2015. június 28., vasárnap

10.fejezet - Bezárva

Sziasztok drágáim!
Egy nappal előbb hoztam a részt, mivel már alig tudok a seggemen maradni. Kíváncsi leszek mit szóltok, majd hozzá. Hamarosan - három rész múlva - jön a várva-várt rész. Harry megtudja, hogy Lucy hologram. Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek és persze a 48 feliratkozót!! <3 Csodálatosak vagyok, imádlak titeket! A Facebook-os csoportban arra jutottunk, hogy az 50 feliratkozós meglepetés egy különkiadás lesz, plusz én még készülök valamivel, aminek egy külön bejegyzést szánok, majd a blogon. A következőt rész csütörtökön jön, jó olvasást! <3


LUCY

  Kétségbeesetten kapok Harry karja után, nem akarok itt maradni egyedül. Félek nélkülük. A Göndör sajnálkozva néz vissza rám, s megpróbálja kiszabadítani kezét. Akármennyire is rángatja, én bizony nem fogom elengedni.
 - Lucy figyelj, itt jó lesz neked. Megbeszéltük. A neked megfelelő segítséget csak itt tudják neked megadni. Erre van szükséged, nem arra, hogy várd a csodát a lakásomban. Tényleg nagyon, nagyon sajnálom. – egy erős mozdulattal mentette ki magát fogságomból. Könnyeim potyogni kezdenek, s ajkaimat kezdem rágni. Nem hagyhatnak itt! Nem tehetik ezt velem! Minden bizalmam az övék volt, nem hiszem el, hogy ezt ilyen hamar le lehet rombolni. Louis-ra vezetem tekintetem, azonban az ő arcán is ugyanaz az arckifejezés éktelenkedik, mint Harry-én.
 - Kisasszony kérem, jöjjön velem. Kap egy szobát, s azonnal vehet egy fürdőt is. – most az én karomat ragadják meg. A nő fehér öltözékében bántotta szemeim. A folyosó felé kezd húzni, majdnem elbotlok, így a lábaim elé kapom látószervem. Alig egy másodpercre nézek el, viszont amikor ismét a fiúk irányába szegezem szemeim, ők már nem állnak ott. Keservesen sírok, olyan mintha magukkal vitték volna a szívemet, s a bizalmammal együtt elhajították volna egy végtelenül mély tengerbe. A hölgy betessékel egy szobába és a magammal hozott táskát az ágyra dobja. Most mi lesz velem?
  A földre kuporodom, térdeimet átkarolom, s ráhajtom a fejemet. Így sírok tovább. Harry sok dolgot felsorolt, miért is nem maradhatok vele, vagyis inkább velük, azonban képtelen vagyok beletörődni. Soha többé nem láthatom őket? Ki engednek valaha is innen, vagy itt fogok a továbbiakban lakni? Könnyeim hullása abbahagy, körbetekintek a szobában. A falak, melyek szorosan körülvesznek fehérek, egy TV, s egy szekrény. Ugyan olyan, mint Harry házában van, csak nem burkolózik a festék mögé. A falba bele van építve egy szerkezet, mely számomra ismeretlen.
 - Szóval te lennél az új lakónk. Én Dr. Niall Horan vagyok, de szólíts csak Niall-nek. A te neved Lucy Morris igaz?– jön be kopogás nélkül egy férfi. Olyan Harry korabeli lehet. Szőke haja hangsúlyt ad szemeinek, melyek tengerkékek. Egyetértően bólintok, hiszen Harry ezt a nevet adta, bár nem igazán voltam ebben biztos, amikor elhangzott a szájából, azonban most, hogy az orvos rákérdezett kétségtelen, ez az én nevem.
  - A papírjaid szerint csak két és fél napot töltöttél Mr. Styles-nál, ő pedig az utcán talált rád. Így volt? – szipogva bólintok. Még felolvasott pár mondatot, amit a lapokról nézett le. Minden pontosan úgy történt, ahogyan ő mondta, így ismét bólintok. Valamiféle terápiát ír ki nekem, majd elnézést kér a tegezésért.
  - Ígérd meg nekem, amint újra tudsz beszélni, nem fogsz magázódni. Annyira öreg talán még nem vagyok. – kacsint, s kilép a szobából maga után becsapva az ajtót. Örülök, hogy végre volt egy kis társaságom. Minden erőmet összeszedem és ráfekszem az ágyamra. Az ágyneműnek borzalmas szaga van, képtelen vagyok ezt kibírni, pedig remekül esne egy kipihentető alvás. Fényt mindössze egy ablak biztosít nekem, a tárgy felé fordulok és kitekintek.
  Hatalmas udvarra kapok kilátást, ahol emberek töltik a szabadidejüket. Kíváncsi vagyok, vajon én is kimehetek-e. Elindulok az ajtó irányába, csakhogy mikor odaérek, akkor látom meg, nincs rajta kilincs. Ütögetni kezdem a kijáratot, hátha valaki meghallja és kienged. Nem sokkal később, megérkezik a felmentő seregem, s kinyílik az akadály.
  - Kérem, nyugodjon meg hölgyem. – lép be egy középkorú férfi.
  - Azonnal hívom az orvosát, addig üljön le az ágyára. – csukja rám az ajtót. Megilletődötten ülök le, ahogy azt kérte. Csalódottan könyvelem el, itt nincsenek igazán tele az emberek empátiával. Nem értem, miért nem érdeklődött az iránt mit szeretnék. Említette, hogy idekéreti a doktorom, csak remélni merem ő Dr. Horan. A falba szerelt kütyü mostanra elég idegesítő számomra, ugyanis folyton-folyvást csipog. Bele sem tudok gondolni, mi lesz este, mikor pihenni szeretnék.
  - Hallom nyűgös voltál és ütögetted az ajtót. Minden rendben? – guggol le elém. Jelezek neki egy igennel, s az udvar felé mutatok. Szemeivel követi ujjam irányát.
  - Ki szeretnél menni? – meglepődök a gyors felfogásán, bár biztosan belerázódott már ebbe. Felpattanok az ágyról, jelezve, hogy készen állok felderíteni az új területet.
   Mosolyogva vezet ki, még a szobában mondta, hogy nagyon figyeljek az útra, így később egyedül is kijöhetek majd. Szóba hozta a zárat is, meg fog tanítani, kinyitni. Ahogy elnézem, rengeteg lakosnak biztosítanak ezen a helyen ellátást, sajnos. Sokan vannak az előcsarnokban, s ahogy elnézem, ennek a tömegnek a kétszerese lopja a napot az udvaron. Nagy lármával beszélgetnek, fáj annak a tudata, hogy én nem tudok ezekbe bekapcsolódni.
  - Hamarosan el kell kezdenünk a kezelésedet. Először egy kis vizsgálattal fogunk indítani, utána testhez szabott kezelést alkalmazunk rajtad.  Mindannyiunk érdeke a gyors gyógyulásod. – szavai megnyugtatóak. Jól esik éreznem a törődést, de nem akarom megint tévhitekben ringatni magam. Elhatározom, hogy nem fogok senkiben sem megbízni egy könnyen, sőt inkább sehogy. Harry és Louis olyan kételyeket hagyott bennem, nehéz lesz ezt megbocsájtanom. Tudom, hálásak kellene lennem, amiért gondomat viselték, és fel kellene fognom, hogy ezzel az egésszel csak jót akarnak, de a kórházban is megmondták, saját erőmből is vissza tudom szerezni a hangom, nem kell ide semmilyen speciális gyógyító eljárás.
  Niall igazán kedves velem, ennek ellenére én mégis visszavágyom az előző lakhelyemre. Tisztában vagyok vele, Harry szemében csak a felesleges gondot jelentettem, még akkor is, ha ezt soha nem mondta, vagy éreztette velem. Kint eléggé hűvös idő van, viszont remekül esik egy kis friss levegő a szervezetemnek. Mélyeket lélegzem, próbálom visszafogni a kitörni vágyó érzelmeimet. Fel sem tűnt mennyire elérzékenyültem a gondolataim hatására. Sosem kavargott bennem ennyi különféle érzés egyszerre, szinte már teherként nyomják a szívem. Egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon, Niall-é.
 - Nem fogok neked mindenféle kamuszöveget leadni, mint a tudom milyen érzés lehet vagy az én is éreztem már így, minden rendben lesz, mert nem igaz. Fogalmam sincs min mentél keresztül, de azt megígérhetem, hogy itt gondoskodni fogunk, vagyis inkább csak én fogok rólad gondoskodni, mivel az én gondjaimra vagy bízva. – Niall nagyon kedves egy ember annyi biztos. Megnehezíti a magam elé kitűzött célt, azonban nem fogok meginogni. Tudatában vagyok annak, hogy előbb utóbb ő is el fog hagyni, pontosabban én őt, amikor meggyógyultam és kiengednek. Utána hova fogok menni? Vissza Harry-hez? Ez lenne a legjobb számomra. Egy mosolyt küldök a szőkeség felé, ezzel szeretném megköszönni a biztató szavait.
  - Nem vagy éhes? Emlékeztess majd a gombokra a szobádban. Azokkal tudod jelezni, ha szükséged van valamire. Megmutatom azt is. – megint mosolygok, kicsit unalmas mindig bólintani. Olyan, mintha semmi másból nem állna az életem, egyre jobban vágyódom a beszéd után.
 - Tehát, kérsz valami ételt? – akárcsak parancsra kezd korogni a gyomrom. Ez azt hiszem egyértelmű választ ad Dr. Horan-nek. Nevetve indul befelé az épületbe, s karjával int. Utána szaladok, hogy behozhassam a lemaradásomat és betérünk a konyhába. 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! ;) <3
    Alig várom a kövit!! :))
    Puszi:Reka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3
      Csütörtökön mindenképp hozom :D

      Törlés
  2. Első kommis yepp ! :3 imádom! Már várom a kövit.
    Xx.Ð

    VálaszTörlés
  3. Wow, ez a rész *.*
    És Niall *.*
    Igazából, mindig elhatározom, hogy írok egy tartalmas kommentet, de sosem jön össze.
    Mikor olvasom, és írok valamit, még a hatása alatt vagyok, és csak ezen jár az eszem...
    Legközelebb elolvasom, várok egy kicsit, és utána próbálok valami értelmeset írni, ami neked is hasznos :D
    Most csak ennyit tudok: Imádtam, és remélem, hamar itt lesz a csütörtök, mert lehetetlen eddig várni *.*
    Sok puszi:
    Rosa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :3
      Valahogy én is így vagyok a te blogoddal, eldöntöm, hogy most hu de jó írok egy jó kis kommentet, de nem jön össze soha, ahogy ma sem xd

      Törlés
    2. A lényeg, hogy írtál:D
      Iszonyatosan jól esik:)

      Törlés
    3. Természetes, hogy írok, nincs benne semmi :D
      Nagyon oda vagyok a blogodért <3
      Nekem esik iszonyatosan jól, hogy a kedvenc írónőm szán rám és a blogomra pár percet *-*

      Törlés