2015. július 2., csütörtök

11.fejezet - Vissza hozzád

Drága olvasóim!
Meghoztam egy újabb csavaros részt. Remélem ti is legalább annyira meglesztek elégedve ezzel a résszel, amennyire én. Köszönöm a kommenteket, és minden támogatást! Nagyszerűek vagytok és ezt nem tudom elégszer elmondani. Hihetetlen, hogy már 49 feliratkozóm van és túl vagyunk a 11 ezer oldalmegjelenítésen <3. A jövő héten csak pénteken vagy szombaton tudok újjal jelentkezni, ugyanis táborban leszek. Jó olvasást!

HARRY



  Már egy nap telt el azóta, hogy otthagytam Lucy-t a kórházban. Furcsa kimondani, vagy rágondolni a nevére, amit én adtam neki. Sokszor mondják, ha valamilyen állatnak nevet adsz, az érzelmi kötődést jelent, ez esetben is így történt, csak nem állattal, hanem egy gyönyörű szép, s kedves lánnyal. A történtek óta rágja a fülem Louis, hogy menjek érdeklődni felőle, de nincs hozzá pofám. Illett volna, vagyis illene megkérdeznem hogyan is telt az első napja, sikerült-e elfogadnia a döntésem, viszont, ehelyett itt poshadok a stúdióban. Be kell fejeznem az új lemezt, pontosabban csak a felét kell összehoznom. Ebből az esetből szeretnék valami ihletet meríteni, ki kell adnom az érzéseimet.
  Sosem kavargott bennem ennyi különféle érzés egyszerre, szinte már teherként nyomják a szívem. Ugyanazzal a szöveggel nyugtatom magam, ez volt a helyes megoldás, de mégis utálom magam emiatt. Ezért is gondoltam egy lassú és könnyed, ám mégis dühöngő számra. A szöveg félig meddig készen van, de nem áll stabil lábakon, szinte percenként javítok át benne apró részleteket. Nem szándékozom az egész számot erre az esetre alapozni, sokkal inkább csak célozgató megjegyzéseket rakok bele.
  Ma kemény nap vár rám, eltekintve attól, hogy nem engednek ki egészen addig, míg be nem fejezem a CD-t, egy interjúm is lesz. Lehet, súlyosan hangzik a CD befejezése, pedig valójában semmi nehéz nincs benne, szimplán lusta vagyok. Ehhez az egy dalhoz ragaszkodom igazán, erre az albumra szánom azokat a számokat, melyeket már régebben megírtam, de nem lettek kiadva. Átdolgozom őket, s készek is. Tehát mondhatnám azt is, hogy készen van az album, és nincs is.
 - Hogy van az én szorgos kis hangyám? – megforgatom a szemem, s John-ra nézek. Ezzel is csak heccelni akar, azonban ebből most nem eszik.
 - Remekül azt leszámítva, hogy itt kell rohadnia. – és akkor még nem is említem neki az interjút. Azokat mindig is utáltam. Olyan témákat feszegetnek, melyekhez abszolút nincs semmi közük, olykor intim részletekre is kitérnek, ez számomra undorító. Sokak nem értik a látószögem, bármit megtennének csakhogy kicsit is a reflektorfényben legyenek. Nekem az egészben a rajongóimon van a hangsúly, értük teszek mindent. A koncerteket és azt a pár alkalmat mikor találkozhatok velük, semmi sem tudja felülmúlni.
 - Felkészítelek. A csatorna, amelyikhez most mész interjúra szeretne arról a lányról pár szót hallani. – az ütő megáll bennem egy pillanatra. Sejtettem, hiszen szinte a mi képünk virít az összes címlapon. Azok a képek a megismerkedésünk pillanatait idézi fel, mikor el kellett menekülnünk a paparazzik elől.
 - Rendben, mikor indulunk? – még az ajtóból visszakiabálja a dátumot, még jó, hogy mindig időben szól. Egészen pontosan öt percem van elkészülni, ami azért remek hír, mert fürdeni is szerettem volna. Amióta elküldtem Lucy-t abba a kisegítős épületbe semmi sem jön össze. Szembesülnöm kell a ténnyel, ez volt az én egérutam. Teljesen tudat alatt történt, abban a hitben ringattam magam, hogy szüksége van erre. Még tegnap reggel, mielőtt elvittem volna beugrott, amit a nővér mondott a hangjáról. Magától vissza fog jönni. Erre én mit csináltam? Kivertem ezt a fejemből, s bezártattam csupa idegen ember közé. Ki kell hoznom! Amint végeztem itt rohanok érte, viszont most a kocsihoz kell. Erősen csaptam be magam után az autó ajtaját, s a sofőr gázt adott.
 - Nem azért, de átöltözhettél volna. – fordul hátra az anyósülésről John.
 - Nem azért, de ha időben szólsz nemhogy átöltöztem, hanem még egy zuhanyt is vettem volna. – vágok vissza, amit nevetéssel díjaz. Előveszem telefonom zsebemből, s tárcsázom az intézmény számát.
 - Jó napot! Harry Styles vagyok, nemrég vittem be magukhoz egy bizonyos Lucy Morris-t. Érdeklődni szeretnék, kihozhatnám-e.
 - Természetesen Mr.Styes. Azonnal értesítem az őt kezelő doktorurat. Körülbelül mikorra várhatjuk az érkezését?
 - Elnézést, de igazán nehéz napom van, így nem tudom megmondani. Minden esetre este hatig biztos ott leszek, köszönöm a segítséget. – hatalmas kő esik le a szívemről. Sóhajtok egyet, s fejem hátracsuklik. Most érzem valóban jót cselekedtem. Igazán remélem Lucy örülni fog, s nem haragszik rám, a hatalmas botlás miatt. Őt is értesítik?
 - Mi volt ez Harold? – csap combomra a főnököm, annak érdekében, hogy rá figyeljek. Én is viszonzom ezt a kedves gesztusát, kis különbséggel, én a kézfejére célzok. Nagy csattanással érintkezik a bőrünk, erre mindketten felnevetünk.
 - Tudod, rájöttem; óriási hülyeséget csináltam. Ugye Lucy-t elküldtem egy kórházba, ahol olyanokat kezelnek, akiknek emlékezetkiesésük van, esetleg vakok, süketek és némák. Ki akarom hozni őt onnan. A kezdetektől láttam, hogy neki nem tetszik az ötletem, de én természetesen mentem a magam feje után és ráerőltettem. – elmotyog egy értem-et és előre fordul. Fél óra után érkezünk csak meg az interjú helyszínére, ahol egy csomó rajongó vár. Azonnal mosoly kúszik arcomra, s kilököm az ajtót. Odasietek hozzájuk, mire kórusban kezdik mondogatni a nevem. A filctollammal sorban haladok, s mindenkinek adok egy aláírást és pár képet is készítek. Sajnos ezt nem sokáig tehetem, ugyanis egy biztonsági behurcol az épületbe. Gyilkos tekintettel nézek rá, pedig pontosan tudom, ő csak a munkáját végzi.
 - Gyere szupersztár! – karol át Jo és az öltözőm felé terel. Csak egy felsőt cserélek, teljesítem a nemrég elhangzott kívánságot. Ezután futva érek be a szobába, ahol már vár rám egy korombeli lány. A nézők felsikítanak és tapsolnak, megvillantom mosolyom, majd integetek nekik, végül elfoglalom a nekem szánt helyet a kanapén.
 - Szia, Harry. Köszöntelek újra nálunk! Jó érzés ismét látni téged. – fogad hatalmas lelkesedéssel a nekem cseppet sem ismerős nő.  Én is hasonlóképpen üdvözlöm és bele is vágunk a kérdésekbe. Rengeteg kis cetlit tart a kezében, nem fogok egyhamar végezni. A tizenötödik témakör után felhozza a legrosszabbat.
 - Harry válaszolj őszintén. Mi történt azzal a lánnyal az utcán? Régebbről ismeritek egymást? – öt teljes perbe telt, mire kitisztáztam a helyzetet. Nehezemre esik erről beszélni másoknak, és ezt nem titkolom el. Tekintetem a kijáratra téved, ahol John idegesen telefonál valakivel. Csak azt látom, hogy állkapcsa meg van feszülve és másodpercenként túr hajába. Küldd felém egy gyilkos pillantást, ezt nem tudom hova tenni, s kiszalad a teremből, és bár nem látom, de biztos vagyok benne, hogy az épületet is elhagyja.
 - Azt is beszélik, hogy már nem lakik veled, igaz?
 - Igen, bemagyaráztam magamnak egy elég nagy butaságot, így sajnos elküldtem terápiára, ahol olyanok között lehet, mint ő. Viszont amint itt végeztem megyek érte. – kulcsolom össze ujjaim.
 - Ez valóban kedves, most is megmutattad mekkora szíved van. Talán emiatt is van akkora sikered a tini lányoknál. Akármennyire is szeretnélek még faggatni Harry, sajna lejárt az időnk. Nagyon köszönöm, hogy eljöttél, ez volt a Door’s show nézzetek legközelebb is! – mosolyog a jobb oldali kamerába. Sietősen állok fel, azonban mielőtt még megszökhetnék, megállít Loren. Mint kiderült így hívják az interjúst.
 - Várunk vissza legközelebb is. – karolja át nyakam, s nyom két puszit arcomra. Ugyanígy cselekedtem, s kiszabadultam szorításából.
 - Bocsáss meg, de nekem most mennem kell. – intek és sietősre veszem tempómat. Nem mondom elég messze keveredtünk a stúdiótól és még messzebb Lucy tartózkodási helyétől. Bediktálom a sofőrnek a címet, s hozzáteszem, mihamarabb előbb ott akarok lenni. Persze mint mindig, amikor az ember minél jobban siet valahova, annál lassabban telik az idő és az összes közlekedési lámpa akkor vált pirossá, mikor odaérsz. Úgy látszik, az univerzum nem akarja, hogy megvalósuljon a tervem, különben nem hátráltatna. Meg sem várom, az autó megállását kiugrom, amikor az lassít. Az ajtó becsukásával sem igazán törődöm, ott hagyom tárva nyitva.
 - Jó estét uram, mit tehetek önért? – köszönt a recepciós. Lihegésemtől nehezen tudok beszélni, megvárom, míg rendeződik a lélegzetem.
 - Jó estét magának is. Lucy Morris-t szeretném kihozni innen, olyan két napja hozhattam be. Harry Styles vagyok. – hallom, ahogy a billentyűzetet kezdi ütögetni, s pár kattintás után furcsán néz rám.
 - Én ezt nem értem. Már volt itt egy férfi és elvitte Lucy-t. – erre a kijelentésére felszaladt a szemöldököm.
 - Ez hogy lehetséges? – emelem fel hangom, mely láthatólag nem tetszik a velem szemben álló asszonynak.
 - Azt mondta maga küldte érte. – ránt vállat. Remek, úgy látszik a legszínvonalasabb kórházba hoztam őt el. Itt bárki szavára kiengednek,s bíznak ismeretlenekre embereket.
 - És az illető említette a nevét?
 - Pillanat. – újra nyomkod párat, s kinyögi a főnököm John nevét. Mi a franc? 

9 megjegyzés:

  1. MIMIMIMIMIIII?

    HA JOHN BÁRMIT IS CSINÁL, KIHERÉLEM

    Ez volt az első reakció.
    Egy újabb csodás részt olvashattam, az eleje kifejezetten nagyon tetszik (értelmes megfogalmazás XD) és megint csak egy olya rész volt, hogy azonnal folytatást akarunk. (Amit pontosan mikor is lesz? )
    Tudom, hogy táborba mész, de így itthagyni minket... Azért ez gonoszság...
    Imádtam, várom a következőt, és úristen.

    Puszil: Rosa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan jövő hét pénteken fogok újat hozni :)
      Ezen gondolkoztam mennyire is lenne nagy kitolás veletek szemben, ha ezt kiteszem :D
      A kosarat, majd küldöm <3

      Törlés
    2. Nagyon nagx kitolás :(
      Harryvel együtt, ugye?
      Várom őket XD

      Törlés
    3. Sajnálom :D
      Természetesen Harry-vel együtt megy.

      Törlés
  2. Hogy mi,mi,mi,mi,mi? o.o

    Válaszokat. Válaszokat akarok! Meg persze a következő részt. Hogy mi? Minek? miért? Miért nem szólt?

    Mi a halál? :D Siess Olív *o*

    Természetesen tökéletes rész lett :D Meg vagyok vele elégedve :D

    VálaszTörlés
  3. WTF????
    WHÁT THE FÁCK?
    Te tényleg holtan akarsz látni! O.O
    Ha így folytatod akkor nem kell sokat várnod!
    Csak hogy tudd, még mielött feldobom a talpam elötte írok egy szívszorító levelet csak a kedvedért!:'D
    Csak hogy mardosson a bűntudat!:))))
    Szeretlek ám!:DDDD
    Bár van amikor 17 féle módon kinyírnálak!
    Mint most!:D
    Ui. Már nagyon várom a kövi részt!^^
    Uui. Én a helyedben a táborban majd nem aludnék! A végén még az éjszaka közepén elrabollak!:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretlek :DD
      Majd viszek altatót, hogy el tudjak aludni. Túlságosan is félek tőled xd

      Törlés
  4. HoloSec Ltd. is a UK-based company. We provide high-security holograms featuring your logo with minimum orders as low as 500 units.Have you ever wondered why the largest companies in the world use hologram on their products? Why they are used on banknotes, government documents and credit cards? Our holograms cannot be copied by any polygraphic method, and are completely tamper-proof. All holograms provided by HoloSec are high-security and personalised. Your product will not only benefit from being resistant to counterfeiting but also enjoy improved presentation. Our technology allows us to provide personalised holograms from as little as 500 units. Call us now to request free samples and see the quality of our holograms for yourself.
    Hologram facts: - Cannot be scanned by computer.
    - Cannot be reproduced with a photocopier.
    - Cannot be removed and reapplied without complete destruction (tamper evident).
    - Provides quick and easy optical product authentication.
    - Enhances packaging appeal.
    - Improves consumer brand awareness.

    VálaszTörlés