Sziasztok Drágáim!
Hatalmas és még annál is nagyobb köszönettel tartozom nektek, hiszen az első rész óta, majdnem a kétszeresére növekedett a feliratkozók száma! Immár huszonöt (!!!!) olvasóval rendelkezik a blog! Számomra ez még mindig hihetetlen. A visszajelzéseket is köszönöm. Az elmúlt pár napban két(!!) díjat is kaptam ami elképesztő! Remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket. Még egyszer köszönök mindent!
Jó olvasást!
A megpróbáltató este után megviselten állok fel egy padról,
melyen aludtam. Öltözékem egy bizonyos fokig megszáradt, így újra viselhetővé
vált. A város, mely tegnap tárult elém teljesen átalakult. Emberek töltik meg,
a csendet felváltotta a zaj, a sötétet pedig a napsugarai szorítják vissza. Csodálkozva tápászkodom fel, ami nem megy pontosan az elképzeléseim szerint. Ugyan olyan ingatag vagyok, mint a tegnap folyamán. Az
emberek tudomást sem vesznek rólam, ide-oda lökdösnek, olykor a falnak is
csapódok. Irgalmatlanul igyekszem kikeveredni ebből az őrületből, viszont az
istenért sem sikerül. Rögtön megbánom, hogy egyáltalán felkeltem arról a
padról. Valamilyen módon vissza kell keverednem a biztonságot nyújtó használati tárgyhoz.
Úgy tűnik az univerzum nem éri be ennyivel, s valami fülsértő lármával igyekszik komplikáltabbá tenni a túlélésem. Magam sem tudom miért, talán a tehetetlenségem miatt, pár könny szántja végig arcom. Balszerencsémre nem bukkanok rá az alvóhelyemre. Jobbnak vélem sodródni a tömeggel, hátha ezzel jutok valamire. Váratlanul mindenki megáll, mintha csak erre lennének programozva. Végre valami kedvező dolog is történik velem a nap folyamán. Könnyedén kelek át az úttesten, mikor éles zaj üti meg fülem, majd egy erős kar fonódik sajátom köré. Egyetlen rántással változtatja meg a tartózkodási helyem. Amint ráébredek mi is történt, félve emelem rá tekintetem; míg enyém aggodalmas és reményvesztett, övé haragos, de egyben féltő. Szemei hogylétemről kérdeznek, azonban mielőtt válaszolhatnék, egy ingerült hang, zavar meg.
Úgy tűnik az univerzum nem éri be ennyivel, s valami fülsértő lármával igyekszik komplikáltabbá tenni a túlélésem. Magam sem tudom miért, talán a tehetetlenségem miatt, pár könny szántja végig arcom. Balszerencsémre nem bukkanok rá az alvóhelyemre. Jobbnak vélem sodródni a tömeggel, hátha ezzel jutok valamire. Váratlanul mindenki megáll, mintha csak erre lennének programozva. Végre valami kedvező dolog is történik velem a nap folyamán. Könnyedén kelek át az úttesten, mikor éles zaj üti meg fülem, majd egy erős kar fonódik sajátom köré. Egyetlen rántással változtatja meg a tartózkodási helyem. Amint ráébredek mi is történt, félve emelem rá tekintetem; míg enyém aggodalmas és reményvesztett, övé haragos, de egyben féltő. Szemei hogylétemről kérdeznek, azonban mielőtt válaszolhatnék, egy ingerült hang, zavar meg.
- Maga nem tudja mit jelent a piros lámpa? Egyáltalán észnél
van? – kezd el rángatni az ismeretlen, aki egy igen rendkívüli tákolmányból
szállt ki. Úgy vélem azért lehet ennyire felpaprikázva, mert majdnem
nekicsapódtam, ezzel tönkretéve a guruló házát. Biztosan ingatag és könnyen
összeroskad. Tekintetem a két férfi közt cikázik, erre nem tudok mit
válaszolni, sőt, ami azt illeti, beszélni sem tudok. Halvány nyöszörgésre már
képes vagyok a jelek szerint. A hiányosságom a körülöttem álló két ember is
észreveszi, így békén hagynak.
Illetve csak a kiabáló egyén tűnik el, a megmentőm kedvesen mosolyog rám. Arcát oda nem illő tetoválások díszítik, s piercingek sora takarja el ajkát. Az egész srác a fekete árnyalataiban tündököl, ezzel elérte, hogy kitűnjön a tömegből. Haja egy kakas tarajára emlékeztet, s hogy ne hazudtolja meg stílusát ez is fekete volt.
Illetve csak a kiabáló egyén tűnik el, a megmentőm kedvesen mosolyog rám. Arcát oda nem illő tetoválások díszítik, s piercingek sora takarja el ajkát. Az egész srác a fekete árnyalataiban tündököl, ezzel elérte, hogy kitűnjön a tömegből. Haja egy kakas tarajára emlékeztet, s hogy ne hazudtolja meg stílusát ez is fekete volt.
- Mit tud nyújtani ez a hely egy alul öltözött lánynak? –
tapintatosan akarja megtudni hogyan kerültem ide. Megrázom a fejem,
emlékeztetni szeretném arra a fontos tényre, miszerint én nem vagyok képes a
beszédre. Tekintete egy ideig perzselt, később megvilágosodott.
- Oh, elnézést. Kiment a fejemből. – nevet, s ezzel a tettével
engem is kacagásra sarkall, miközben ebben semmi szórakoztató dolog nincs.
- Tehát otthontalan vagy? – sajnálatos módon nem ismerem ezt
a kifejezést. Mimikámmal szándékozom tudatni vele, azonban elrontom. Nem tud
dűlőre jutni mit is jelenthet a kapálózásom. Szívemben egyfajta szürke köd
kezd sátrat verni, talán ezt a cselekvőképességem teljes hiánya miatt érzem?
Emiatt történik? Igen, minden bizonnyal ez is afféle érzelem. A velem szemben
helyezkedő fiú karon ragad, mire a rémület végig fut lényemen. Az ő kezétől pár
centivel feljebb helyezem balomra a tenyerem, s az ellentétes irányba próbalom
húzni.
- Ne aggódj. Nem áll szándékomban bántani téged. Elviszlek
magamhoz, ott megmelegedhetsz és ételt is kapsz. – mosolyog rám kedvesen. Most
először látom meg a világ szebbik felét, kertelés nélkül kijelenthetem, ez
jobban az ínyemre van. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy az emberek
ilyen tapintatosak és nemes lelkűek. A derű kiült az arcomra, ajkaim akaratom
ellenére felfelé görbülnek. Gátlások nélkül követem a szememben nagyra becsült
férfit, akár merre is lép. Egy kis idő múltán sajnos szabadon engedi keze
melegéből tenyerem, ezáltal sokkal körülményesebbé vált versenyt tartani lendületével, ennek
dacára állom a sarat. Egészen odáig, míg szem elől nem veszítem.
Akár egy mérgezett egér pörgök össze-vissza a körülettem lévő emberáradatban. Újfent kétségek öveznek be, hogyan fogom átvészelni ezt a világot? A világot, melyben alig van fény, s az udvariasság és az illem szikrája alig-alig ad hőt. Kételyeim vannak azzal kapcsolatban, miszerint valakinek a szívében lángol a másikra vonatkozó megszánás. Megkísérelem utánozni az embereket, vagyis csak egy embert, akit kipécéztem magamnak. Váratlanul válik alakja kámforrá, mikor átmegy egy színtelen falon, mely alig pár másodpercre kettévált. Meghökkenve bámulom az áttetsző szerkezetet. Úgy vélem nekem is menne, amennyiben egy kis lendülettel ugrok neki. Pár lépést hátrálok, majd véghezviszem a koncepciómat. A földön pihenve találok újra magamra, ugyanis lepattantam a szerkentyűről. Körülöttem valamennyien rám szegezték pillantásukat, s erőteljes nevetésben törtek ki. Ilyenkor már figyelnek rám, amikor megtaláltam a megoldást? Szép mondhatom. Nem értem mire ez a nagy jó hangulat, holott én is szeretném megtornáztatni a hangszálaimat.
Akár egy mérgezett egér pörgök össze-vissza a körülettem lévő emberáradatban. Újfent kétségek öveznek be, hogyan fogom átvészelni ezt a világot? A világot, melyben alig van fény, s az udvariasság és az illem szikrája alig-alig ad hőt. Kételyeim vannak azzal kapcsolatban, miszerint valakinek a szívében lángol a másikra vonatkozó megszánás. Megkísérelem utánozni az embereket, vagyis csak egy embert, akit kipécéztem magamnak. Váratlanul válik alakja kámforrá, mikor átmegy egy színtelen falon, mely alig pár másodpercre kettévált. Meghökkenve bámulom az áttetsző szerkezetet. Úgy vélem nekem is menne, amennyiben egy kis lendülettel ugrok neki. Pár lépést hátrálok, majd véghezviszem a koncepciómat. A földön pihenve találok újra magamra, ugyanis lepattantam a szerkentyűről. Körülöttem valamennyien rám szegezték pillantásukat, s erőteljes nevetésben törtek ki. Ilyenkor már figyelnek rám, amikor megtaláltam a megoldást? Szép mondhatom. Nem értem mire ez a nagy jó hangulat, holott én is szeretném megtornáztatni a hangszálaimat.
- Gyere, segítek talpra állni. – kínálja jobb tenyerét egy
idegen, lenyűgöző göndör fürtökkel.
Wooow!Új olvasódat megtaláltad Olcsi! ;) :)
VálaszTörlésKöszi :3
Törlés