6.fejezet - Orvos vizsgálat

Sziasztok Hologramjaim!

Újabb vasárnap, újabb rész! Szeretném mindenek előtt megköszönni a rengetek kommentet, amit az előző részhez írtatok, remélem ez a rész is ugyan annyira fog nektek tetszeni! Másodszor pedig szeretném elmondani milyen elképesztőek is vagytok! Hamarosan meglesz a 40 feliratkozó, holott ez még csak a hatodik rész! Csatlakozzatok a csoporthoz (link). Jó olvasást!

 Nem értem, mi oly érdekes rajtam, s zavar is tekintete. Alsó ajkát beharapja, ezzel a módszerrel szándékozza eltüntetni a mosolyát, ami nem igazán sikerül neki. Hosszas várakozás után végre szemembe néz, s szólásra nyitja száját.

 - Ühm... Nem tudom honnan jöttél, de errefelé nem szokás csak úgy mások előtt átöltözni. – teljes zavarban ejti ki a szavakat, miközben tarkóját vakarja. Akár egy festmény állok előtte, tekintetem egy percre sem szakad el tőle. Mégis mi olyan eget rengető dolog ebben az átöltözésben, amiért egyedül kell lenni közben?

 - Látom nem érted. Hogy is magyarázzam el? Megvan! – kiáltott, azonban a következő másodpercben már köddé vált. Körbetekintek a szobában magam körül, azonban sehol sem találom. Kis idő múltán elhelyezkedem az ágyon, majd várok. Tekintetem elkalandozik a szoba falain, végül a benne elhelyezkedő bútorokon. A berendezés letisztult, mégis szemet kápráztató. Léptek zajait hallom, türelmesen szegezem szemeim a hang irányába.

 - Szóval, ez itt egy banán. Tegyük fel, hogy a héja a ruhája, ami elfedi, azt, amit másoknak nem kell látnia. Csakhogy, amikor ezt leveszi – itt kezdi lehámozni a héját – felszínre kerülnek ezek a dolgok. A tested csakis rád, és a partneredre tartozik. – még mindig nem értem maximálisan, ellenben tudom, hogy az előző cselekedetem nem volt helyénvaló, s nem fordulhat még egyszer elő. Szégyenkezve hajtom oldalra fejem, s bólintok egyet. A Göndör ujját állam alá helyezi, és maga felé fordítja a fejem.

 - Figyelj… Semmi baj. Nem tudhattad, nem kell szégyenkezned. – mosolyog rám biztatóan, majd kezét maga mellé helyezi. Csend uralkodik felettünk, készséggel törném meg, hisz’ ezernyi kérdésem van, ám egyiket sem tudom feltenni.

- Ki kellene találnunk valami módot arra, hogyan is tudnánk kommunikálni egymással. – csap térdeire, majd heves gondolkozásba kezd. Nagy erővel löki el magát az ágyról, s kezd matatni egy fiókban. Tárgyak csörömpölése hallatszódik, vetek egy pillantást a fiúra, azonban csak a hátsó felét látom. Pipiskedve próbálom meglesni miért, harcol ilyen keményen, de sajnos mindent kitakar.

  - Nemrég olvastam egy cikkben, hogy az amnéziában szenvedők nagy része… de ezt inkább nem mondom el, mert így nem használna. Szóval, alá tudod ezt nekem írni? – tol elém egy papírdarabot és egy tollat. Tudom, mire kell használni ezeket, ennek dacára sajnálatos módon írni sejtelmem sincs hogyan is kell. Kedv vesztetten nézek a mellettem ülő személyre, s előtörnek könnyeim. Tudom nem ez a legjobb reakció, de annyira tehetetlennek, nem is sokkal inkább sebezhetőnek érzem magam. Tenyereim segítségével rejtem el arcom, miközben folyamatosan szipogok. Egy hatalmas tenyeret érzek hátamon, ami körkörösen simogat.

  - Kérlek, ne sírj! Úgy tűnik te az írást is elfelejtetted, de ezzel nincs semmi baj. Holnap elmegyünk egy orvoshoz, aki majd kideríti mennyire is károsodtál, ha már ez lehetséges. Most viszont szeretném, ha aludnál egy kicsit. Gyere, átkísérlek a szobádba. – karomnál fogva húz ki, egyenesen egy másik szobába. Kicsit megnyugtatott, amit mondott, ezek szerint nem lehetek akkora különc. Segít bemásznom az ágyba, majd rám is terít egy pokrócot.

 - Sajnos nincs több takaróm, remélem ez is megfelel. Abban az esetben, ha mégis fáznál, a szekrényben találsz több pokrócot is. Jó éjt! – ez a végszava, s kiment a szobából, ismét magamra hagyva.

HARRY

  Jobbnak látom magamat is eltennem holnapra, így visszamegyek a szobámba és meg sem állok az ágyig. Lámpákat leoltom, majd magamra terítem, takarom. Jobban belegondolva lehettem volna annyira udvarias, hogy odaadom a lánynak. Olyan furcsa. Nem ő, hanem ez az egész. Bár egy kicsit ő is rendkívüli. Holnap az első, na, jó talán az első dolgom lesz elvinni őt valahova, ahol megmondják mi is válthatta ki belőle a memóriavesztést, és hogy milyen komoly. Remélem jó híreket fogunk kapni. A legkedvezőbb persze az lenne, ha kis idő múlva visszajönnének az emlékei. A némaság kérdést is meg fogom oldani. Sok a teendőm és még a munkahelyemre is be kell mennem, illetve belekezdeni néhány új dalba. Túl sok gondoltak cikázik a fejemben, nyilvánvalóan ez gátol az alvásban.

  Reggel a szél lágy cirógatására ébredek. Rögtön nyűgös leszek, amint belegondolok mennyi minden elintéznivalót terveztem be magamnak. Fáradtan kelek ki ölelő ágyamból, s megyek a konyhába. Friss kávét és reggelit készítek, figyelembe véve azt a tényt, hogy nem vagyok magányos a házban. Sosem voltam oda az egyedüllétért, inkább társasági lény vagyok, de csakhogy bonyolítsak a személyiségemen, túl sok ember között utálok lenni, feszengve érzem magam. Kicsit elmerengek, visszagondolok az álmomra. Ismét volt egy visszatérő álmom. Sajnos ez az óta kísért engem, mióta életem szerelme, egyben jegyesem életét vesztette. A végtelenségben való repülés jelképezi a halál utáni életet. Ezt követi egy számomra elég lesújtó kép, fejbe kapott injekció. May nagyon beteg volt, irdatlan mennyiségű kezelésekre vittem, ahol rendszerint injekciót is kapott, egyértelműen nem fejbe, én magam sem tudom miért képzelem így. Végül egy start gomb, amit egy női kéz nyom le. Hát igen. May-el egy videojáték teremben találkoztunk.
  Akaratlanul landolt poharam tartalma ruháján, ám szerencsémre ő nem volt az a sértődős típus. Viccelődve fogadta az előreláthatatlan helyzetet, azt mondta csupán egy dologgal engesztelhetem ki. Összemértük erőnket egy igen komoly, pónis játékban. Úriemberhez híven hagytam nyerni, később meghívtam egy italra. Már hazafelé kísértem a terjedelmes folttal együtt, mikor elkértem a számát. Randit randira halmoztunk, míg nem volt merszem felkérni, hogy töltse be a barátnőm szerepét. Emlékeim hatására elmosolyodom, ezeken sosem tudtam és nem is fogok tudni sírni. Az elmúlás az élet rész, el kell fogadni. Én személy szerint örülök ennek a rövid időnek, amit vele töltöttem, ő sem akarná, hogy emiatt szomorkodjak. Tüsszentésre kapom hátra a fejem, bevallom ez a lány rám hozta a frászt.

 - Ülj csak le, csináltam reggelit. – nehézkesen foglal helyet az egyik bárszéknél, s bámulja az elé tett ételt. Semmi extra csak egy kis rántotta. A gőzölgő kávét is alaposan szemügyre veszi, majd el kezd enni. Az egyetlen kivetni való ebben már csak az, hogy ezt evőeszközök nélkül végzi.

 - Segítek, jó? – fordulok felé és adok neki egy villát. Érdeklődve figyel, majd a kezébe fogja a tárgyat. Érdekes, azonban magától rájött hogyan kell használni. Miután megette gyorsan elmosogattam utána és megkezdhettük az utunkat a kórházig. Természetesen adtam neki rendes ruhát, egy rövid farmernadrágot és egy klasszikus fehér pólót.

  Lábaimmal türelmetlenül dobolok a rendelő előtti széken ülve, várom az eredményeket. Szegény lány alig akart bemenni, nyögve nyelősen ugyan, de rá tudtam venni.

  - Mr. Styles! – szólít meg egy doktornő. Azonnal felállok és elé sietek.

  - Sajnos nem szolgálhatok túl sok biztató információval.