13.fejezet - Mentőakció, avagy az 50 feliratkozós különkiadás

Sziasztok életeim <3

Mint, azt már a facebook csoportban is megtettem, szeretném megköszönni az 50 csodálatos és hihetetlen feliratkozót!! Számomra ez egy hihetetlen nagy szám, hiszen még csak a 13.rész jön most! <3 Fogalmam sincs, hogyan is tudnám ezt meghálálni, hiszen a különkiadás közel sem elég! Nem is tudom mivel érdemeltem ki! :') Fantasztikusak vagytok, mindannyian!! Remélem tetszeni fog ez a kis meglepetés, jó olvasást! :D

LUCY

Magam is meglepődök, hogy végre visszatért a hangom, nem beszélve Harry-ről. Elmosolyodik, és immáron nyugodtan közelít felém.

  - Ne aggódj, elviszlek innen. – tenyerét lágyan simítja az arcomra, majd mögém lép, s kiszabadít a kötelek rabságából. Hatalmas megkönnyebbülés járja végig testem, nem bírok magammal, szinte rögtön a Göndörhöz futok és ragaszkodóan ölelem át a törzsét.

  - Mit képzelsz magadról mégis ki vagy? Nem táncolhatsz csak úgy be ide! Engedd el a lányt, nincs itt semmi keresni valód. – rivall Harry-re s szakember. Mint, ha meg sem hallotta volna, szorít testéhez és kőrköröz hátamon. Ez segít lehiggadnom, tudom, amíg mellettem van, semmitől és senkitől sem kell tartanom.

  - Evan miért kell ő neked? – tehát így hívják. Erre a kérdésre nem vagyok hajlandó végighallgatni a választ, mindössze haza akarok menni, a biztonságos, s meleg házba. Tudom, ha Harry tudomására jut mi is vagyok valójában más szemmel fog rám nézni, talán itt is hagy. Igen, már rájöttem mi vagyok, milyen célokra teremtettek. Miközben itt feküdtem szépen sorjában tértek vissza az emlékeim. Bizarr, de amíg a gépben voltam és programoztak akkor is a tudatomnál voltam.

  - Harry ennek több oka is van. Kezdjük a legfontosabbal. Ő a mi tulajdonunkban áll, úgyhogy legyél szíves végre elengedni. Mielőtt teljesen felhúznád magad azon, hogy egy embert tulajdonítok, el kell mondanom, a lány nem ember. Legalább is teljesen nem az. Hologram. Te is tisztában vagy vele, éveken keresztül kutattuk, hogyan is lehetne a hologramok emberesítését végbevinni. Most sikerült és a lány, akit a kezeidben tartasz, ő a prototípus, a legelső működő gyártmány. – Harry szorítása meggyengül, s végezetül totálisan megszűnik. Lefagyva hátrál tőlem, de szemeit egy másodpercre sem veszi le Evan-ről. Csak ezt ne! Nem hagyhat cserben emiatt! Hát újra csalódnom kell benne? Mély lélegzetekkel próbálja rendszerezni levegővételét, rendkívül dühösnek látszik. Ott állok a két férfi között, akárcsak egy rakás szerencsétlenség. Gondolkozás nélkül kezdek rohanni ahogy csak a lábaim bírják. Sejtelmem sincs, melyik út vezet innen ki a nagyvilágba, bár, ha egyszer már sikerült innen megszöknöm, most sem jelenthet gondot.
 Harry száját sokszor elhagyja a nevem, ennek ellenére nem lassítok, meg szeretnék szabadulni ettől az egésztől. Felébredni máshol, egy olyan személynél, akiben százszázalékosan megbízatok és úgy, hogy ez az egész amnéziás történet törlődik. Egy óriási ajtónak csapódok neki, mire az kinyílik és újra az utcákon találom magam. A sok menekülési lehetőségtől lefagyok, azonban mikor hátra nézek és látom, hogy Harry és Evan fej-fej mellett futnak utánam, megindulok előre. Későre járhat, a forgalom meg sem közelíti a nappali órák nyüzsgését, könnyedén vághatok át az úton egy park felé. Abban reménykedem, ott szem elől vesztenek majd, és a fák rejtekében meghúzhatom magam egy ideig. Gondolatmenetem szerint cselekedem, a közhely legvégében bújok el. Tenyerem a szám elé emelem, igyekszem a zihálásomat halkabbra venni. Agyamban gigantikus kavarodás van, a logikus gondolkozás most nem megy. Pedig nem ártana, hiszen valahogyan meg kell lógnom kettejük elől. Nem ismerem a felállásukat, a szökéshez tudnom kellene hol állnak. 
  A fa mögül teszek kísérletet és feltűnésmentesen kukucskálok ki. Némi neszt hallok kizárólag, a fények nem igazán kedveznek nekem, sajna egyiküket sem látom. Futásnak eredek, egy keskeny kis folyosószerűségen haladok keresztül, talán ezt hívhatják sikátornak. Sértetlenül érek ki a végére, s itt szerencsém felszívódik, ugyanis egy kéz tapad ajkaimra és magához ölel. Csakis Harry lehet az. Félve nézek fel, mivel Evan-nek is ugyanannyi lehetősége volt ideérni, az ellenség karjaiban is lehetek. Nagyra tágulnak szemeim, mikor meglátom ki okozta nekem a kisebb fajta szívinfarktust. Barna haja tökéletesen áll, kék szemei ragyognak.

  - Rendben vagy? – teszi fel a kérdést Louis. Zokogva borulok neki mellkasának, az öröm szinte felemészti egész lényemet. Karjaim nyaka köré fonom, így szorítom magamhoz tovább, hosszú perceken keresztül.

  - Annyira megijesztettél. – lihegem nyakába, majd leengedem a tarkóját fogva tartó végtagjaim.

  - Hogy kerülsz ide? – nem válaszol, csuklómnál fogva vezet el az autójához. Gyorsaságra biztat, s ami után beültünk a járműbe elindítja a motort, s gázt ad. Csodálkozom, hogy nem várjuk meg Harry-t. Rá szeretnék kérdezni, de Louis nagyon koncentrál, így inkább úgy döntök, nem zavarom. Ő is, akárcsak én remeg, egyfolytában dobol lábaival. Egy sóhajtással szinkronban dőlök hátra. Elmondhatatlanul hálás vagyok az életnek, amiért azt az embert küldte értem, akiben megbízom. Tenyerét térdemre simítja, majd megpaskolja. Biztató mosolyt küldd felém, ami felér vagy ezernyi ember szeretetével. Az út további részén az ablakon meredek ki, s akkor térek magamhoz, mikor Louis szól, hogy megérkeztünk a célállomáshoz.

  - Legelőször is vegyél egy forró, nyugtató fürdőt és vegyél tiszta ruhákat. Utána, ha gondolod megvacsorázhatunk, aztán, Harry-vel már amennyiben hazaér megbeszéljük a dolgokat hármasban. – bólintok, úgy érzem beszélni is elfáradtam. A fürdőig kapkodom lábaim, ruháimat nem kímélve vetkőzök le és állok a jó meleg zuhany alá. Agyam kellő képpen kitisztult, mindennek a tudatában vagyok. Illemszabályok, tárgyak neve és használata. Visszatekintve nevetésre késztet a kupacnyi hiba, amit elkövettem. Sorolhatnám a végtelenségig. A kedvencem a vetkőzős sztori. Utólag kicsit cikinek érzem. Szinte újjászületve hagyom el a gőzzel megtelt kabint és törölközöm meg, majd fésülöm meg hajamat. Ahogy elhagyom a fürdőt, megcsap egy kellemes illat. Szaporán szedem a lábaimat, hasam az út közben megmordul. Túl sok energiát pocsékoltam el a parkban és a gyakori sírásaimmal.

  - Na, kész vagy hercegnő? – fordul felém Louis, közben egy serpenyővel foglalatoskodik. Tojásrántottát csinált, s az annak szánt két tányér már az asztalon ékeskedik. Leülök és várom a sült galambot.

  - Szólj, ha elég. – nekem jutott a tojás egy negyede, így ő a háromnegyedét készül felenni.

 - Harry hol van? – rég óta égeti a torkom a kérdés. Pontosabban, már a kocsiban is rá szerettem volna térni a témára.

  - Azt mondta ő megoldja a haza utat. Egyébként ő hívott fel, hogy segítsek megszöktetni téged. Nem értettem semmit, de elmagyarázta. Innentől kezdve nem eshet semmi bajod. Én mindig itt leszek neked. – szavaiba belepirulok, csak úgy, mint a hercegnő jelzőjénél. Ez a srác megmelengeti a szívemet. A vacsora után leülünk megnézni a filmet, ugyanis legutóbb ez elmaradt. Elütjük az időt Harry érkezéséig. Remélem nem esett baja és nem is fog, ameddig haza nem ér, ezt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Hiszen ő is, Louis-val egyetemben bajba sodorta magát kizárólag miattam.

- Tudod, rettenetesen aggódtam érted. Mikor Harry elmondta az ötletét, azt gondoltam viccel, azonban másnap tényleg elvitt innen. Az alatt a pár nap leforgása alatt megromlott a kapcsolatunk, hiszen nélkülem döntött egy engem részben érintő dologban. Nem ismerlek olyan rég óta, de elég jól ahhoz, hogy kijelentsem hiányoztál. – ajkaival felém közelít, megfordul fejemben a hátrálás, de el is illan, amikor észreveszem, csak puszit szeretne adni arcomra. Hasamban pillangók repdesnek, ilyenben eddig a pillanatig sosem volt részem. Végszóra kezdődik el a filmünk, a szemem a kivetítőre szegezem, s Louis vállának dőlve merülünk el a házimozink varázsában.

 HARRY

  Szinte betöröm a saját házam ajtaját, irtózatosan dühös vagyok magamra, jobban mondva a sorsra. Miért pont én? Hogyan hagyhatták a szüleim, hogy erre a sorsra jussak? A házban a sötétség uralkodik, kettesével veszem a lépcsőfokokat, s meg sem állok a szobámig. Ágyam alól türelmetlenkedve húzom elő bőröndöm, s tárom szét szekrényem. Mielőtt elmerülnék a pakolásban átsietek Louis-hoz. A szobájában a TV csöndesen megy, míg ő maga az ágyán heverészik.

- Louis hatalmas baj van. Pakold be az összes cuccod, azonnal el kell mennünk. – ijedtében felül, látom a szemében a sötétséget ezzel az üggyel kapcsolatban, ám nem kérdez, rögtön neki lát csomagolni. Visszadübörgök a bőrönd elé és az összes ruhámat beleteszem, vagyis inkább belehányom. Amint ezzel végeztem a fürdőszobai dolgokat kezdem eltenni egy másik táskába. Fogalmam sincs mi lesz a többi holmimmal, azt hiszem, kiadok egy hirdetést a házra. A költöztető cég is megfordult a fejemben, de ennél azért okosabb vagyok.
  Abban az esetben, ha ezt az opciót választom valakinek meg kell tudnia, hol is készülök leélni a további életem. Ételről is gondoskodnom kell, ekkora feladatot nem merek Lou-ra bízni, ő egészen biztosan Oreo-t és efféle butaságokat tenne el. Az összes nálam található mirelit kaját elcsomagolom, plusz kekszeket és italt is készítek ki. Az evőeszközös készletemet is a pultra helyezem, hat pohár kíséretében. Tányérokat sem felejtem el, ahogy a csészéket sem. Mind a kettőből hatot veszek elő. Annyi minden van, amit még magammal kellene vinnem, de alig van időm összepakolni. Még szerencse, hogy hét személyes autóm van, így, ha kiveszem a két ülést, hatalmas csomagteret kapok, és akkor még ott van a két személyes hely. Szükségünk lesz a térre, ugyanis három ember pakkja nem éppen fér el öt centin.

  - Készen vagyok, de nem értem mi folyik itt. – dobja le sporttáskáját a bőröndje mellé. Oldalra hajtja a fejét, majd úgy tesz, mint aki megvilágosodott.

  - Várj, ha ez olyan, mint amikor karácsonyeste berontottál hozzám, azzal, hogy ég a ház és szaladjak le? Pizsamában és mezítláb rohantam ki, segítségért ordibálva, amíg te engem szépen leöntöttél az erkélyről vízzel. – igen az valóban megtörtént, amikor tizenhét évesek voltunk. Louis szülei voltak olyan merészek és ott hagytak minket karácsonyozni a házukban.

  - Nem, teljesen komoly. Kérlek, most nincs időm magyarázkodni, de Lucy-nek is pakolj össze és hozd le a kocsiba. – észrevette a helyzet súlyosságát, ezért minden ellenkezés nélkül tette, amit mondtam. Már mindent elterveztem. Van egy kisebb házam Amerikában, általában nyarakon szoktam használni. A legjobb dolog benne, hogy a legeldugottabb helyen van, mégis gyönyörű a kilátás. Arra a helyre vonulok vissza, ha már elegem van a minden napos stresszből és a sztáréletből. Kihívás lesz rejtve maradni a világ elől, azonban tárt karokkal várom a megpróbáltatást. Nehézségek és izgalmak nélkül nincs élet. Kell valami szín bele, úgy hiszem nekem ezt a lány meghozta. 
  De még mennyire meghozta. Kezembe veszem a rengeteg tárgyat. Először a ruhákkal teli táskákat, majd a törősebb dolgokat kezdem az autóhoz vinni. Rengeteg kört leróttam eddig, és még nem vagyok készen. Idő közben Lucy dolgai és a lány is lekerül a földszintre. Louis egyből befektette a járműbe, ahogy látom nem volt szíve felébreszteni. Jobb is így, nem tudnám neki megmagyarázni a helyzetet, ez csakis tiszta fejjel fog menni.

  - Louis, ha nem nagy kérés, vezetnél te? Nekem most nem menne. – ehhez csakugyan nyugodtnak kell lenni, nem játszhatok emberek életével.

  - Persze, csak mondd hova megyünk. – bediktáltam a GPS-be a címemet. Többször is volt már velem, akárcsak én, ő is szeret ott lenni. Pihegve hajtom hátra a fejemet, s vetek egy pillantást a mögöttem fekvő lányra. Gondtalannak tűnik, pedig olyan sok rosszat élhetett és él át. Remélem, Amerikában mindannyian megtalálhatjuk a nyugalmat. Louis sokat kérdezgette az út eddigi részen, miért megyünk oda, mi ez a nagy fellángolás. Szívem szerint elmondanám, csakhogy nem állok készen erre. Amit Evan-től megtudtam a parkban… Megváltoztatta az egész életem. Értelmet adott jó pár dolognak, közöttük a furcsa álmomnak egyaránt. Evan jó ember, sokkal tartozom neki, amiért figyelmeztetett és hagyott elmenni minket, bár a kísérletezését nem tudom elfelejteni. A lány, ahogy elnézem, jó mélyen alszik, a kényelmes ágyban. Igen, ágyban ugyanis olyan öt évvel ezelőtt nagyon menőnek számított olyan autót venni, amiben egy bizonyos gomb lenyomásával a hátsó ülés áttranszformálódik ággyá. 
  Eleinte pénzkidobásnak gondoltam, de jelen pillanatban áldom az eget, amiért megvettem. Az is eléggé praktikus, hogy nem kell megállnunk feleslegesen tankolni, ez is megváltozott. Sokat járok könyvtárba, érdekelnek a régi dolgok és a régi élet. A tankolást a töltős autók, azt pedig a napelemek cserélték fel. Legalább is itt Nagy-Britanniában. Amerikában voltak további változások, ám kisebbek. Az órára pillantok, bőven elmúlt már éjfél is, ami azt jelenti, hogy az új utaknak köszönhetően meg persze az autók gyorsaságának, simán átérünk hat óra alatt Amerikába, így Louis-nak sem lesz túl megerőltető az út. El sem tudom képzelni milyen hátulütői lesznek ennek a dolognak, de annyi szent, hogy nem fogjuk nehézségek nélkül megúszni. 
  Minden érintettnek világos, hogy a gyártó cégnek nagyon fáj a foguk Lucy-re. Csak tudnám miért. Egészen biztosan utánunk fognak jönni, meg tudnak találni, ha nagyon akarják. Mivel nem akarok ezen többet stresszelni, inkább lehunyom a szemem. Ezzel holnap is rá érek foglalkozni. Ebben a szent pillanatban csak egy kipihentető alvásra vágyom, ám azt hétszentség nem kapok a rémálmok létezése miatt. 

FIGYELEM!

Még egyszer szeretném nagyon megköszönni, nagyon meghatott a dolog :')

Másodszor van még egy meglepetésem!

Chat-esetet tarok, ami annyiból áll, hogy facebook-on a csoportban megbeszélünk

egy időpontot és aznap este megcsinálom a chat-csoportot, mindenkit beveszek, 

majd beszélgetünk egy kicsit, jobban megismerjük egymást! :D

Ha, te is kedvet kaptál és még nem vagy benne a Facebook-os csoportban 

jelentkezz és ott mindent meg fogsz találni idejében!

FACEBOOK CSOPORT

U.i.: Még egyszer nagyon köszönöm <3 Csodásak vagytok!:)