18.fejezet - Zavarodottság

Sziasztok! <3

Meghoztam az új részt, ezen kívül már csak 3 rész lesz és epilógus, ami nem lesz egy teljes rész hosszú, nekem a maradékból már csak egy és felet kell megírnom! :( Hihetetlen milyen gyorsan véget ér... Nagyon-nagyon köszönöm a 60 feliratkozót, nem rég csak 57 volt!! <3 <3 Elképesztő!! A kommenteket is hálásan köszönöm :) Jó szórakozást és olvasást a részhez! :D A következő csütörtökön jön :)

HARRY

  Csak a késői órákban jut eszembe, hogy még el kell intéznem valamit. Lucy már rég felment, úgy tűnik ő nem nagy kedvelője az ilyen témájú filmeknek. Mielőtt elhagynám a lakást, felmegyek hozzá, meg szeretnék bizonyosodni róla, hogy rendben van. Óvatosan nyitok be, a zárt ablakoknak és ajtónak köszönhetően melegebb van itt, mint akárhol a lakásban. Gondolom direkt hagyta így. Egyenletesen szuszog, száján aprócska mosoly fedezhető fel. Furcsa, ám ő olyan nekem, mintha a húgom lenne. Elképzelésem sincs mivel nőtte bele magát ennyire a szívembe. Kocsi kulcsaimat szorongatva lépek ki a házból, utam egyenesen a huszonnégy órán kis boltba vezet. Rájöttem semmi tisztító szerünk nincsen otthon és pár órával ezelőtt, amikor itt jártam Lucy-nek betétért kiment a fejemből. Lehetséges, hogy az eladó furcsa grimaszától, melyet akkor mutatott, mikor a szalagra helyeztem a nagy kiszerelésű női kelléket. 

  Sosem fogom megérteni, ilyenkor mi váltja ki az emberekből az efféle reakciót? Könnyen megeshet, hogy a barátnőmnek veszem, azonban az egyértelmű, hogy nem saját célokra szánom. Vagy talán a hosszú hajam miatt zavarodott meg? Louis többször is említette kissé megtévesztő vagyok és voltak olyan pillanatok, mikor távolról összekevert egy nővel. Lemondóan és mosolyogva rázom meg a fejem, minek következtében az említett fürtijeim előre hullnak.  Mondhat bárki bármit, nekem a szívemhez nőttek, senki véleményére nem szabadulnék tőlük. El kellene kezdenem beszerezni a listámon szereplő dolgokat, ha nem szeretnék éjfél után hazaérni.

  Én magam is meglepődtem, amikor össze tudtam írni ezt az épkézláb listát a tisztítószerekről. Önmagam értelemszeren nem hazudtoltam meg, a papíron csak a szobanevek szerepeltek, így tudtam, hogy például az illemhely címszó alatt WC tisztító kell. Mindenből többet tartalékolok el, így bízok benne, nem kell olyan gyakran ide látogatnom. Unottan és éppenséggel fáradtan tolom magam előtt a bevásárlókocsit sorról-sorra. A ropogtatni valóknál lelassítok és ugyan nem emiatt jöttem, mégis itt töltöm el a legtöbb időt. Imádom a kekszféléket, a sósat hanyagolom inkább. Onnantól már nehézkesen sikerül eltolnom a kasszákig a kosarat, hiszen jelentősen növekedett a tartalma. Midig is hadi lábon álltam ezekkel a tolós kocsikkal, a kanyarban folyton-folyvást meg gyűlik velük a bajom.  Lajhár módjára állítom csatarendbe a kiválasztott dolgokat a szalagra. Későre jár már, meg is jegyeztem magamnak, az autóba ülés pillanatakor, hogy holnapra kellene halasztani a bevásárló túrát. Nem fér az agyamba, az itt dolgozó emberek hogyan bírják? Rendben, hogy váltják egymást, azonban nem lehet könnyű. Magamat ismerve nekem ez biztosan nem menne. Én és az alvás elválaszthatatlanok vagyunk. Volt már pár húzós estém a stúdióban, viszont ezek néhány liter kávéval elviselhetők voltak. Talán hiányoznak is. Úgy ott hagytam csapot-papot, esélyem sem nyílt ebben a terjedelmes kavalkádban értesíteni a menedzserem. Szégyellem, reménykedek Evan-ön keresztül John-hoz is eljutott az információ.

 - Esetleg van kuponja? – zökkent ki egy mély, ámbár női hang. Csendesen jelzek nemet.

 - Akkor ezek itt 74,18 dollár lesz. – kártyával fizetek, annak ellenére, hogy azt akarom, ne találjanak ránk. Azonban nem egy gyilkos vagyok, aki az FBI vagy a rendőrök ellen bujkál. Aztán eszembe jut beszélgetésünk Evan-nel a parkban. Engem is pontosan annyira akarnak, mint Lucy-t. Én is hozzájuk tartozom. Leállítom magam, a vezetés elég rizikós lenne, ha ezen rágódnék végig. Sóhajtva és a hűséges ágyamra gondolva adok gyújtást és vetem magam bele a negyed órás útnak. Egyesek szerint a fáradt vezetés sokkalta veszélyesebb, mint az ittas. Ők biztosan nem vezettek még mind a két állapotban. Erősen hunyorogva figyelem az utat, teljesen olyan, mintha Lucy integetne nekem az út széléről. Úgy tűnik, vissza kell szívnom, amit előbb mondtam, mind két helyzetben nehéz a vezetés. Minél közelebb kerülök hozzá, annál inkább tűnik valóságosnak. Sok idő kell, amire a csökött agyam felfogja, tényleg a lány ugrál kint. 

 Összezavarodva nyomom lábamat a gázpedálra. Ő rögtön helyet foglal, azonban nem néz rám. Látom, kicsit hezitál. Vajon miért jött el otthonról? Szólásra nyitom ajkaimat, viszont mire lehetőséget kapnék megszólalni, rám kapja tekintetét. Ijedtség ül ki kipirult arcára, és kilöki az ajtót. A jármű már egészen lassan mozog, csakhogy a lányt ez nem zavarja. Lábával elrugaszkodik a padlótól és kiugrik. Mi ütött belé? Tőlem ijedt volna meg? Fél, hogy leszidom, amiért eljött otthonról? Ledermedve meresztem még egy darabig a fenekem, utána kapcsolok és utána szaladok. Az út melletti erdőbe menekül, ha beér oda, nagy az esélye, hogy nem találom meg. Hosszú lábaimmal előnyben vagyok az ő rövidei ellne. Most először örülök a nagy termetemnek, mondjuk a csajoknál sem hátrány.

 - Lucy! Várj meg! – ordítom utána. Visszafordul felém, ennek az lett az eredmény, hogy szegénykém a földön végezte. Megelőzöm a tovább menekülése veszélyét, gyorsabb tempóra kapcsolok, és a segítségére sietek.

 - Minden rendben van? Nem fáj semmid, ugye? – tekintettel az esetleges sebekre óvatosan az alkarjánál fogva segítek neki talpra állni. 

 - N-nem. – hazudik. Biztos vagyok benne, holnapra méretes zöld foltok fogják ékesíteni a bőrét szerte-széjjel, hisz’ elég rendesen elesett, sőt csúszott is pár métert a füvön. Lábai rozogák, térdei nem bírják ki jelenleg a testsúlyát. Menyasszony stílusban viszem vissza a kocsiig. Feje búbjára vigyázva teszem vissza az anyós ülésre. Hatalmas felelőtlenség volt itt hagyni a kulccsal együtt, bár erre fele, főleg ilyenkor a kutya sem jár. Megkerülöm a terepjárómat, s újra gyújtást adok.

 - Most miért v… vagy ilyen ked… kedves?

 - Mire célzol? – szemöldökömet ráncolva teszem fel a kérdést. Eddig nem lettem volna az? Lehetséges, hogy nem úgy bántam vele, mint ahogy azt a helyzet megkövetelte volna? Hisz’ egyszer sem kérdeztem rá hogyan érzi magát, vagy, hogy ő mit szeretne. Túlságosan is el lettem volna vakítva a saját gondolataimmal?

 - Hát… a házban. Rám ki… kiabáltál, hogy sokkal jobb lenne… ha, elhúznám a csí… csíkot. – mostanra végképp nem értem miket fecseg itt össze nekem. Ilyet soha nem mondtam. A sírástól motyogott kicsit és szipog is, de biztos vagyok benne, hogy azt mondta, amit hallottam.

 - Lucy sajnálom, de nem értem, miről beszélsz? Mikor történt ez? – ő azt nem érti, én miről fecsegek. Meglehet, hogy csak álmodta.

 - Hát öt perce… Éppen lementem gyógyszerért és zajos voltam. Te erre begurultál és elküldtél. Nem is emlékszel? – úgy néz rám, mint aki az utolsó csepp hitét is elvesztette az emberekben.

 - Őszintén nekem semmi ilyen nem rémlik. Nem eshetett meg, hogy az egészet csak álmodtad? – feszengve szorítom a kormányt, ujjperceim szinte teljesen fehérek. Hitetlenkedve néz rám, szemében látom, hatalmasat csalódik bennem, csak sajnos a semmi miatt.

 - Harry tudom mi a valóság és mi nem. – nem kiabál, azonban hangjában érzem az élt, ez felér egy késsel a szívemben. Az út többi része kínos csendben telik. Félek, a félreértésünk után nem szándékozik többé velem maradni. Amennyiben menni óhajt, nem állom útját, csak egy kérésem lenne hozzá, mégpedig az, hogy aludjon erre egyet és később tisztázódik minden. A kaput bezárom, Lucy azonnal a házba rohan. A küszöböt lépem át, mikor a leányzó éles sikolya tölti meg a hallójárataimat. A hang irányát követve jutok el a nappaliig, ahol a sötétbe burkolózva rejtőzik valaki. Tisztán látni, ahogyan a fény viszonyoknak köszönhetően világít zöld szeme, azonban arcát nem látni.