12.fejezet - Kísérletezés

Sziasztok drágáim!

Sajnálom, hogy eddig húztam az új rész megosztását, valójában már tegnap ki tehettem volna, de semmi erőm nem volt hozzá. Köszönöm a támogatást, kommenteket és a 49 feliratkozót. El sem tudom képzelni, hogy hamarosan meg lesz az 50. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, egyszerűen fantasztikusak vagytok. Tudom, hogy mindig ugyan azt mondom, de nem lehet megfogalmazni mennyire is hálás vagyok nektek és, hogy mennyivel is tartozom nektek. Remélem tetszeni fog ez a rész is, próbálok némi izgalmat vinni a blogba. Jó olvasást!

LUCY

  Az a férfi, aki Harry-nél megjelent, és egyben az, aki elől elfutottam abban a bizonyos épületben eljött értem, és megígérte, hogy visszavisz Harry-ékhez. Nagy mosollyal egyeztem bele és most itt ülök a kocsijában. Átadta Harry üzenetét, ami abból állt, hogy sajnálja az egészet meg persze azt, hogy nem ő jött el értem. Még az agyamban van a célkitűzésem, mégsem érdekel. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyom. Újra problémamentesnek érzem magamat, nem beszélve az irdatlan mennyiségű energiáról, ami most a testemben van. Már egy jó ideje utazom, ám nem bánom csak kerüljek vissza.

  - Ahogy látom, nagyon várod az út végét. Gondolom összeszoktál Harry-vel. – hevesen bólogatok, amit ő a visszapillantóból lát. Megcsörren valami a zsebében, s reflexszerűen veszi ki azt onnan. Rápillant, majd megnyom egy piros gombot, amennyiben jól veszem észre ideges lett. A tárgyat lazán dobja le mellette lévő ülésre.

  - Szóval te honnan is jöttél? – nem értem miért is érdeklődik felőlem, meg amúgy is lehetetlen ezt eljelelnem. Vállamat megrántom, egy szimpla nem tudom-nak megfelel.

  - Oh, tényleg, te amnéziás vagy. Ne parázz, hamarosan ott vagyunk. – fordul vissza az út felé. Felcsillannak szemeim, s egyre élénkebb és élénkebb leszek. Körmeimet valami érthetetlen ok miatt rágni kezdem, minden felgyülemlett feszültséget le tudok ezzel vezetni. Bekanyarodunk egy utcába, ám akárhogy is nézelődök balra, jobbra vagy előre, sehogy sem látom Harry házát. Rossz érzés fog el, egyáltalán nem ebben az utcában laktam. Borzongani kezdek, amikor meglátom azt a bizonyos helyet, melyről kiszabadultam.
   Reszketve rángatom és ütögetem az ajtót, azonban nem nyílik ki. Hatalmas csikorgást hallok, s arcom hirtelen csapódik neki az előttem lévő szék támlájának. Az ember, aki elhozott kiszáll és engem is kirángat a kocsiból, egyenesen az épületbe. Heves tiltakozok, viszont úgy tűnik, meg sem érzi, ugyanolyan magabiztossággal és erővel hurcol. Könnyeim ismét a felszínre törnek, nem akarok visszamenni. Fogalmam sincs, mit szándékoznak velem odabent tenni, vagy, hogy egyáltalán miért is hozott vissza ide a férfi. Negatív élményeim vannak erről a létesítményről, még akkor is, ha valójában semmi rossz nem történt. Itt tértem magamhoz, számomra ezen a helyen kezdődött az élet.

  - Na, ne hisztizz nekem! Azt hitted mindenki beveszi majd a kis amnéziás lettem, semmit sem tudok a világról színdarabodat? Én tudom mi vagy, tudom, hogy innen szöktél meg! – üvölt rám. Megszeppenve adom fel ellene a harcot, elgyengülten esek be az ajtón, ahogy egy ismeretlen alak fogad minket. Ahogy kilép a sötétből, megdöbbenek. Szinte teljesen ugyan úgy néz ki, mint a mellettem álló személy, csak pár vonásuk különbözik.

  - Végre itt van a prototípus, vagy a 135793-as A besorolású gyártmány. – gúnyos mosolyt fest fel arcára, miközben szemtelenül méreget engem. Egy szempillantás alatt markolja meg csuklóm, s egy gép felé húz.

  - Pár nappal ezelőtt megleptél, de most ideje, hogy megsemmisítselek. – teljesen pánikba esek, mi miatt kell megsemmisíteni? Ösztönösen szabadulni akarok, nem vethetnek véget az életemnek. Hisztérikus sírás tör felszínre belőlem, s immáron ketten tolnak a szerkezet irányába. Másra sem tudok gondolni, minthogy valaki a segítségemre siet. Hol van ilyenkor Harry? Ő is tud erről? Nem, biztosan nem engedné ezt, ő nem az a fajta.

- Ne ellenkezz, csak rosszabb lesz. – rivall rám a jobb oldalamon lévő illető. Lábammal is segíteni próbálok magamon, vadul kapálózok velük. Ez egy pici nehézséget okoz nekik, ám még így is bírnak velem. Szinte levágnak egy hideg felületre, melyet legjobban egy ágyhoz tudnék hasonlítani, s odakötöznek.

  - Először is megnézem mire vagy képes, utána még életben hagyunk kísérleti alanynak. – gondolom ezt megnyugtatásképpen mondta, csakhogy nem hat. Még jobban kétségbeesek, s vergődni kezdek annak láttán, hogy egy tűvel közelít felém. A sírásom felerősödik, összeszorított szemmel várom azt, ami rám vár. Erős szúrást érzek halántékomnál, s valami folyadékot, ami a szervezetembe került. Az eszméletvesztés határán táncolok, onnan a járműben hallott dallam ránt vissza.

  - Szia, Harry! – Harry itt van? Amennyire csak a kötelek engedik, körülnézek, ám sehol sem látom. Felmerül bennem az ötlet, miszerint azon a készüléken keresztül tud a férfi vele beszélni. Nem igazán hallok jól és a látásom is egyre inkább kezd homályosodni, ám részleteket el tudok csípni a beszélgetésből. Amennyiben jól értem Harry engem keres. Igencsak hangos az eszköz, amelyen keresztül beszélnek, egy kicsit én is hallom a másik fél dühös baritonján. Ténylegesen a hol létemet kutatja, amire az elrablóm módfelett kerüli a válaszadást. Tagadni próbálja a tettét, de a Göndör mindent tud és követeli, hogy engedjen el. Ezen túl még tovább társalognak, ám gyanítom, a szer hatására megszűnik a hallásom, s a látásom egyaránt.

  A hangos zajnak köszönhetően kezdem visszanyerni a tudatom, kitudja mennyi idő után. A legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudom mit csináltak velem. Pislogok párat, a jobb látás érdekében, s ez be is jön. A ködfátyol felszáll a szemeimről, utána gondmentesen nézhetek körül. Senkit sem találok a helyiségben, úgy tűnik, egyedül vagyok. Most jelen pillanatban örülök ennek, nem úgy, mint a kórházban, bár inkább maradtam volna ott, ha tudok erről az egészről. Össze vagyok zavarodva, s ahogyan visszagondolok az elmúlt időre, valami befészkeli magát a fejembe. Egy mondat. Én tudom mi vagy, tudom, hogy innen szöktél meg! Mit jelenthet az első része? Tudom mi vagy. Ezt hogyan érti? Erre én is könnyedén megadhatom a választ, ugyan az vagyok, mint ő, akárcsak a többi bolygólakó: ember. A szökésemen kellene agyalnom, azonban semmi sem jut eszembe.
  Kicsit megrántom a köteleket, valahol az asztal alján lehet megkötve. Ha leborulnék talán a csomó is elmozdulna a helyéről és akkor csak még rosszabb lenne a helyzetem. A kezeimmel egyértelműen nem tudom elérni őket, ez az ötlet sem használható. Semmiféle éles tárgyat sem látok a közelembe, ezt is kizárhatom. Egyre nyűgösebb leszek, nem bírom ki ezt a kiszolgáltatott helyzetet, főleg, hogy úgy érzem, sosem fogok szabadulni innen és a kötelek mindjárt megfojtanak, s kényelmetlen a pozíció. Szinte a torkomban dobog a szívem, bármelyik pillanatban végem lehet. Felfigyelek a léptek zajaira, újra sírni kezdek. Bánt a helyzet, az hogy így kell meghalnom. Miért nem élhetek tovább? Mi volt az a prototípusos duma? Én nem vagyok az, képtelenség. Kizárt dolog. Nem kísérletezhetnek rajtam.

  - Látom felébredtél. – lép az pult mellé a kutató. Feltételezem, hogy az, mivel ő itt dolgozhat és neki az elvakult elméjében született az ötlet, miszerint kísérletezni kell rajtam.

  - Gyanítom, furdalja az oldalad, mi is történhetett. Nos, elmondom. A szer, amit kaptál egyfajta altató volt, ennek köszönheted, hogy nem éltél át kínfájdalmakat. DNS mintát vettünk, utána egy gépet rögzítettem az agyadhoz, amivel belelátok a fejedbe. Minden egyes kis emlékképet láttam és a tudásoddal is tisztában vagyok. Ennyi történt, most pedig, ha megbocsájtasz, folytatnám a kutatást. Megnézzük, miképpen szuperálnak a spéci képességeid. – kacsint, s ismét az az undorító mosoly kerül fel képére. Bőgni kezdek, közben egy gombbal függőleges helyzetbe hoz, így lejjebb csúszok az asztalon és talpam találkozik a hideg padlóval. Valaki idegesen dörömbölni kezd az ajtón és követeli annak kinyitását. A hangja a térválasztó miatt eltorzul, azonban biztos vagyok benne, ő Harry. Óriási puffanással töri át az előtte álló akadályt, s sejtésem beigazolódik.

  - Harry! – szakad fel torkomból az egyetlen személy neve, akire jelenleg szükségem van.