Epilógus

Sziasztok! :')
Egy darabig ez az utolsó bejegyzés a blogon... Elképesztő kirakni az epilógust :') Hálásan köszönök mindent! De tényleg!! <3 Remélem ez majd kárpótol valamennyire a szomorú végért, ami a 21.fejezetben van :D Jó szórakozást és olvasást, ehhez a kis évadzáró szösszenethez! <3

  A történtek óta két hónap és 8 nap telt el. Számolom. Nem telt el úgy egyetlen perc sem, hogy ne jutott volna eszembe Lucy, vagy Louis. Rémálmaimban a kétségbeesett arcát látom, pár másodperccel az előtt, hogy bele löknék a folyadékba. Minden este sírva, s kapálózva kelek. Anyáékat a megszokott szöveggel rázom le, May-ről álmodtam. Egy szót sem szóltam erről az egészről. Mint kiderült, itt úgy folytatom az életemet, hogy ők nem is tudnak az utazós sztoriról. Csak azt látják, mennyire vagyok a padlón. Ennyi idő elteltével egy picit sem lett jobb, sőt, inkább egyre rosszabbodik a helyzet.     

  Az itteni haverjaim megállás nélkül csábítgatnak buliból-buliba, azonban eddig egyszer sem mentem el velük. Ma úgy döntöttem változtatok a szánni való viselkedésemen és beadom a derekam. Az utolsó simításokat végzem a külsőmön, hajam amennyire csak lehet kuszán áll. Egyik nap sem erőltettem meg magam, egész végig csak az ágyamon fekszem. Hangos dudaszóra lépdelek Anthony autója felé, s szállok be. Az igazat megvallva még mindig nincsen semmi hangulatom ehhez, bár rám fér a változás.

  - Majd találunk neked ott valakit, aki felvidít – csendesen törődöm bele a sorsomba. Úgy is rám aggat valakit, egy olyan lányt, akin minden mű és később nekem kell leráznom. A lakásunkhoz elég közel van a város legjobb és persze legdrágább szórakozó helye, így alig kell utaznunk három kilométert. A play pofát felvéve haladok befelé. A zene hangosan dübörög, s úgy tűnik, ezt rajtam kívül mindenki élvezi. A táncparketten a lányok vannak többségben, némelyikük férfifal, egyesek a saját neművel lejtenek erotikus táncot, s várják, hogy egy srác lekérje őket. Szemem megakadt a bárpultnál ülő leányzón. Enyhén göndör, szőke haja leomlik a vállaira. Alkata apró és törékeny. Jobban szemügyre veszem, hátulról teljesen olyan, mint Lucy. Megrázom a fejemet és helyesebbnek látom elkerülni a bárt. Biztosan csak a szemem káprázik a bűntudat miatt.

  Fél óra elteltével sem tudom levenni a rejtélyes nőszemélyről a szemeimet, azt várom, hogy megforduljon. Nem reménykedek, tudom semmi esély arra, hogy ő legyen. Mégis szeretném akár csak egy pillanatra is látni az arcát. Végre-valahára megfordul, s egyenesen rám néz. Megérezhette a figyelmemet. Ilyen távolságról nem láttam tisztán, ám pont ide fele tart. Egyetlen egy szempillantásra sem engedem el látószervemmel. Akár csak oroszlán a gazellára bámulom össze szorított szemekkel, a fények miatt.  Mikor teljesen elém ér, csak akkor látom, haja festve van, szemöldöke ugyan is barna, ahogyan szem színe is Csalódottan biccentek neki, várom, a lépését, annak ellenére, hogy nekem kellene megtennem.

  - Látom, a szemeid nem tudnak ellenállni nekem. – dekoltázsát orrom elé dugja, s közben alsó ajkába harap.

  - Sajnálom, összekevertelek valakivel. – lemondóan és haragosan siet vissza a székre, melyen előbb ült. Nem tudok tovább itt tartózkodni, inkább kimegyek levegőzni. Először csupán az épület elé szándékoztam kijönni, ám lábaim tovább vittek. A tudatalattim egyenesen a laboratóriumhoz vezetett. Alig bírok az épületre felnézni, nem bírnám megállítani a könnyeimet. Lépnék tovább, amikor eszembe jut a tökéletes megoldás. Gyorsan futok a bejáratig, azonban az zárva van. Nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy nyitva lesz? A hátsó vészkijárathoz indulok, ám azon sem fogok tudni bemenni. A kukából, kilóg egy üres tűzoltó készülék, azzal rontok neki az ajtónak. A riasztó bekapcsol, bár ez nekem nem jelent nagy gondot. Ismerem a járást, – legnagyobb sajnálatomra – rögtön az ötvenkettes számú ajtóhoz lépek. Itt van az a szerkezet, ami nekem kell. Ha, egyszer már megcsináltam az utazást, most is sikerülni fog! Beállítom a dátumot, s lenyomom a piros gombot, melyen a strat szócska szerepel.

  Homályos látásom fokozatosan tisztul, s az egyetlen dolog, amit látok egy lány. A kezem felé nyújtom, ő bizonytalanul csúsztatja bele sajátját. Tekintete elveszik enyémben, én is jó alaposan szemügyre veszem. Igaz, én ismerem őt, ám neki én idegen vagyok. A fotósok nem jelennek meg, kiélvezhetem a pillanatot vele. Több ember vesz minket körbe, ám mégis olyan, mintha kettesben lennénk. Megcsináltam.

-          Jól érzed magad, nem ütötted be semmidet? – erre, csak a jól megszokott hallgatást kapom, mely már úgy hiányzott, ahogy soha semmi. 

VÉGE

És most jöjjön pár információ!

Rettenetesen jól esik, ahogy páran kérdeztétek lesz-e még blogom! :)

Persze hogy lesz, azaz van is!

KATT

Félelmetes érzés, ahogy hamarosan megosztom az epilógust! :')

Nagyon-nagyon köszönöm, amiért támogattatok és maradtatok a végéig! 

Még jön a későbbiekben egy búcsúzó, amiben statisztikák,

és egyéb megszokott dolgok lesznek! :D

Meg persze van itt még valami!

Elküldtem egy kiadóhoz a Hologram kéziratát, ugyan választ még nem kaptam, de

nagyon reménykedem, hogy összejön valami! *-*

Lesz második évad!

Szóval, még nem tudom milyen formában, de mindenféleképpen 

olvashatjátok majd!

Kérek egy kis szünetet, amíg várok a válaszra a kiadótól 

és belekezdek a munkálatokba!:)

(Nagyon nagyon várom már <3)

Végezetül köszönöm mindenkinek, amiért szerettétek/szeretitek a blogot, ez hatalmas szó,

nekem mondhatni a világot jelenti! :')

Szeretnék megkérni mindenkit, aki olvasta a blogot,

írjon pár sort!