II.évad 3.rész - Lassítsunk!

- Megyek pakolni!! – kiált vissza a lépcsőről. Nagyon jó, hogy így rohan, sejtem nem fogja megkönnyíteni a dolgom, és segíteni. Én is szívesen felvenném Louis tempóját, minél hamarabb ott szeretnék lenni, elvinni innen Lucyt, de az istenért még nincs is hol laknunk! Pedig már én is rázsongtam. Egye fene, elmegyünk ma, megszállunk valami motelben és ott helyben nézek egy házat. Akkor legalább belülről is megnézhetem. Azonban mielőtt nekifogunk a csomagolásnak szólni kell a lánynak is.

- Bemehetek? – kopogtatok az ajtaján. Lenyomja a kilincset, majd kitárja az ajtót. Int, hogy menjek beljebb.

- Csak, azt szeretném mondani, hogy muszáj lesz elmennünk innen. Brazíliában fogunk ezen túl élni. Szóval, kérlek, pakold össze a cuccod. A szekrényed aljában találsz egy bőröndöt, amit jónak látsz, pakold bele, a többit nyugodtan hagyd csak itt. Ha, nem lesz elég, nyugodtan kérj tőlem, vagy Louistól egy másik táskát. – látom, nem érti, miért kérem ezt, vagy miről is van szó, de engedelmesen veszi ki a bőröndöt és kezd el pakolni. Magára hagyom, nekem is el kell kezdenem pakolni. Nem fogok mindent eltenni, úgyis visszajövünk majd egyszer-kétszer.

Két csomagnyi cuccomat szedtem össze az elmúlt órákban. Máskor meghatna a – majdnem teljesen – üres ház, de egyszer már átéltem. Louis amióta készen van próbálja megértetni Lucyval, hogy nem akarjuk kitenni az utca szélén, vagy esetleg elhagyni, egyszerűen máshol fogunk lakni.

- Remélem, tudod, hogy te fogsz vezetni! – dobom meg Lout a kulccsal.

- Ú-úristen! A nagy isten, Harry Styles megengedi, hogy a nagy menő BMW-jét vezessem! Minő megtiszteltetés! – a mondat közben fokozatosan csúszik le a padlóra, míg le nem hasal teljesen. Igen, soha nem engedem neki, hogy vezessen, úgyis csak bajt csinálna.

- Ha, ennyire el vagy ragadtatva, akkor pakolj be az autóba. – ez már annyira nem tetszik neki, de teszi, amit kértem. Addig én keresek a neten valami szállót. Először egy nagyobb nevű hotelt próbálok meg, bár akkora szerencsém úgy sem lesz, hogy több napra tudjanak szobát adni, főleg, hogy most szólok.

Beletelt egy kis időbe, amíg találtam egy magára valamit is adó hotelt, ahol eltölthetünk három napot. Amint odaérünk első dolgom lesz elkezdeni a ház vadászást. Valami bútortózott kéne. Meg valami nagy.

- Mr. Sytles, jelentem, az autója készen van az indulásra! – szalutál előttem Lou. Megköszönöm neki, beírom a GPS-be a célt, majd odaadom Louisnak. Szólok Lucynek, hogy megyünk. Látom rajta, még mindig kételkedik, pedig igazán nincs miért. Hiszen az egészet csakis érte csinálom. Mikor mellém ér átkarolom a vállát és így kísérem az autóig. Kinyitom előtte az ajtót, s segítek beszállni neki, és be is csatolom.

- Ne csatold ki magad, amíg meg nem érkeztünk jó? Ha, aludni szeretnél, kicsit hátra tudod dönteni az ülést ezzel a karral. – bólint, hogy megértette. Én is elfoglalom a helyem, s rögtön hátradöntöm az ülést. Imádom!

- Mondd, Harry akkor végül is máris vettél egy házat? – tudakozik Louis.

- Dehogy. Egy hotelbe megyünk, három napra. Annyi idő alatt csak találok egy valamire való, felbútorozott házat. – világosítom fel csukott szemmel. Befészkelem magam, s lehunyom a szemem, pedig pontosan tudom, hogy egy másodpercet sem fogok tudni aludni. Még túl korán van.

Hogy mondjam el Lucynek? És Louisnak? Nem fognak hinni nekem… Vagyis, azt még elhiszik, hogy Lucy egy hologram, de a történteket nem. Hülyeségnek gondolják majd. Eltitkolhatom? Miért is ne? Csak kell egy jó sztori. Áh, nem… Honnan a francból tudnám, hogy a lány egy hologram, amikor csak úgy befogadtam? Azonban azt sem kerülhetem el, ami a múltkor megesett velünk, amikor csak úgy összeesett és folyamatosan tölteni kellett. Ki kell találnom valami cselt, amivel megrázhatom és beállíthatom úgy, mintha természetes lenne.

Nehéz lesz… Nem kellene neki elmondanom az igazságot magával kapcsolatban. Vagy ő rájönne magától? Az lenne a legjobb… Merne egyáltalán szólni? Remélem.

- Hosszú út lesz. – sóhajt fel Louis.

- Még csak tíz perce megyünk, de te már meguntad?

- Ezt nagyon eltaláltad. – markolja meg a kormányt. Látom, már nyüglődik. Esküszöm, minden hónapban egyszer van egy pár olyan napja, amin semmit sem lehet vele kezdeni. Mint egy lány. Borzalmas.

Muszáj kitalálnom valamit! Mi lenne, ha álmában ráznám meg? Fogalmam sincs érezné-e. Bár, mondjuk, ekkora idióta sem lehetek. Holt biztos megérezné. Oh, megvan! Megvárom, amíg elfogy az energiája. Teljesen. Ez beválhat. Igen, ez lesz az!

- Most komolyan egész úton sziesztázni akarsz? Tudod, hogy ha nem szórakoztatsz meg fog ölni az unalom. – hát ez igaz. Hátrapillantok Lucyre, aki csak az ablakon bámul kifelé. A beszéd témát sem szabad hanyagolni nála.

- Egy szobát tudtam foglalni, úgyhogy te és én alszunk egy ágyban, Lucy te pedig egy kinyitható pótágyon leszel. Jó így? – mindketten helyeselnek.

Egy darabig beszélgetek Louval, be nem áll a pofája, de mikor kezdek elálmosodni, a saját telefonomon lévő filmek közül bekapcsolok egyet neki, had hallgassa. Nincs oda a zenéért vezetés közben. Bízom benne, hogy a film nem fogja túlságosan lefoglalni, és az útra is koncentrálni fog.

- Harry! Kellj fel! Átaludtad az egész utat. – bököd meg Lou. Ezt én így nem mondanám… Kétszer aludtam el, a kettő között volt egy öt órás dumálásunk Louval.

Kikászálódok a járműből. Eléggé komás fejem lehet, úgy érzem magam, mint akit kimostak.

- Ne aggódj, én rendezek mindent. – veregeti meg Lou a hátam. Hát, jól van. Tudnám mikor lett ilyen segítőkész.

- Rendben, de az én nevemet mondd. – miután bement a hotelbe és segítek a hordár csávónak a csomagokkal. Lucy eközben leül a lépcsőre és vár, pedig mondtam neki, hogy nyugodtam bemehet és a fotelekbe is leülhet, de nem füllett hozzá a foga. Nem szeretne egyedül lenni.

Mindig úgy érzem, hogy túlságosan rohanok, és nem foglalkozom vele. Ez sajnos így is van. Mindent egyszerre akarok, azonban most már itt vagyunk, és azzal töltöm az időm, amivel csak akarom.

Nem óhajtok nagyon berendezkedni.

A szobába felérve én magam is meglepődök, milyen szép. Úgy hittem, csak egy kicsi szoba lesz, de kellemesen csalódtam.

- Tetszik? – fordulok a csodálkozó lány felé. Ő csak mosolyog rám. Ezt egy egyértelmű igennek veszem. Megvárom, amíg körbenézi a teret, utána mellé ülök.

- Figyelj, tudom, hogy eddig nem igazán gondoskodtam rólad, de ígérem, ami után találok egy házat, meg fog változni. Segíteni szeretnék. – simogatom meg vállát. Láthatólag jól esnek neki a szavaim. Megölel, amit nem tudok hirtelen hova tenni, de sejtem, hogy mit szeretne vele üzenni.

- Mit szólnál egy városnézéshez? Persze csak miután Louis is aludt egyet… Szóval holnap. – persze, hogy semmit sem szólna… Viszont, tetszik neki az ötlet.

Le kell lassítanom a történéseket. Le kell nyugodnom. Itt már csak nem lehet semmi baj.

Sajnálom, hogy nem hoztam előbb a részt, de gyakorlatom volt a múlt héten, nem voltam itthon, komplikált volt az egész, de most nem ez a lényeg xd. 

Tudom, hogy unalmasak a részek, próbálok ezen javítani és elkezdeni izgalmat vinni bele. Ez most rövid is lett... Ahogy tudok sietek a következő résszel, de figyelek, hogy legyen valami jobb minősége!

II.évad 2.rész - Költözünk

Sziasztok! Itt a második rész, ami remélem tetszeni fog! Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek, hogy tudjam tényleg érdemes-e folytatni. Köszönöm szépen azt az egy visszajelzést ami jött, nagyon jól esett! :)

- Na, most ki dobott ki? – megáll előttem, mellkasa előtt összefonja a karjait, s sértődötten néz rám.

- Nagyon, nagyon vicces! Te, ki ez a lány? Együtt vagytok? Avass már be, Gemma nem mondd semmit. 

- Nyugodj le, később elmondok mindent.  – felsietek Lucy szobájába, mivel lent nem találom őket sehol. Kopogok az ajtón, mire Gemma visszaszól. Bemegyek, de erre nem voltam felkészülve. Lucy egy fekete csipkés ruhában ácsorog, miközben Gemma fonja a haját. Gyönyörű.

- Woh… Lucy nagyon csinos vagy. – bókomra elpirul.

- Te, Harry. Louisnak nagyon bejön Lucy.

- Igen, volt már hozzá szerencsém. Szóval, jól elvoltatok?

- Persze. Felpróbáltuk a ruhákat, aztán ahogy mondtad megmutattam és elmagyaráztam neki hogyan is kell használni a TV-t.

- Szuper, köszönöm! – mikor végzik Lucy hajával, közli, hogy lép is. Nyom két puszit az arcomra és elhagyja a házat.

- Jól elvoltatok Gemmel? – igennel válaszol, látom rajta, hogy valóban kedveli. Örülök, hogy kijönnek egymással. Ahogy Lou-val is.

- Menjünk le Louishoz. Biztos vár már. – mire feltápászkodok az ágyról az említett személy már bent is van a szobában.

- Nos, válaszolsz? – teljesen be van zsongva. Pont, mint az első alkalommal. Akkor ez kétségkívül egy második első alkalom.

- Szóval Louis, ő itt Lucy! Beteg, úgyhogy ne hozd rá a frászt, ha kérhetem. És mielőtt megint megkérdezed, nem vagyunk együtt.

- Hogy érted? Meg van fázva, vagy valami ilyesmi?

- Nem, ő amnéziás. Nem beszél, ez biztosan valami pszichés probléma lehet. Reméljük, minél hamarabb elmúlik.  – beszélgetünk még pár percet, majd átkísérem Louist a szobájába. Hihetetlen, hogy nálam lassan mindenkinek lesz egy saját bejáratú szobája!

- Gondolom, sokáig maradsz. – a válasz természetesen igen, mi más is lehetne. Neki nincs saját háza, a barátnőinél szokott lenni. Balszerencsémre elkezdi ecsetelni milyen kis bombázó hagyta el. Előszörre érdekes volt, másodjára nem szívesen hallgatom végig. Félre ne értsétek, jó társaságnak tartom magam, meghallgatok mindenkit, azonban azt nem szeretem hallani, hogy a legjobb barátomnak összetörték a szívét. Nem vallja be, túl nagy hozzá a büszkesége, azonban én tudom, és legbelül ő is, nagyon fáj neki. Minden egyes alkalommal. Tuti Louis vezeti a szakítások rekordját. Annyi pénzem lenne, ahányszor szakított, vagy visszautasították milliárdos lennék.

- Engedélyt kell kérnem a lányhoz? Persze ezt csak feltételesen kérdezem, nem mintha akarnék tőle valami. – persze, persze.

- Beléd csapott egy villám? Louis Tomlinson nem akar semmit egy lánytól?

- Te is tudod, hogy bepróbálkozok majd.

- Hagyd még. Csak tegnap óta van itt, és nem szeretnék rászabadítani egy Tomlinsont. – marjuk még kicsit egymást, végül annyiban maradunk, vár még pár napot, utána kezdi csak el behálózni Lucyt. Bár pontosan tudom, az első másodpercben, ahogy elnézek, ő már ott lesz mellette.  Megígértetem Louissal, hogy semmilyen körülmények között el ne mondja senkinek, hogy Lucy itt van. Ugyan ezt mondtam Gemmanak is. Ha, rossz fülekbe jut az információ, akkor nem tudom magam mellet tartani majd.

El kellene, hogy menjek a munkahelyemre, de nem visz rá a lélek. Nem azért mert Louis itt van, vagy, mert féltem Lucyt. Egyszerűen nincs kedvem. Rávetem magam az ágyamra, majd csekkolom a telefonom. Már vagy százszor hívtak a stúdiótól. Komolyan el muszáj lesz felmondanom. Vajon Lucy mit tud ilyenkor csinálni? Először is sokat hagytam a szobájában, de akkor soha nem futott át az agyamon, hogy esetleg unatkozik. Bunkó vagyok. Itt a második lehetőségem, arra hogy foglalkozzak vele. Már tudom, tanítani is kell neki pár dolgot, el tudnánk ütni az időt. El is indulok a szobája felé, de már a folyosóról hallom, Louis hangját. Hát, megelőzött. Ez esetben veszek egy fürdőt és alszok egyet. Vagyis előtte kéne valamit beszerezni vacsorára. Rendelek egy pizzát. Jobban mondva hármat. Azzal tisztában vagyok Louisnak a kedvence a sonkás-sajtos extra sajttal, azt is tudom az enyém melyik, de a lányka, vajon melyiket szeretheti? A sima sajtosat mindenki imádja – legalábbis azt hiszem – kap egy olyat. De, viszont az sem lenne nagy gond, ha rendelnék egy husosat, sonkásat és egy sima sajtosat és akkor mindenki azt eszi, amelyiket akarja.

Kiszámítottam minden másodpercet, ugyanis amikor frissen fürödve kocogok le a lépcsőn, épp csengetnek. Itt a kaja!

- Jó estét! Itt a számla. – kifizetem a három óriás pizzát, és el is hajtom a futárgyereket. Nem lesz ez túl sok? Nem baj, csak eláll ez több napig is.

- Gyertek, van kaja! – ordítok fel. Alig telik el két másodperc, hallani lehet, ahogy Louis őrült módjára dörömböl lefelé a lépcsőn. A pici lány, csak szerényen jön utána.

- PIZZA! – újra ás újra ez van, amikor Louis egyáltalán csak meglátja.

Úgy tűnik, Louis nem tud leállni a bolondozással, arra kelek, ahogy az ágyamon ugrál.

- Gyerünk, Harry kelj fel! Irány a munka! – frászt! Felkelek, de ahelyett, hogy a szekrényhez mennék valami göncért, beszállok a játékba. Deja vum van. Vajon miért?

- Most vagy azért sürgetsz a munkába, mert Lucyvel szeretnél lenni, vagy csak aggódsz, hogy egyszer nem tudlak majd eltartani? – bököm oldalba játékosan. Tekintettel ölni lehetne, már halott lennék. És, most bevágja a műdurcát. Szeretem, hogy köztünk minden poén. Tudjuk, hol vannak a határok.

- Na, de Harold! Milyen kérdés ez?!  Persze, hogy mindkettő! – ennél szebb választ nem is kaphattam volna, azt hiszem meg is könnyezem!

- Akkor itt hagylak, Rómeó. – paskolom meg vállát. Be kell mennem, felmondani. Utána elmondani Lounak, hogy mi a helyzet és közlöm azt is, hogy költözünk. Nem mellesleg kell vennem egy sokkolót. Nem biztonsági okokból, Lucy miatt. Ugye van az a dolga, a meghibásodás. Sürgősen kell vennem egy házat. De mégis hol? Az amerikai házamba nem szeretnék menni. Magamra kapkodom a ruháimat, felkapom a kocsi kulcsom, azonban mielőtt lelépnék Lou lelkére kötöm, hogy nagyon figyeljen Lucyre – nem mintha magától nem körözne körülötte. Bármi is kell neki, adja oda neki.

Nagy köszöngetések közepette megyek John irodája mögé. Jobban belegondolva nem is oda kéne mennem, inkább a fejeshez. A mai nap bent van. Ezt vele kell intéznem. Kopogok kettőt, s mikor beinvitál, benyitok.

- Jó napot! – kezelek le vele.

- Oh, Harry! Régen láttalak. Olyan pletykák járnak ebben az épületben, hogy már be sem jársz. – nevet. Jól ismerem, általános iskolai haverok vagyunk.

- Van, amikor a művész kinövi a termét és nagyobbra vágyik. – talán ez túlzás volt. Nem igazán örül ennek. Akkor mi lesz, ha elmondom neki a tervem? Jézus!

- Térjünk a lényegre. – komoly arckifejezése a frászt hozza rám.

- Hát… Ez lenne a lényeg. Nem tervezek nagyobb kiadóra váltani, de felmondani igen.

Nem volt egy könnyű menet, de abban megállapodtunk, hogy nem bontja a szerződésem, ha van kedvem, bármikor szívesen látnak, cserébe csak dalokat kell írnom. Ők pedig azokat eladják. Szóval dalszerző lettem. A fizetésem megtarthatom, nem vonnak le semmit. Ezért azt hiszem, életem végéig hálás leszek.

- Louis, beszélnünk kell! – nem tudom, miért ordítok, amikor itt ülnek előttem a kanapén és TV-znek.

- Okés. – velem jön a konyhába, leültetem az egyik székre, és kávét töltök mindkettőnknek.

- Miről van szó?

- Költözünk. Ma azért mentem be, hogy felmondjak, de nem akartak elengedni, így abban maradtunk, hogy megtarthatom a fizetésem, nem bontják a szerződést, csak legyek a dalszerzőjük. – nem nehéz neki ezt lenyelni, költöztünk már többször is. Louis amúgy sem lovagol az ilyen dolgokon sokáig, szereti a változatosságot, emellett nagyon laza, mindent nagyon – néha túl könnyen – vesz.

- Remek, hova megyünk?

- Azt még nem tudom, ma óhajtok valami házat nézni a neten.

- Mi van az Amerikai házzal? Az eléggé fasza. – ezt most csak azért mondja, mert fénykorunkban hatalmas bulikat szerveztünk ott, szétcsapattuk a fejünket. Ő azt a kis szentélyének tekinti, ott dugta meg a legtöbb csajt. Egyébként nem nagy durranás a ház.

- Én arra gondoltam, hogy Ausztráliába mennénk. Ott jó az idő.

- Brazília? – ez még tőle is fáj.

- Az Amerika Lou. – mondom neki csukott szemmel.

- Mázsa szart rá, nem érdekel hol van! Menjünk oda! – végül is. Régebben szó volt róla, hogy elmegyünk egyszer oda, ám ez nem történt meg.

- Tudod, hogy valamikor nagyon rég ott akartunk tölteni egy nyarat, na, most itt a lehetőség! Kérlek, Harry bár bezsongtam! – ha, nem mondja, esküszöm nem veszem észre… Az ugrálás és az össze-vissza hadonászás nem elég feltűnő.

- Legyen! – ahogy kimondom, akárcsak egy holdkórós üvölteni és szaladni kezd. Brazil lányok vigyázzatok, érkezik a szűzoltó!

II. évad 1.rész - Kezdjük előlről

Hali:) Meghoztam az első részt, remélem meg lesztek vele elégedve, és megdobtok pár visszajelzéssel!

Harry szemszöge

Újra itt lenni, kimondhatatlanul fura. Visszahoztam Lucyt a házamba, vagyis elhoztam. Ahjj, bele fogok ebbe őrülni! Még azt sem tudom, mi tévő leszek, hiszen nem játszhatom el újra a múltat. Akkor elveszíteném újra. El kell mennünk, távol kell tartanom Evantől meg persze a főnökömtől. Aki, amennyiben jól emlékszem hamarosan betoppan. Egy szót sem szólhatok neki Lucyről. Ha, jól emlékszem most nem kapott le minket egy lesifotós sem. Úgy tűnik a sors is velünk van. Nem bírom mosoly nélkül nézni, ahogy a házat csodálja. Nem okolhatom érte, elvégre semmit sem tud a világról.

- Szolgálhatok a szép hölgynek valamivel? Esetleg innivaló, vagy étel? – mosolya elragadó, bólint egyet. Beinvitálom a konyhába, de mielőtt utána mennék, kérek tőle egy percet, sietősen bezárom a bejárati ajtót, hogy egy hívatlan vendég se zavarjon meg. Telefonomat lehalkítom, és megyek is a konyhába. Nem hazudtolja meg magát, vizet kér. Fogalmam sincs hogyan is emlékezhetek minden egyes dologra, de ez hátránnyá nem válhat, sőt! Nekem ez csak előny. Szép nyugodtan iszogatja a vizet, mikor kopognak. Pontosan tudom ki, ezért is zártam be az ajtót. Had higgye csak, hogy itt sem vagyok. Lucy pici megrezzen, rögtön megnyugtatom.

- Gyere, megmutatom a szobádat. – felsuhanunk a lépcsőn, s rögtön a régi szobájába viszem. Túl izgatott vagyok, egyszerűen már most kínoz az idő! Nem tudom kivárni, hogy minden olyan legyen, mint régen. Amikor tudott beszélni és fontosan voltunk egymásnak. Persze nekem ő már most is nagyon fontos, hisz’ én emlékszem, azonban ő nem.

- Adok neked új ruhákat, nem igazán járnak ide lányok, ha elő fordul is, akkor csak a nővérem, ő viszont nem szokta itt hagyni a ruháit, így csak az egyik felsőm és melegítőmet tudom adni. – aprókat bólogat. Kikotrom a cuccokat a szekrényből egy törölköző kíséretében. Ez esetben előre oda adom neki a ruhákat, mind tudjuk hogyan végződött a dolog múltkor, nem szeretném kínos helyzetbe hozni. Intek neki, hogy kövessen. Nem megyünk messze, csak a fürdőig.

- Gondolom, szeretnél kicsit felfrissülni. Van kád, de zuhany is, azt használod, amelyiket szeretnéd. A rajtad lévő ruhát nyugodtan tedd ide, ki lesz mosva. Szóval röviden a lényeg az, hogyha megnyitod a csapot, azzal megengeded a vizet. Ezzel tudod szabályozni a meleget és a hideget. – miközben magyarázok meg is nyitom neki a csapot. Hatalmasra nyílik a szeme a vizet látva. Tényleg nem fogom kibírni, azonban a tudat, hogy egy egész életet tölthetek el vele, vígasztal. Legalább is én nagyon reménykedem, hogy így lesz, és nem cseszem el!

- Akkor én magadra is hagylak. – az emeleten maradok, nem szeretnék tőle eltávolodni, hátha valami baj lesz. Simán el is eshet. Na, jó, jobb lesz, ha ezt most abbahagyom! Kicsit túlaggodalmaskodom. Viszont ezt meg lehet érteni nem? Múltkor elvesztettem, ezt nem engedhetem meg újra!

Ránézek a telefonomra, máris van hat nem fogadott hívásom. De, nincs kedvem ehhez a görényhez. Nem hívom vissza, attól félek még telefonon keresztül is képes lennék neki behúzni. Csak egy SMS-t dobok neki. Jobb lesz átgondolni, mi is fog történni a közeljövőben és felkészülni. Vagyis, akarom én, hogy azok megtörténjenek? El kellene mennünk már most! Mi lesz Louissal? Neki el kellene mondani nem? Mivel kezdeném? Szia, haver képzeld ez egyszer már megtörtént, Lucy egy hologram, akit Evan teremtett, de el lett rontva, ami igazából nem is lényeges, de a gyártó cég szeretné visszakapni ezért menekülnünk kellett, viszont a vége az lett, hogy Lucyt elpusztították engem meg visszaküldtek a múltba, de nincs para visszajöttem a múltba? Eh, el is küldene elmegyógyba. Hallom, ahogy csattan az ajtó, gondolom, készen van a pici lány. Arra emlékszem, hogy elvittem orvoshoz, sőt be is zártattam egy intézetbe. Mára tudom, ennek semmi értelme, ő nem beteg. Visszagondolva sok baromságot csináltam, meg is bántam, de csak segíteni akartam.

- Figyelj, emlékszel a nevedre? – persze, tudom a választ, mégsem akarok faragatlan lenni, múltkor nem kérdeztem meg tőle. Nem csak azt kell szem előtt tartanom mi jó nekem, vele is fogalakoznom kell, meggyőzni semmi baj nincs vele. Mert ugye ez így is van. Ahol csak tudok, segíteni szeretnék neki. Nemlegesen rázza a fejét. Látom, rosszul esik neki. Hát igen, ezeken túl kell esni.

- Hé, nincs semmi baj! Nyugodj meg, meg vagyok róla győződve, minden kérdésedre meg fogjuk találni a választ. A hangod miatt se aggódj! Rendben? – remélem, ez kicsit ellazítja.

- Mit szólnál, ha ideiglenesen Lucynek hívnálak? Kell neked valami név, és úgy gondolom ez illik rád. – mosolyogva egyezik bele, tetszik neki az ötletem. A szekrényhez lépek, keresek neki valamit, amivel takarózhat. Takarót nem, de pokrócot találok.

- Csak pokróc van, viszont, ha szeretnéd, akkor áthozom neked a saját takarom. – rögtön hevesen tiltakozik. Állandóan megmosolyogtat. Kezébe adom a pokrócot, s jó éjt kívánok, majd magára hagyom. Arra emlékszem mit kért inni, de arra bezzeg nem, hogyan is tudta meg ő maga, hogy egy hologram. Meg kell erőltetnem az agyam. Most viszont pihennünk kell, mindkettőnknek, hosszú út áll még előttünk. Komolyan meg bele fogok bolondulni az időbe. Túl lassan múlik.

Reggel a szél lágy cirógatására kelek. Csodálatos, hogy ezen a reggelen nincs semmi dolgom. Talán csak munkába kellene bemennem. Meg kell beszélnem mindenkivel, hogy elköltözöm, és szerintem nem folytatom tovább a kiadónál a karrierem, sőt biztos is! Kikelek az ágyból, egyből a konyhába megyek. Friss kávét főzök, és egy kis rántottát is összedobok. Elmerengek a dolgomban. Egy tüsszentésre kapom a fejem.

- Foglalj helyet nyugodtan, csináltam reggelit. – kicsit bénázik a bárszékkel, mire sikerül feljutnia elé helyezem a tányért egy villával. Visszafordulok a pulthoz és két bögrébe töltök kávét. Mire ismét vele szemben vagyok, kézzel falja a tojást.

- Segíthetek? – kezébe adom a villát, s a sajátommal megmutatom neki, hogyan is kell ezt. Egy falatot teszek a számba, majd jelzek neki, most rajta a sor. Hibátlanul leutánzott. Hozok neki egy nedves törlőkendőt és rendbe szedem a kezét. Ideje lenne ruhákat keríteni neki.

- Megyek telefonálok egyet. – tátog egy jó-t. Na, ez már haladás. Próbálkozik. Rányomok a Gemma névre.

- Szia! – imádom, mindig örül nekem.

- Szia, mondd csak nincs neked véletlenül pár felesleges ruhád? Tudod nadrág meg ilyenek.

- Igen, Harold, tudom mi az a ruha. Amúgy van. Miért? – tudom, most rosszra gondol. Pedig semmi oka rá.

- Ha, megteszed nekem azt imádott nővérem, hogy áthozod azokat, akkor elmesélek mindent. És bemutatok valakit. – hatalmas sóhajokkal fogja magát vissza a kérdezősködéstől.

- Hamarosan ott. – ezzel le is teszi. Szuper! Visszamegyek a konyhába, ahol Lucy ugyan ott ül, ahol hagytam. Ahogy látom végzett a kajálással.

- Idd csak meg. – bökök a bögrére. Azonnal mozdul és betermeli. Én is gyorsan megeszem az ételem és megiszom a kávém.

- Szeretném, ha tudnád, csinálhatsz bármit a házban. Éred magad otthon. Feltételezem sok kérdésed van, ha tudod, tedd csak fel. Örömmel válaszolok. Hamarosan itt lesz a nővérem, bemutatlak neki. Hoz pár ruhát, amiket majd hordhatsz, de alsóneműt el kell mennem venni. Itt hagyhatlak majd vele? Nem kell félned, nagyon kedves. – félve ugyan, de beleegyezik. Na, várjunk csak? Nem ezen a napon állít be Lou? Még jó, hogy de. Gyorsan le kell ezt tudni. Kopognak az ajtón, s nem sokkal később Gemma beront.

- Hali, öcskös! – borul bele a nyakamba.

- Szia! Nézd, ő itt Lucy. – nevét hallva a lány rögtön felkapja a fejét. Kinyújtom felé a kezem, veszi a lapot és idejön.

- Lucy, ő itt Gemma, a nővérem. – Gem a kezét nyújtja felé, bizonytalanul, de elfogadja. Remekül haladunk.

- Örülök, hogy megismerhettelek, de Harry ő hogy kerül ide, és pontosan ki ő is neked? – kínos mosolyt eresztek Lucy felé, s betolom Gemmat a konyhába.

- Ne légy ilyen tapló!

- Jó-jó, de válaszolnál? – anyám…

- Befogadtam. Az utcán találkoztam vele. Olyan esetlen és nem mellesleg amnéziás. Beszélni sem tud, egyáltalán nem emlékszik semmire. Ott feküdt a járdán, mindenki nevetett rajta, gondolom elesett. Nem hagyhattam ott. – szemmel láthatóan megnyugszik, el is szégyelli magát.

- Uh, értem. Sajnálom. Nem tudom miért következtettem egyből egy egyéjszakás csajra.

- Arra szeretnélek megkérni, hogy vigyázz rá, amíg én elmegyek neki fehérneműt venni.

- Persze. Hogyan kommunikáljak vele? Egyáltalán mit csináljunk?

- Hát, mi eddig úgy csináltuk, hogy én beszéltem ő jelelt. Beszélgess csak vele, nézzetek TV-t tanítsd meg rá. Köszi, puszi! – el is húzom a csíkot, nincs vesztegetni való időm, tekintve, hogy Louis hamarosan megérkezik.

Bemegyek egy fehérnemű boltba, az eladó felkínálja a segítségét, azonban egyedül mindig gyorsabb. Bugyikkal könnyebb dolgom van, veszek öt feketét, öt fehéret és öt testszínűt. Fő az egyszerűség. Az összes francia bugyi. A többi nekem valamiért nem tetszik. A tanga kurvás, a sima pedig öreges. Abba nem gondoltam bele, hogy fogalmam sincs Lucy kosárméretéről. Tudom nem szép dolog, de megstírölöm az összes eladólányt. Annak az alacsony vörösnek hasonló mérete lehet.

- Elnézést! – szólítom le.

- Tudok segíteni? – kínos lesz. Mennyire néz majd perverznek?

- Tudom illetlen leszek, de eljöttem egy ismerősömnek melltartót venni, de a méretével nem vagyok tisztában, viszont, hát öhm… Neked hozzá hasonló méreted lehet. Szóval segítenél? – sikerül megnevettetnem, kicsit sem sértődik meg, állítása szerint rajtam kívül mások is megtalálták már ezzel. Melltartóból is vettem elegendőt, de semmi push up, vagy csipke. Maradok az egyszerűknél.

Beállok a garázsba, és besietek a házba.

- Megjöttem!

- Harry Edward Styles! Miért üres a hűtő? – uhh, akkor vágjunk bele!

2. évad?!

Hejhó! Szóval valamikor régen volt itt szó második évadról... Azóta igaz sok-sok (talán túl sok) idő eltelt, viszont most a szünetben rengeted időm van, tehát ha esetleg lenne rá igény szívesen tovább vinném a történetet! Nem tudom melyik opcióban lenne eredményesebb a dolog szavazás alapján, vagy kommentek alapján, ezért aki szeretne folytatást kommentelhet, vagy akár szavazhat is oldalt. Én őszintén nagyon remélem, hogy lehet még ebből valami!

Epilógus

Sziasztok! :')
Egy darabig ez az utolsó bejegyzés a blogon... Elképesztő kirakni az epilógust :') Hálásan köszönök mindent! De tényleg!! <3 Remélem ez majd kárpótol valamennyire a szomorú végért, ami a 21.fejezetben van :D Jó szórakozást és olvasást, ehhez a kis évadzáró szösszenethez! <3

  A történtek óta két hónap és 8 nap telt el. Számolom. Nem telt el úgy egyetlen perc sem, hogy ne jutott volna eszembe Lucy, vagy Louis. Rémálmaimban a kétségbeesett arcát látom, pár másodperccel az előtt, hogy bele löknék a folyadékba. Minden este sírva, s kapálózva kelek. Anyáékat a megszokott szöveggel rázom le, May-ről álmodtam. Egy szót sem szóltam erről az egészről. Mint kiderült, itt úgy folytatom az életemet, hogy ők nem is tudnak az utazós sztoriról. Csak azt látják, mennyire vagyok a padlón. Ennyi idő elteltével egy picit sem lett jobb, sőt, inkább egyre rosszabbodik a helyzet.     

  Az itteni haverjaim megállás nélkül csábítgatnak buliból-buliba, azonban eddig egyszer sem mentem el velük. Ma úgy döntöttem változtatok a szánni való viselkedésemen és beadom a derekam. Az utolsó simításokat végzem a külsőmön, hajam amennyire csak lehet kuszán áll. Egyik nap sem erőltettem meg magam, egész végig csak az ágyamon fekszem. Hangos dudaszóra lépdelek Anthony autója felé, s szállok be. Az igazat megvallva még mindig nincsen semmi hangulatom ehhez, bár rám fér a változás.

  - Majd találunk neked ott valakit, aki felvidít – csendesen törődöm bele a sorsomba. Úgy is rám aggat valakit, egy olyan lányt, akin minden mű és később nekem kell leráznom. A lakásunkhoz elég közel van a város legjobb és persze legdrágább szórakozó helye, így alig kell utaznunk három kilométert. A play pofát felvéve haladok befelé. A zene hangosan dübörög, s úgy tűnik, ezt rajtam kívül mindenki élvezi. A táncparketten a lányok vannak többségben, némelyikük férfifal, egyesek a saját neművel lejtenek erotikus táncot, s várják, hogy egy srác lekérje őket. Szemem megakadt a bárpultnál ülő leányzón. Enyhén göndör, szőke haja leomlik a vállaira. Alkata apró és törékeny. Jobban szemügyre veszem, hátulról teljesen olyan, mint Lucy. Megrázom a fejemet és helyesebbnek látom elkerülni a bárt. Biztosan csak a szemem káprázik a bűntudat miatt.

  Fél óra elteltével sem tudom levenni a rejtélyes nőszemélyről a szemeimet, azt várom, hogy megforduljon. Nem reménykedek, tudom semmi esély arra, hogy ő legyen. Mégis szeretném akár csak egy pillanatra is látni az arcát. Végre-valahára megfordul, s egyenesen rám néz. Megérezhette a figyelmemet. Ilyen távolságról nem láttam tisztán, ám pont ide fele tart. Egyetlen egy szempillantásra sem engedem el látószervemmel. Akár csak oroszlán a gazellára bámulom össze szorított szemekkel, a fények miatt.  Mikor teljesen elém ér, csak akkor látom, haja festve van, szemöldöke ugyan is barna, ahogyan szem színe is Csalódottan biccentek neki, várom, a lépését, annak ellenére, hogy nekem kellene megtennem.

  - Látom, a szemeid nem tudnak ellenállni nekem. – dekoltázsát orrom elé dugja, s közben alsó ajkába harap.

  - Sajnálom, összekevertelek valakivel. – lemondóan és haragosan siet vissza a székre, melyen előbb ült. Nem tudok tovább itt tartózkodni, inkább kimegyek levegőzni. Először csupán az épület elé szándékoztam kijönni, ám lábaim tovább vittek. A tudatalattim egyenesen a laboratóriumhoz vezetett. Alig bírok az épületre felnézni, nem bírnám megállítani a könnyeimet. Lépnék tovább, amikor eszembe jut a tökéletes megoldás. Gyorsan futok a bejáratig, azonban az zárva van. Nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy nyitva lesz? A hátsó vészkijárathoz indulok, ám azon sem fogok tudni bemenni. A kukából, kilóg egy üres tűzoltó készülék, azzal rontok neki az ajtónak. A riasztó bekapcsol, bár ez nekem nem jelent nagy gondot. Ismerem a járást, – legnagyobb sajnálatomra – rögtön az ötvenkettes számú ajtóhoz lépek. Itt van az a szerkezet, ami nekem kell. Ha, egyszer már megcsináltam az utazást, most is sikerülni fog! Beállítom a dátumot, s lenyomom a piros gombot, melyen a strat szócska szerepel.

  Homályos látásom fokozatosan tisztul, s az egyetlen dolog, amit látok egy lány. A kezem felé nyújtom, ő bizonytalanul csúsztatja bele sajátját. Tekintete elveszik enyémben, én is jó alaposan szemügyre veszem. Igaz, én ismerem őt, ám neki én idegen vagyok. A fotósok nem jelennek meg, kiélvezhetem a pillanatot vele. Több ember vesz minket körbe, ám mégis olyan, mintha kettesben lennénk. Megcsináltam.

-          Jól érzed magad, nem ütötted be semmidet? – erre, csak a jól megszokott hallgatást kapom, mely már úgy hiányzott, ahogy soha semmi. 

VÉGE

És most jöjjön pár információ!

Rettenetesen jól esik, ahogy páran kérdeztétek lesz-e még blogom! :)

Persze hogy lesz, azaz van is!

KATT

Félelmetes érzés, ahogy hamarosan megosztom az epilógust! :')

Nagyon-nagyon köszönöm, amiért támogattatok és maradtatok a végéig! 

Még jön a későbbiekben egy búcsúzó, amiben statisztikák,

és egyéb megszokott dolgok lesznek! :D

Meg persze van itt még valami!

Elküldtem egy kiadóhoz a Hologram kéziratát, ugyan választ még nem kaptam, de

nagyon reménykedem, hogy összejön valami! *-*

Lesz második évad!

Szóval, még nem tudom milyen formában, de mindenféleképpen 

olvashatjátok majd!

Kérek egy kis szünetet, amíg várok a válaszra a kiadótól 

és belekezdek a munkálatokba!:)

(Nagyon nagyon várom már <3)

Végezetül köszönöm mindenkinek, amiért szerettétek/szeretitek a blogot, ez hatalmas szó,

nekem mondhatni a világot jelenti! :')

Szeretnék megkérni mindenkit, aki olvasta a blogot,

írjon pár sort!

21.fejezet - Vég

Sziasztok! :')
Utolsó fejezet... Fogalmam sincs mit kéne mondanom, csak annyit szeretnék, hogy köszönöm! <3
Ez az első blog, amit végig sikerült vinnem - igaz még egy epilógus van -, ezt csakis nektek köszönhetem, hogy ilyen remek csapat van mögöttem!! <3 Még nem búcsúzkodok, ennek külön bejegyzést szánok! :') Holnap hozom az epilógust! Remélem meg lesztek elégedve!  :D A rész engem is megsiratott, még át is gondoltam, hogy leírom újra, máshogy :'DD Jó olvasást és szórakozást a fejezethez! <3

  Éjféltájt érkezünk meg, Harry dörmögő hangjára kelek. Kótyagosan szállok a kocsiból és sétálok be a rég nem látott házba. Sokkal otthonosabban érzem magamat itt, mint Amerikában. Észbe kapva fordulok meg a tengelyem körül, nem hagyhatom, hogy Harry maga pakolja be az összes csomagot. Értetlenkedve nézek rá, ugyanis egyetlen pakk sincs a kezében.

  - Mihelyst felkelünk, kipakolunk, most, viszont sipirc aludni. – a fiú kinyitja a bejárati ajtót. Bent eléggé hűvös van, még a bútorok is vacognának, ha képesek lennének ilyesmire. Harry bekapcsolja a fűtést és a technikának köszönhetően egy-kettőre meleg árasztja el a szobákat. Megcsap a felismerés, mivel, amennyiben nem mentünk vissza a házhoz, még pár órával ezelőtt, ott hagytunk a hologramot.

  - Harry! Hol van a hasonmásod? – pillanatnyi ijedtség fut végig arcán, utána vonásai visszarendeződnek. Sietve megy ki az ajtón és egy perc múlva tér vissza a hologramjával.

  - Miközben aludtál eszembe jutott. Így még beszaladtam érte. – megnyugodva térek be a saját kis helységembe, s vetem magamat az ágyra. Kényelmesebb, mint az előző volt. Sóhajtva hunyom le szemeimet újra, azonban az autóban kipihentem magamat. Néhány végtagom sajog, most nem használtuk az ágyakat, amelyeket az ülésekből lehet áttranszformálni. Milyen kár érte… Mondjuk, lehetséges, ha nem alszom el rögvest az ülésen, eszembe jut. Lemegyek a nappaliba, nem tudok mást kezdeni magammal. Beüzemelem a TV-t és a kellő távolságot tartva huppanok le elé.

   Tisztán emlékszem arra az éjszakára, amikor kettesben voltunk itt Louis-val. Filmet szándékoztunk nézni, ám a sors közbe szólt és elment az áram. Ez pedig arra emlékeztet, hogy nem sokkal később rányitottam. Mit meg nem tennék, ha most itt lenne velem. Bepótolnánk az elmaradt mozizásunkat. Térdeimet mellkasomhoz húzom, majd átkarolom őket. Holmi értelmetlen sorozatot adnak, bár én a legőszintébb mosolyommal nézem. Fogalmam sincs mikor nőttem ennyire Louis-hoz, ugyanis alig voltunk pár napot együtt. Bánom, hogy a tőle kapott ajándékot nem hoztam magammal, bár feleslegesnek bizonyult. Csak bepiszkította volna Harry autóját.

  Kíváncsian várom már a holnapot, a szabadság édes ízét. Mi történhet a legrosszabb esetben? Harry és én is ott kényszerülünk élni? Ahogy én látom, semmit sem veszíthetek ezzel. Testtartásom hanyag lett, megadva magamat dőlök fekvő helyzetbe a kanapén. Hirtelen álmosodok el, ezt egy nagy ásítás is alátámasztja. Próbálkozom ébren tartani magam, viszont szemeim leragadnak és az alám újra magával hurcol.

***

  Csönd uralkodik a szobában, ezek szerint Harry már fent van és lekapcsolta a TV-t. Fáradtan, fájó szemekkel tápászkodom fel a kanapéról. A konyhából újfent menyei illatok szállnak felém, így abba az irányba veszem a lépéseimet. Mélyen beleszagolok a levegőbe. Könnyű szerrel lököm be az ajtót és boldogan látom, hogy ma reggelire bizony palacsintát készít a legjobb szakács a világon. Eddig sosem említettem neki, mennyire is imádom a főztjeit, nehogy elszálljon magától, még ennél is jobban. Korgó gyomorral ülök le az egyik székre a kerek asztal körül. A villámat megmarkolva várakozok az ételre. A palacsintáért a fél karomat oda adnám valakinek, egyszerűen rajongok érte. Alig ér az asztalhoz a tányér alja, azonnal leveszek egyet a betekert példányok közül és számba gyömöszölöm. Baracklekváros, a kedvencem. Általában én szoktam megenni az étel negyedét, Harry pedig a többit, azonban, mikor palacsinta van, fordul a kocka. Úgy eszem, mintha legalább negyvenen szeretnék még rajtam kívül elfogyasztani. Tele hasamon pihentetem kezeimet, a falnak dőlve. Szemeimet lehunyom, így várom, míg újra meg tudok mozdulni. Utólag mindig megbánom, hogy ennyit eszek, mivel folyton-folyvást visszakívánkozik. 

  - Mielőtt odamennénk, megbeszélem Evan-el. – egyet értek az ötletével, nem lenne előnyös bejelentés nélkül beállítani. Nyomban elő is kapja telefonját, s kikeresi a kontaktok közül. Én felkapom a mosogatnivaló tányérokat és a mosogatógépbe helyezem őket. Meghallom a telefonon keresztüli hangot, kétséget kizárólag ez Evan-é. Harry felpattan és kiviharzik a szobából. Bizonyára nem szeretné, ha hallanám, miről beszélnek. Szemöldököm ráncba szalad, mi olyan titkolni való van a mondandójában, hogy nem lehetek a fül-tanúja? Hiszen tudom mi a téma. Beletörődve sóhajtok egy jókorát és térek vissza a nappaliba. Unottan kapcsolgatok a tömérdek csatorna között, csakhogy egyik sem köti le túlzottan a figyelmemet. Ahogy hallom Harry még mindig Evan-el beszélget. Vajon mi a fene tarthat ennyire sokáig?

  - Lucy, megtennéd, hogy kinyitod az ajtót? – válasz nélkül kelek fel a kanapéról, bár, mintha nem halottam volna a csengőt. Biztosan nem itt jártam fejben, a gondolataim lekötötték a figyelmem. Szívem egy hatalmasat dobban, mikor meglátom ki is áll az ajtó mögött. Boldogságtól kicsattanva ugrok a kékszemű nyakába, aki könnyűszerrel tart meg.

  - Hiányoltalak. – tesz le végezetül a földre. Még mindig csak bugyután vigyorgok rá, nem hiszem el, hogy valóban itt van. Ígérte a látogatást, azonban nem számítottam ilyen közeli viszontlátásra. Mögöttünk Harry megköszörüli a torkát, jelezve jelenlétét.

  - Te is hiányoztál hajas babám! – ezúttal Harry-re veti magát. Igazán remek és mély kapcsolatuk lehet. Louis mesélt a barátságukról, ha jól emlékszem általánosban ismerkedtek össze, vagy talán még hamarabb. Becsukom az ajtót és követem a srácokat a konyhába. A Louis melletti széket választom, s ahogy észreveszem, ő is pártolja a döntésem.

  - Harry említette a kis kiruccanásotokat Amerikában. Remélem tetszett. – nem úszom meg, be kell neki számolnom mindenről, attól a bizonyos naptól fogva, mikor otthagyott minket. Ő csak a fejét támasztva issza a szavaimat, ami be kell vallanom, imponál. Tetszik, ahogyan figyel rám, ahogy beszél és érezteti, élvezi a társaságom.

  Mindeközben fel sem tűnt, hogy szegény Harry felesleges harmadikká vált. Valami gyenge ürüggyel hagyott minket kettesben, amennyiben jól halottam a boltba iparkodott. Remekül mulattam Louis-val, de végig bántott, amiért a Göndör nem lehetett a barátjával. Mosolyogva csukom be az ajtót Lou után és fáradtan dőlök el újfent a kanapén. Visszagondolva a meggondolatlan cselekedetünkre, végig simítok ujjaimmal ajkaimon. Amint hazaér Harry bocsánatot kérek. Az órát elnézve, nem kell olyan irdatlanul sokat várnom, hiszen a megbeszéltek alapján fél óra múlva találkozunk Evan-ékkel. Egyre idegesebb vagyok ezzel kapcsolatban. A tenyerem izzad, s a szorongás miatt a hasam is elkezd görcsölni. Intenzív lélegzetvételekkel igyekezem nyugtatni magamat, s ez a módszer be is válik. Ajtó csapódás zökkent ki, rögvest felugrok és sajnálkozva tekintek a fiúra.

  - Nagyon sajnálom, hogy elvettem tőled Louis-t. Hagynom kellett volna titeket. Nyilván szerettél volna a barátoddal lenni, sajnálom. Szégyellem magam. – sütöm le a szemeimet. Harry-nek hatalmas szíve van, senkire sem tud haragudni, s ezt most is bizonyítja. Kedvesen a karjai közé zár és mosolyogva ölel.

  - Semmi gond. Nyilvánvaló, hogy ő inkább miattad jött, mintsem miattam. – nevet, s lassacskán elenged. Értem jött volna?

  - Készülődj, nemsokára hét óra, indulunk kell! – szempillantás alatt hagyom el a házat és ugrok az autóba. Harry még pár percig várat, utána ő is feltűnik a láthatáron. Lomha mégis nagy lépteivel hamar ideér, s ő is beszáll mellém. Gyújtást ad, majd kigurulunk a felhatóról. Egyszer én is kipróbálnám, milyen lehet vezetni.

  Az út csendesen telt, ám kicsit ijesztően is. A tudat, hogy a mögöttem helyet foglaló hologram meg sem moccan, megrémít. Szélsebesen pattanok ki az anyós ülés melegéből és csapom be a jármű ajtaját. A Göndör kisegíti hasonmását és erőnk teljében megyünk be az épületbe. Rossz érzés fog el, mint bármikor, amikor itt tartózkodom. A nagy súlyú bejárat terjedelmes zajjal csukódik be mögöttünk, ezzel növelve a horrorisztikus hangulatot. Nagy sóhajtás szökik ki a számon, mire Harry megfogja a kezem, s biztatóan megszorítja. Lépteink hangja visszaverődnek a hosszú folyosón. Az előtt, a bizonyos ajtó előtt megállunk és felkészülünk a lehetetlenre. Minden rendben lesz, érzem. Harry határozott mozdulattal nyit be, majd lépjük át a küszöböt. Az összes szempár ránk szegeződik, hárman vannak rajtunk kívül a szobában.

  - Hadd mutatkozzam be! Adam vagyok, a létesítmény vezetője. Ők pedig Ryan és Thomas, akik vezető posztot töltenek be a Hologramos projektben. Nektek nem kell bemutatkoznotok. Harry és, amennyiben jól sejtem Lucy, ahogy te hívod. Én csak a 135793-mas besorolású prototípusnak nevezném. – undorodom tőle. Gúnyos hangnemben beszél, s az összes adrenalin összegyűlt bennem, mikor kihangsúlyozta a prototípus szót. Kezeim ökölbe feszülnek, amit Harry is észrevesz.

  - Térjünk a tárgyra. Visszaszolgáltatom a hasonmásom és nem jelentem fel magukat. Cserébe elengednek és hagyják, had éljük békében az életünket. Viszont, ha ez nem elég, kifizetem Lucy-t. – a mellettem álló fiúra kapom a tekintetem. Ajkaim elnyílnak, nem engedhetem, hogy ennyi mindent megtegyen értem. Éppen közbe szólnék, csakhogy Adam alávaló nevetése megzavar.

  - Pont te fenyegetőzöl perrel? Aki rejtegette, mi több! Megszöktette azt, ami a mi tulajdonunk? Nem, nem, nem! Nekem van egy sokkal jobb megoldásom! Lucy a miénk, ahogyan te is. A lány hibás te pedig nem vagy idevaló. Szépen visszamész a saját idődbe, a hölgy pedig meg lesz semmisítve. – mielőtt bármit tehetnénk, hátulról lefognak minket. Engem csak egy, Harry-t viszont három ember is szorítja.

  - Ezt nem teheti! – ordítok torkom szakadtából. Hisztérikusan sírni kezdek, ennyi lett volna az életemből? Szabadulni próbálok, csakúgy, mint Harry, viszont ez egyikünknek sem jön össze. Az illető, aki hátulról fogságban tart, tolni kezd, egyenesen a főnöke elé. Térdre kényszerítenek, azután, Adam az államnál fogva kényszerít, hogy nézzek a szemébe.

  - Igazán kár érted. – mondata ellenére semmi megbánást nem látok a szemeiben. Csakis az ördögi mosoly, ami éktelenkedik arcán. Legszívesebben bemosnék neki egyet, ezen még magam is meglepődök, azonban így van. Tartózkodok az erőszaktól, viszont most az életem a tét.

  - Mit akarsz cserébe? Bármit meg teszek! Hallod, nézz már rám! – Harry dühös hangján kívül semmi sem hallatszódik. Választ nem kap, bármennyire is erőlködik.

- Hallgass! Most szemtanúja lehetsz, miképpen is kell megsemmisíteni egy hologramot! – ha lehetséges még jobban bömbölni kezdek. Nem akarok meghalni! Olyan sok szép dolgot kaptam az élettől, miért veszik el? Ajkaimat beharapva ellenkezek a lökések ellen, amik egy medence féléhez sodornak. Tele van valamiféle folyadékkal, s a színe szürke. Kétségbeesetten nézek Harry-re, arca visszatükrözi az érzéseimet. Könnyeinek ő is szabad utat enged. Azt hiszem itt a végem.

  - Nee!!! Kérem! – bármit megtennék az életemért. Csak még egy kicsit szeretnék élni, Harry-vel és Louis-val az oldalamon. Nincs kegyelem, mosolyogva lök bele a kráterbe. A zuhanás közben minden lejátszódik a fejemben. Harry és Louis önfeledt mosolya, a csokor, az utazás, a nevezetességek és a kopp-kopp viccek. Harry azt hiszi viccesek, közben borzasztóak, ám mindig nevettem rajtuk. Amikor rányitottam Lou-ra, s mikor a Göndör előtt meztelenkedtem. A sok-sok pozitív emlék, s a csók, amit ma kaptam Louis-tól. Gyengéd volt, ajkai tökéletesen rá illenek az enyéimre. Az első csókom. Csobbanással érek bele a maró folyadékba, s ez az utolsó dolog, ami érzékelek.

HARRY

  Meghalt. Megint nem tudtam segíteni egy embernek, nem tudtam megmenteni! Miért nem tettem valamit? Férfihez nem illő hisztikirohanás fog el, s erőtlenül omlok össze a padlóra. Öklöm olyan erősen szorítom össze amennyire csak lehetséges, s kísérletet teszek a szabadulással. Olyan, mintha energiabomba robbant volna bennem. Lerázom magamról a három semmirekellőt és rohanok. Egyenesen Adam-hez. Leterítem a földre, s ütöm ahol csak érem. Arca vérben úszik, kézfejem attól mocskos. Nem sokáig roncsolhatom, a többi jelenlevő leszed róla. Azért, hogy ne legyen, könnyű a dolga belé rúgok kettőt. Ismét lefognak, én szabadulni próbálok.

  - Megölted! Te utolsó szemétláda! Esküszöm, kivégezlek, és a sírodon fogok táncolni! – kapálózók, azonban a szorító karok nem enyhülnek. A mocsok feltápászkodik a padlóról és felém közelít. A biztonság kedvéért befeszítem a hasizmom, s így várom az ütést.

  - Annyit megérdemelsz, hogy megtudd mi volt ez. A hologramokat egy speciális savban oldjuk fel, csak így lehet őket elpusztítani. Látványos. – újra felé hadonászok, ismét sikertelenül. A hasamban lévő izmok lankadnak, a feldolgozhatatlan eseménynek köszönhetően újra a padlón kötök ki. Csendben sírok, összeszorított fogakkal és megfeszült állkapoccsal verem öklömet a földbe. A mozdulatsort ismétlem mindaddig, míg fel nem rángatnak. 

  - Ne picsogj már egy lány miatt, aki valójában sosem élt. Most te következel! Nem nagy büntetés, hogy visszaküldünk, inkább az lesz, hogy az itt történtekkel kell tovább élned. – szavai marják a torkom. Lucy nem ezt érdemelte! Semmi rosszat nem tett! Megérdemelte a boldogságot és az életet! Szívem kettéhasad, mind ez az én hibám! Nem kellett volna eljönnünk ide, ő miattam halt meg! Sosem úgy néztem rá, mint egy barátra a sok közül. Először idegen, aztán a húgom lett a szememben. Szipogva engedek a ráncigálásnak, egészen egy fotó fülkéhez hasonlító tárgyig. Erőszakosan löknek be, s nyomnak meg egy gombot.

  Fájó testel, s szívvel ébredek. Homályosan látok, ám feltápászkodok. Szép lassan törnek rám az emlékek, újra elkap a síró-görcs. Magzat pózban helyezkedek el az ágyon. Fogalmam sincs, hol vagyok, nem is tud érdekelni. Hangosan engedek ki magamból minden érzést. Ahogy hallom, valaki nagyon siet a lépcsőn. Az ajtón egy sötétbarna hajú hölgy lép be.

  - Harry, kicsim tudom, hogy fáj! Ne félj, hamarosan túl leszel rajta. Éppen itt lenne már az ideje, hiszen a temetés már egy hónapja volt! May már jobb helyen van. – értelmetlenül tekintek az asszonyra, aki nyugtatóan simogatja arcom. Akkor ugrik be, ki is ő valójában. Az édesanyám. Ezek szerint ez nem csak egy rossz álom volt, valóban visszaküldtek. Minden emlékem visszatér ebből az idősíkból. May valóban létezett, ez nem csak egy beültetett emlék volt. Anyámmal a másik világban valójában soha nem is találkoztam, ahogyan egy családtagommal sem, mindig el lett halasztva. Az ő kinézetét nem változtatták meg a fejemben. Biztató mosolyt küldd felém, s elhagyja a szobát. Fejem hátra hanyatlik, nekem is követnem kellett volna Lucy-t.

20.fejezet - Kiruccanás

Sziasztok! :D

Tudom, mindig elmondom, de úristen, hamarosan kikerül az utolsó fejezet is! Egyszerre örülök neki és vagyok szomorú miatta! Szerdán hozom a 21. részt utána szombaton az epilógust. Remélem meg lesztek elégedve a befejezéssel... Egyszerre vidám és szomorú. Köszönöm a már 63 feliratkozót és a kommenteket! Mindig jól esik olvasni őket :P Jó szórakozást és olvasást a részhez! <3

Kipihenten hagyom el az ágyam melegét. Igaz már dél is elmúlt, bár ez engem, egy cseppet sem zavar. Megfogom a hatalmas csokor rózsát és a fürdőbe viszem. Kicserélem a vizüket, nagyon bízom benne, így tovább fognak életben maradni, hiszen gyönyörűek. Furcsa módon boldogabbnak érzem magamat, mint valaha is. Harry csakugyan meghozta a változást az életembe. Ha, belegondolok, milyen szerencsés vagyok! Könnyedén megeshetett volna, hogy a rossz embert követem, s akkor nem esek el a mozgóajtóban. Mára tudom mi az. Visszagondolva elég sok butaságot tettem. Kezdve ott, hogy Harry szeme láttára öltöztem át, odáig hogy kézzel ettem. Mosoly húzódik ajkaimra a sok emlék miatt. Hiányzik Louis. Remélem, amint túl leszünk ezen, viszont láthatom. A virágokat letéve kezdek neki a reggeli mosakodásnak. Miután végeztem visszarakom a helyére a rózsákkal teli vázát és a konyha felé veszem az irányt, ahonnan a reggeli isteni illata szűrődik ki. Harry, amikor csak megteheti, készít valamit, általában instant, azokat meg kell ennünk. Rengeteget hoztunk magunkkal, nem számítottunk arra, hogy ilyen hamar vissza fogunk menni.

- Jó reggelt! – a fiú meglepődöttségében kettőt is pislog, mire magához tér. Elég vicces látványt nyújt kötényben.

- A kisasszonynak is! Rántotta lesz, utána gondoltam elmehetnénk egyet sétálni, ha már úgy is ez az utolsó napunk itt, használjuk ki és nézzünk szét a városban. – nem ellenzem a tervet. Kíváncsi vagyok, milyen lehet odakinn. Biztosan gyönyörű, tekintve, hogy ez Amerika. Reményeim szerint elutazunk a fővárosba. Harry említette, hogy nincsen távol tőlünk. Leülök egy székre, s csendben hallgatom, ahogy fortyog az olaj. Holnap indulunk. Arról még nem esett szó, pontosan hány óra körül, viszont, amennyiben a napot nem a pakolásnak szenteljük, gondolom, másnapra marad.

- Parancsolj. – teszi le elém az ételt. Illedelmesen megköszönöm, s jó ízűen kezdem fogyasztani. Reggelizés közben – ami inkább ebéd - szó esik egy-két dologról, ahogy általában az lenni szokott. Tisztázzuk, hogy mielőtt elmennénk a városba – legnagyobb örömömre valóban New York-ot látogatjuk meg – bepakolunk. Nem húzom az időt, sebtében szaladok el a szobámig és húzom elő a táskáimat. Nincsen sok holmim, azt a keveset is hanyagul rakom el. Valaki meglátna, biztosan, egy kérdés nélkül könyvelne el trehánynak. Pedig én szeretem a rendet, csupán jelenleg túlságosan is izgatott vagyok hozzá. Adrenalinnal vagyok tele, nem is értem, miért van rám ilyen hatással a kirándulás gondolata. Mi lesz, ha már ott leszünk? Meg fogok őrülni a felfűtöttségtől, annyi szent.  Futólépésekben kutatok a Göndör után, s pár perc múlva szomorúan detektálom, ő még csak a konyhai dolgokkal végzett. Nem kezdem itatni az egereket, úgy is mindien vágyam segíteni neki, hiszen eddig felesleges második lakos voltam, aki nem játszott közre semmiben. Hatalmas mosolyom senki le nem töri arcomról.

- A kirándulást várod ekkora vigyorral? – ennyire észrevehető lenne?

- Igen! Elképesztő lesz, lehet neked nem, azonban számomra nagyon sokat jelent. Még soha azelőtt nem láttam ilyet, mitöbb szinte semmiben sem akadt részem az életből. Ki szeretném használni! – közben elővettem egy szemetes zsákot és abba pakolom el a megmaradt ételeket és innivalókat. A hűtő jó formán üres lett, pár darab tojáson kívül és a dobozos tejektől eltekintve csupasz.

- Amint elrendeződnek a dolgaink megígérem, oda megyünk világot látni, ahova csak szeretnél. - velem szeretne maradni? Nem tudok mást tenni, minthogy szótlanul és elérzékenyülve bámulom őt. Ez afféle csendes hálálkodás a részemről. Édes mosolyát immáron ő sem tudja féken tartani, imádnivaló gödröcskéi megjelennek, s tökéletes fogai csak még szebbé teszik a látványt. Néhány kósza könny a szemembe gyűlik a meghatódottságtól. Mielőtt a mellettem álló személy is megláthatná, letörlöm őket. Szó nélkül viszem ki a kocsihoz az összekészített zacskót. Nyitva van, s pár kisebb doboz már várja az utat a csomagtérben. Én már kevésbé, ha tehetném, itt maradnék Harry-vel, azonban hoztunk egy döntést. Késő kihátrálni. Voltaképpen nem is akarok. Mind két opciót ugyanolyan mértékben szeretném. Csak egy helyes van közöttük, az pedig nem más, mint amire éppen készülünk. Megbeszéljük a dolgokat és minden rendben lesz. Mikor visszaérek a házba, a küszöböm áthaladva hallom, ahogy Harry telefonál. Odasettenkedek, ám úgy tűnik ezt a műfajt nem nekem találták ki, mivelhogy a srác kiszúr.

- Várj… Kihangosítalak, hogy Lucy is halljon. – nyom valamit a telefonján, ami egyébként hatalmas és eszembe sem fér, hogyan nem ejti ki tenyerei közül. Végül is a Kézfejei sem aprók, kifejezetten hatalmasak, ám a készülék túltesz rajtuk. Felém int, kétszer kérnie sem kell, rögvest ott termek mellette.

- Szia, pici lány! – ez Louis! Boldogan nézek Harry-re és adok választ a vonal másik felén várakozó fiatalembernek.

- Harry tegnap este elmesélte mi történt. Mindent tudok, remélem jól vagy! Csak, hogy tudd! Én biztosan jobban vigyáztam volna rád.

- Igen Louis, te messze földön arról vagy híres, hogy mekkora empátiát mutatsz az emberek felé. – forgatja meg Harry a szemeit.

- Köszi Lou! Ohh… és a csokrot is! Nagyon gyönyörű. – még váltunk pár szót, majd a lelkünkre köti, hogy amint haza értünk, és le tudtuk az összes gondunkat meg kell látogatnunk, vagy a nem mi tesszük, ő jön, bár azt nem fogjuk megköszönni magunknak.  Bő fél órát beszélgettünk és ugyan Lou nem szerette volna bontani a vonalat, mégis megtettük, mert még vár ránk a munka. Ebben a harminc percben nagyon rendes volt, akár eddig is. A beszélgetés alatt folyton csak a kék szemeit láttam magam előtt. Megrázva a fejemet kergetem el a gondolataimat, inkább a pakolásra szeretnék koncentrálni. Minél előbb el szeretnék indulni, annyi minden látnivaló van! Tudom, nem lesz mindenre időnk, én a legnevezetesebb dolgokra szeretnék koncentrálni. Harry biztosan tisztában van vele hova érdemes ellátogatni. Belegondolva olyan sokáig tartott kipakolni, és ezen felül már sajna egy óra is elmúlt. Félek nem sok idő fog jutni a túrára. A fürdőszobában tevékenykedek, elképesztő mennyi felesleges holmi van itt, an meg persze az is, hogy ezt pont nő létemre mondom. Harry nem bízta a véletlenre, öt egyforma tusfürdőt hozott magával. Meg kell hagyni, tényleg jó illata van. Összesen hat neszesszerrel a kezemben tartok a jármű felé. Esetlenül ejtem őket le, azonban jó a rosszban, hogy egyenesen a csomagtartóban landoltak. Szépen elrendezem őket, spórolunk a hellyel. Harry is felbukkan mellettem egy méretes sporttáskával, meg egy bőrönddel. Visszafordul és bezárja az ajtót.

- Indulhatunk. A kirándulás után rögtön indulunk vissza, rendben? – persze, hogy rendben. Amint gázt ad, és elhagyjuk a ház területét izgatottan kezdek dobolni lábaimmal. A Göndör észreveszi, ezen csak mosolyog. Nevetve megrázza a fejét, ezzel azt sugallva: lehetetlen vagyok. Tudom. Elég sokat utaztunk, megkönnyebbülve szállok ki az autóból. Végtagjaimat kinyújtóztatom, ám ezzel nem foglalatoskodok sokat, rögtön körbe nézek. Idefele jövet átmentünk a Brooklyn hídon, s még innen is látni.

- Mit szólsz, menjünk olyannal? – mutat Harry egy biciklis taxira. Szemöldökön egész felszalad, álmomban sem mertem volna elképzelni egy ilyet. Jó szórakozásnak ígérkezik, miért is ne? Szó nélkül galoppozok a sárga kis tákolmányig, míg Harry csak zsebre tett kézzel lépked.

- Harry siess már! Itt fogok megöregedni! – kiabálok neki, immár a kényelmes bőrülésen helyet foglalva. Figyelembe sem veszi, amit előbb mondtam, szimplán elengedte a füle mellett. Sunyi mosoly ékeskedik ajkain, direkt kínoz. Megállj Styles! Kifejezetten megjátssza, hogy megerőltető volt neki felmásznia. Játékosan bököm oldalba, mire ő vissza csikiz.

- A Szabadság-szoborhoz legyen szíves. – hirtelen indulunk meg, a váratlan fordulat miatt meg kell kapaszkodnom Harry-ben.

- Előbb letolsz, most meg a bicepszem nagyságát méregeted? Nők… - szavam eláll! Mindig ki tud találni valami hiú dolgot. Hárítottam volna, de úgy érzem, most hagyom, kell neki, had tündököljön az egójában és nem csapom le a magas labdát. Kellemes idő van, a rettenetesen jó érzés, ahogy megcsap a hideg szellő. Remek időhöz, remek társaság. Harry elképesztően sok dolgot elárul a szabadság szoborról, minthogy 1884-ben készült el, és a sólyát, ami 204 tonna. Elámulok, mikor megérkezünk, egészen jól látni.

- Nézd csak a koronáját! A hét ága, a hét kontinenst jelképezi. A lába alatti láncok pedig a szabadságot. A fáklyával együtt a szobor 93 méter. – a csodálkozástól egy szó sem jön ki a torkomon. A szobor varázs egyszerűen magával ragad. Mennyi erőfeszítés lehet benne.

- Ezt mind honnan tudod? – fordulok Harry felé. Meglep, hogy ennyi információja van az emlékműről.

- Tanultam, nagyon szeretem a történelmet, szóval gyorsan átnéztem a kedvedért, hogy ne csak nézd, hanem a történetét is halld. – ma már sokadszorra hatódok meg miatta. Hihetetlen az biztos. Csak a kedvemért, pedig nekem már az is rettenetesen sokat jelent, hogy képes volt ide elutazni miattam. Csak pár perc erééig is lássam. Egyszer csak két kar közt találom magam. Harry átnyúl az oldalaimnál és telefonjával készít egy képet. Először a szoborról, utána megfordítja a kamerát és mielőtt bármi beleszólásom is lehetne a dologba, rólunk is csinál egyet.

- Tökéletes lett! – csúsztatja vissza zsebébe. Követelem, törölje ki, ennek ellenére ő adja az ártatlant, s úgy beszél, mintha a kép nem is létezne. Kifizeti a biciklist és fogunk egy rendes taxit. A következő úti célunk a Wall Street. Végig megyünk a Brodway-en és a járműből kitekintve nézem a sok gyalogost.

- Az utca összesen 600 méter. Az Állam gazdasági és pénzügyi jelképe. Itt írták alá 1792-ben Buttonwood Agreementet, ami a tőzsde alapja lett. Van erről egy nagyon jó film, meglepő módon a Wall Street farkasa a címe. Egyszer megnézzük, jó? – elképesztő mennyi mindent tud észben tartani. Pár perccel ezelőtt, a Brodway-ről is mesélt.

                                                                                         

Egy órával később találunk vissza Harry autójához. Megnéztük a Time Square-t és a Central Parkba is benéztünk. A Göndör egy múzeumot is emlegetett, ahova már nem sikerült bemennünk. Irgalmatlanul jól éreztem magamat. Kimerülten huppanok be a kocsiba és hunyom le a szemem. Ennyi látványosság egy napra pontosan elég. Ahogy elnézem Harry nem fáradt ki. Este hat óra van, elkótyavetyéltük az időt. Közben még fagyizni is megálltunk a helyi legjobb – Harry véleménye szerint – cukrászdában. Eddig nem volt szerencsém fagyit enni, így én nem bírálhatok, ám valóban ízletes volt. A kávézást sem hagyhattuk ki, oda mentünk utoljára, mivel Harry szeretett volna az ott fogyasztotton kívül beszerezni egy másikat, erősebbet az útra, hátha elálmosodik.

- Meg vagy elégedve Amerikával? – kezembe nyom egy plédet, hogy takarózzak be vele.

- Tökéletes nap volt. Leírhatatlanul hálás vagyok ezért! – apró puszit nyomok az arcára, s nem sokkal később elnyom az álom. Olyan ő nekem, mintha a testvérem lenne.