolom mennie kell, így felállok, zsebre vágom kezeim, s vártok, míg leteszi a telefont.
 - Indulnom kell, gondolom, rád nem kell számítanom a mai nap folyamán.
 - Így igaz. – ő is feltápászkodik, majd kikísérem az ajtóig. Ami után becsukom rá is fordítom a zárat, azonban mint szokta, ismét beordibál.
 - Szelídítsd meg a csajt! – mondatán röhögőgörcsöt kapok. Nevetve indulok egy felmosóért, s egy porszívóért. Össze akarom takarítani a törött poharat, utána megkeresem ezt a lökött lányt.

LUCY

  Már egy ideje egy szobában rejtőzöm, kezdem azt hinni, hogy megint egyedül vagyok. Mi van, ha ő is itt hagyott? Ő is olyan szívtelen lenne, mint a többi ember? Vagy ez a viselkedés csak nekem kivetnivaló? Lehet ez a normális, s engem épp emiatt néznek bolondnak. Azaz ember, aki amögött a bizonyos ajtó mögött állt, biztos vagyok benne, hogy ő volt abban a fura épületben is. Ő üldözött. Valami rosszat tehettem, ha idáig követett. Apró ütögetést hallok a bejárat felől, nem merem kinyitni. Valószínűleg a Göndör az, de a félelmem azt súgja a köpenyes az. Kattanás, majd kinyílik az ajtó.
  - Itt vagy? Nem tudom mitől ijedtél meg, de itt biztonságban vagy. – bizony ez a lovagom hangja. Előbújok a sarokból, felfedem előtte magam. Mosolyogva néz rajtam végig, majd int, hogy kövessem. Lábaimat gyorsan pakolom egymás után, be szeretném érni.
 - Gyere, keresünk neked valami tisztább ruhát. Szeretnél előtte még felfrissülni? Nyugodtan használhatod a fürdőt, bizonyára szükséged van rá. – amennyiben ő mondja, hogy jót tenne, megfogadom a tanácsát. Bólintok egyet, mire rámutat a szemben lévő szobára. Átlépdelek, s ő is jön velem.
 - Tessék, itt van egy törölköző, és ott van a kád, de a zuhanyzót is használhatod. Amelyik jobban esik. – nyújtja felém a tárgyat. Mikor elveszem érzem az anyag gyengédségét, s puhaságát. Az ajtó csapódására eszmélek fel. Ösztönösen szabadítom meg magam ruháimtól, majd állok be a csempézett kis téglatestbe. Egy kapcsoló féleséget először jobbra, majd felfelé húzok, mire legnagyobb meglepetésemre víz esik rám megint. Azonban ez nem olyan, mint kint. Ez kellemes, s meleg, igazán frissítő, csak, úgy ahogy a fiú is mondta. Miután mindenem alaposan átmostam, kikászálódok, s magamhoz veszem a puha anyagot, vagyis a törölközőt. Átsuhanok vele mindenemen, ezzel eltüntetem vele a vizet. Amint végeztem magam köré tekerem a törölközőt, s elindulok megkeresni a fiút. A legelső utam a szemben lévő szoba, ahol nemrég tartózkodtam. Ott azonnal meg is találom, egy hatalmas doboz alakú valamiben kutat, amire a szekrény szó jut eszembe.
 - Oh, kész is vagy? Valami lányosabbat szerettem volna neked adni, de sajnos olyat nem találtam, ezért csak ezt tudom adni. – nyom a kezembe egy hosszú felsőt és egy melegítőt, vagyis azt hiszem így nevezik őket. Már ezek előtt is furcsálltam, hogy tudom tárgyaknak a nevét, vagy ha meglátom, azokat beugrik. Mindenesetre nem most szeretnék ezzel foglalkozni. A körülöttem lévő anyagot a földre ejtem, s felveszem a Göndörtől kapottakat. Ránézek, de ő csak kikerekedett szemekkel bámul, s próbálja elrejteni a mosolyát.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész lett, mint mindig! Várom a folytatását! :)

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen IMÁDOM!!!*0*
    Kíváncsi leszek Harry-re,amikor rájön,hogy kit vitt haza.Húúú...az izgi lesz!!:D
    A végén,pedig szegény csaj nem volt tudatába,hogy mit csinál,Harry pedig kiélvezte...huncut! :D
    Nagyoooooon várom a kövit!
    Pussz! ;*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik!:)
      Harry sokszor vissza fog élni az ilyenekkel, persze nem olyan komolyan, csak apró dolgokkal.

      Törlés
  3. Omg
    Szegény Lucy nem tudta hogy a Harry milyen kis perverz:)
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
  4. Annyira jó lett nagyon jól írsz :)
    Vasárnap kb. hánykor lesz a következő rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, megpróbálom kettőkor kitenni!:)

      Törlés
  5. Kedves Olívia!
    Nagyon tetszett a történet, pedig nem szeretem a 1D ff-ket. Szóval nálam ez nagy szó. Igazából szerintem önálló történetnek is megállná a helyét.
    A díjat, amit kaptam tőled kitöltöttem, a kérdéseidre válaszoltam. :)
    Köszönöm, hogy egy ilyen csodás bloggal megismerkedhettem!
    Puszi <3
    Itt vannak a válaszok:
    http://meeimo.blogspot.hu/2015/05/dorothy-blog-award-4-hologram.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, igazán szívhez szólóak a soraid itt is, és a válaszaidban is!

      Törlés