2015. július 31., péntek

15.fejezet - Pánik

Sziasztok!  A beígért hétfőből péntek lett, ugyanis átnéztem a részeket és javítottam őket, plusz a fülszöveget is kiegészítettem. Nagyon sajnálom a sok késést, de ezt meg kellett csinálnom! Köszönöm a kitartásotokat! A legközelebbi rész hétfőn jön. Remélem ez a rész is tetszeni fog! Jó olvasást, vegyetek részt a közvélemény kutatáson! ^^ 


HARRY

  Reggel zajra ébredek, amit nem tudok hova tenni. Valaki csapkodja a padlót, márpedig, ha ez nem én vagyok, kizárólag csak a lány lehet. Rögtön rosszra gondolok, lehet, hogy rosszul van. A lehető leggyorsabban érek a szobába. Miért van nekem mindig igazam? Mire odaértem a leányzó a földön feküdt, és amennyire látom eszméletlen. Leguggolok hozzá és pulzust nézek. Szemeim majd’ kipattannak, egészen halovány az életjele. Pánik lesz úrrá rajtam, fogalmam sincs, mit kellene tennem. Vigyem kórházba? Nem, az nem lehetséges, hiszen ő nem is ember. Bár már volt kórházban, de most inkább Evan-höz fordulok. Tenyereimből facsarni lehetne az izzadságot. Kezeimbe veszem a lányt és felteszem az ágyára. Idegesen tárcsázom a megfelelő számot, ő többet tud tenni, mint bármelyik orvos. Gyanúsan sokáig csöng, s később ki is sípol.
  - Franc… - trágár szavak tömkelegét motyogom a levegőbe. Mihez kezdjek? Hagyjam így, míg vissza nem hív? Nyilván ezt nem engedhetem meg. Átrohanok a saját szobámba, s rohamos tempóval nyitom fel a laptopom tetejét. Butaságnak hangzik, de most rá fogok keresni, mit is kellene ilyenkor tenni. Csak találok valamit. Első próbálkozásom csak a hologram címszó, de erre csak cikkeket és képeket ad ki. Hozzáteszem az intézmény nevét is és rámegyek a honlapukra. Átfutom a kínálatot és megérzéseim szerint haladok tovább. El is jutok egy cikkhez, melyben eldicsekednek Lucy életre keltésével. Semmi hasznosat nem találtam és szegénykém még mindig nem kelt fel. Újra próbálkozok Evan-nel, azonban sikertelenül. Kár, hogy nem kaptam használati utasítást. Van még egy megoldás, de azt a lapot nem használnám ki, csak ha nagyon muszáj. Átvánszorgok a lányhoz és mellé guggolok. Ismét megnézem a pulzusát, ami még gyengébb lett, mint tíz perce volt; ha ez így folytatódik elvesztem.
  Kezem találkozik az éjjeli lámpával, ami ennek következtében apró darabokban köt ki a földön. Nem hagyom annyiban, még szét is rugdosom azokat. Irtózatosan haragszom magamra, amiért elkerülöm az egyetlen értelmes lehetőséget: felhívni a gyártó céget. Akárhogy is próbálom, az agyam nem engedi, pedig már előttem áll a számuk, csak be kellene ütni a megfelelő betűket. Ujjaim szinte kővé váltak; nem tudom őket mozgatni. Úgy látszik a saját irhám mentése fontosabb, mint Lucy élete, és pont ezért küldöm most magam a pokolba. Már készülök a telefont a padlóhoz vágni, mikor megszólal. Bolygó méretű kő zuhan le szívemről, amint meglátom Evan nevét virítani a kijelzőn.
  - Szia. Az van, hogy Lucy nincs magánál és a pulzusa is nagyon gyenge, pedig tegnap még semmi baja nem volt. Fogalmam sincs, mit kellene tennem, kérlek, segíts! – hangom egészen eltorzult, mintha a sírás kerülgetne, azonban ez nem így van. A legbosszantóbb, hogy ő sem tudja mi történhetett vele. Utána néz a kódban, amivel Lucy-t élesztették fel, lehet, abban van hiba, vagy csak nem volt sikeres/hosszú távú a projekt eredménye. Az egész testem átjárja a düh, azt hittem a beszélgetés után jobb lesz egy kicsivel, viszont tévedtem. Most sokkal rosszabb. Felért egy kínzással, ahogy végig kellett hallgatnom Evan-t. Nem lehetséges, hogy Lucy-nek már nincs esélye a tovább élésre. Sohasem tudtam elfogadni, vagy végignézni, ahogy egy számomra fontos személy elhagy, esetleg örökre kisétál az életemből.
  Újra át kell élnem egy nélkülözhetetlen ember halálát? May után ez nekem nem fog menni. Leülök az ágyra, melyen ő fekszik, majd tenyereimbe temetem az arcom. A megkönnyebbülést keresve veszek egy mély levegőt, s fújom ki szépen lassan, ám a kívánt hatást nem érem el.  Próbálom kizárni a külvilágot, kicsit beletemetkezni a gondolataimba, csak éppen azt sem tudom, min is kéne gondolkoznom. Máson sem jár az eszem, csakis a halálon. Vajon van valami utána, s az arra érdemes személyek tényleg egy jobb helyre kerülnek? Buta mítosz az egész. Imádom, mikor végre megtalálom a megfelelő elfoglaltságot és valaki megzavar. Most sem történik másképpen, hiszen valaki rátenyerelt a csengőmre. Remek. Más sem hiányzott, mint egy idegen. Ráérősen csörtetek le egészen az ajtóig, s résnyire nyitom ki csak. Megkönnyebbülve tárom szélesebbre, hiszen csak egy futár álldogál a ház előtt.
  - Jó napot! – köszöntöm, majd jobban szemügyre veszem. Egy méretes rózsa csokorral egyensúlyozgat.
  - Itt lakik Lucy Morris? – bólintok, mire a kezembe nyomja a virágokat. Erős illatuk azonnal megcsapja az orrom. Mint ahogy sejtettem, valóban van súlya a csokornak, nem is kicsi. Alá firkantottam az átvételi papírt, s ajtózárás után egy vázába helyezem a rózsákat. Nem lepődök meg, amikor találok egy kis kártyát Louis nevével. Ha, tudná mi is történt vele. Biztosan vissza akarna jönni, az pedig nagy valószínűséggel az állásába kerülne. Önzés, azonban eldöntöttem, addig nem szólok amíg Evan ki nem deríti mi a baja. Unalmamban elkezdem számolgatni Louis mennyire is volt bőkezű a rózsákat illetően.
  A filmes tudásom és a nagyszerű agyamra hagyatkozva százra tippelek. Nem lenne romantikus? Mikor már az ötvenkettediknél járok, ismét zaj szűrődik le fentről. Csak is a lány lehetett. Arra számítok, hogy felkelt és beszélhetek vele erről az egészről, viszont csalódnom kell, ugyanis én bolond nyitva hagytam az ablakot, hogy kicserélődjön a levegő, s a huzat lelökött az asztalról egy kisebb szobrot. Szám szélét rágom és szlalomozgatva kerülöm ki a kezem által nemrég tönkretett lámpa darabjait és teszem vissza a helyére a dísztárgyat. A szobát sem ilyen állapotban, össze kell takarítanom ezt a szemétdombot. Lusta vagyok, ami azt jelenti, hogy nem fogom összesöpörni, vagy esetleg összeporszívózni a szilánkokat, hanem úgy ahogy van, megfogom a szőnyeget és kiviszem a kukához. Beleöntöm a szemetet, s végül a szőnyeget is a kukába száműzöm, hisz’ ezer kis szilánk lehet benne. Utálok egyedül lenni. Furcsa, azonban eddig fel sem tűnt, elvoltam magamban, mégis most úgy érzem nélkülözhetetlen Lucy jelenléte. Ez alatt a pár nap alatt oly mértékben megszoktam, hogy mellettem, vagy a közelemben van… El sem tudom hinni. Kicsit sem vall rám. Társasági embernek tartom magam, ám számomra még új az ilyen érzés, ilyen rövid idő alatt még senkit sem kedveltem meg ennyire. Itt van tőlem nem messze, mégis hiányzik. Szomorúan hajtom vissza a kuka tetejét és térek vissza a rózsákhoz.
  Ötvenkettő. Itt jártam. Térdeimen a könyökömet, a kézfejemen pedig az arcom támasztom. Unottan látok neki a virágok átpakolásának. Pár seb után és egy perccel később igazolódik be a sejtésem, Louis valóban volt olyan nyálas, hogy száz darab rózsát hozasson ide. Megfogom a vázát és az utat Lucy szobája felé veszem, elvégre az övé, legyen is nála. Gondosan lehelyezem az ágya melletti komódra, kicsit olyan hatást kelt, mintha a kórházban feküdne a halálos ágyán, ám ez félig igaz is a jelen állapota szerint. Kicsit megugrok, amikor megszólal a zsebemben a telefonom. Azonnal előhúzom és megnyomom a zöld gombot.
  - Haló?
  - Szia, Harry! Evan vagyok. Utána néztem mi is lehet a baj. Ugye azt tudod, hogy a Lucy féle lények kódokból tevődnek össze, akár csak egy blogon található menü sor. Itt bármit lehet állítani a természetét, kinézetét és a többi, ilyesfajta dolgokat. Nos, mivel ő prototípus becsúszott egy apró hiba az elmentett kódjába, szóval ez annyit tesz, hogy nem tudom kijavítani. Viszont csak megnyugtatásképp, nem vészes a helyzet. Lucy, mint említettem már hibás termék, ezért ahogy látom, időnként fel kell tölteni, különben lemerül, mint egy telefon. – akkor most dugjam töltőre?
  - Hogyan lehetne ezt megtenni?
  - A legegyszerűbb, ha sokkolóval teszel egy próbát. A legerősebb fokon, úgy egy percig érintsd hozzá, hiszen most alig van magánál. Viszont, ezt hetente tedd meg, azonban közepes fokozaton, ugyanis akkor magánál lesz és soha ne várd meg, amíg ilyen állapotba kerül. Ha, egyszer leáll a szíve azt mi sem tudjuk helyre hozni.
- Rendben, nagyon köszönöm! – már csak arra kell rájönnöm, honnan fogok én ilyen hamar beszerezni egy sokkolót. Nem messze a háztól, van egy fegyverkereskedés, talán ott kapok egyet. Felkapom a kulcsaim, s bezárom az ajtót. Sietősen pattanok be a kormány mögé és adok padlógázt.

  Olyan fél órámba telt a kiruccanás, azonban mákom volt, s el tudtam hozni az utolsó előtti darabot. Felsietek a leányzó szobájába, s szemügyre veszem a pulzusát. Elég halovány, viszont most már itt van a megoldás a kezemben. A biztonság kedvéért átfutom a leírást és azt követve csavarom a legnagyobb fokozatra, ahogy Evan is említette.
  Félve és bűntudatosan nyomom a hátának a tárgyat, amitől rögtön ívbe feszül a gerince. A stoppert még a művelet előtt elindítottam, várom mikor telik már le az a nyamvadt egy perc. Az utolsó három másodpercnél hangosan számolok vissza és kapcsolom ki a sokkolót. Visszafordítom fekvő helyzetbe, csakhogy semmit sem reagált az előző feltöltésnek szánt cselekedetemre. Kétségbeesetten fogom meg a vállait és finoman ébresztgetni kezdem. Ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt, erre sem ad semmi életjelet. Elkéstem volna?

6 megjegyzés:

  1. Imádtam!
    Nagyszerű, fantasztikus, fenomenális, brilliáns! Nagyon egyedi, de őszintén remelem, hogy Lucy-nek nem lesz komoly baja :)
    Harry nagyon aranyos volt, ahogy aggódott érte. :3

    Alig varom a következő fejezetet!
    Ölel,
    Brynn :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Nem lesz semmi baja :)
      Harry mindig aranyos :P

      Törlés
  2. Hú furcsa lehet hogy minden héten egyszer fel tölteni így valakit de frappáns ötlet
    Remélem minden rendben van Lucyval
    És alig várom a folytatást kérlek Siess nagyon várom - Klau1D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg furcsa xd
      Minden rendben lesz vele :D

      Törlés
  3. Szinten imadom! Siess a kovivel draga! :* <3

    VálaszTörlés