3. fejezet - Fények és kattanások

Sziasztok Hologramjaim!

Sokat gondolkoztam merjek-e így köszönni, de miért ne? 

Pár nap csúszással - ami nagyon sajnálok - megérkezett a harmadik rész is. A legutóbbi bejegyzés óta hét olvasóval lehetek boldogabb és büszkébb. Nagyon szeretném megköszönni ennek a 32 embernek, hogy feliratkozott, és minden olvasómnak, hogy bizalmat szavazott a történetnek, csodálatosak vagytok.Csak ismételni tudom magam: nagyon köszönöm a visszajelzéseket. Megígérem innentől már beindulnak a történések, izgalmasabb részeket próbálok majd összealkotni. Csatlakozzatok a Facebook-os csoporthoz, hogy valamilyen formában tudjuk tartani a kapcsolatot. 

Bizonytalanul csúsztatom tenyerem övébe, s erősen megmarkolom. Izmai megfeszülnek, játszva kap fel a szilárd, nap sütötte flaszterről. Egyensúlyom a helyére kerül, ezt követően jobban végig tudom stírölni. Egy magas, fess úriember áll előttem. Feje búbját egy kalap ékesíti, amely alól kibújnak valamelyest göndör tincsei. Felsőtestét egy színehagyott feketés felső fedi, kecses lábait úgyszintén fekete farmer borítja be. Smaragdzöld szemei elragadnak magukkal, s csak rózsaszínes ajkainak mozgását érzékelem.

 - Jól érzed magad, nem ütötted be semmidet? – elhalmoz a kérdéseivel, mikre rögvest választ szeretnék adni, azonban mint már ezelőtt jó párszor, most is tapasztalom, nálam ez lehetetlen. Őt is beavatom a titkomba, mire szánakozva tekint rám. Ettől kevesebbnek kezdem érezni magamat, mint eddig. Fejem lehajtom, a nézése beleég agyamba. Tüstént bocsánatot kér, arra hivatkozva, hogy nem szeretett volna szorongató helyzetbe hozni. Kezemmel legyintek egyet, nem szeretnék erről a témáról beszélni – vagyis inkább mutogatni. Igazándiból kellőképpen nyomasztó ez nekem, ahogyan a Göndör is mondta.

 - El tudom hinni mennyire nehéz így neked. Szabad megkérdeznem, hogy honnan jöttél? – beszélgetést szeretne indítani közöttünk, azonban ebben az a szomorú, hogy én sem tudok magamról többet, mint egy idegen. Két kezem a vállammal egy vonalba helyezem, majd tenyerem is oldalra hajtom, így adok választ a kérdésére. Meglepetten néz rám, nem tudja hova tenni a dolgot.

 - Tehát, amennyiben jól értem, nem tudod honnan jöttél? – döbben le, s engem fürkész. Fejbiccentéssel adok neki igazat, nem tudom, mi baj van velem. Aki csak megtudja, hogy nem tudok, hangot képezni megsajnál, most pedig kiderült az emlékezet hiányom sem hétköznapi dolog, márpedig úgy érzem ez nem nélkülözhetetlen. A teljes magán ismeretem hiányában a Fürtös együtt érez velem, legalább is szemei erről árulkodnak.

  - Amnéziás vagy? – halkan, aggódóan kérdez rá. Bárhogy is összpontosítok a szóra, a jelentését nem tudom meg. Különös, tekintve, hogy ez eddig sikerült. Szemeimmel érdeklődően figyelem őt, mire sóhajt egyet.

 - Nem tudsz visszaemlékezni semmire? Példának okáért szüleidre, nevedre? – nyugodtan beszél, nem érzem semmi jelét annak, hogy nem kívánná a társaságom, elege lenne belőlem. Ismét fejemmel jelzek neki, méghozzá a nemleges válasszal. Valamiért mind a ketten megfeledkeztünk a körülöttünk lévő tömegről. Egy tudatos, féktelen taszítás miatt borulok a velem szemben lévő ember mellkasára, azaz a Göndörre. Elvörösödök, olyan érzés fog el, mintha az összes vérem az arcomba tódulna. Tartok attól, hogy ezzel a mutatvánnyal – még akkor is, ha nem kiszámított lépés volt – elüldözöm magamtól. A vártnál egészen átellenes dolog történt, kidolgozott karja védelmezően zárja körbe alakom. A falon fények villanását véltem felfedezni, amit kattogás kísér. Szinte másodpercenként ismétlődnek, miközben egyre hangosabbak és hangosabbak lesznek a kattanások. Lovagom maga után húzva próbál kimenekíteni ebből az egészből, ami nehézségek árán ugyan, de sikerül. Igaz, már nem halom a ricsajt, még mindig húz egészen egy gördülő házig. Kezét kinyújtva állítja meg, s segít be a tárgyba. Merőben új ez nekem, álmomban sem reménykedtem volna ilyen kényelemben. Lágyan süpped be alattam a kipárnázott pad, kellemes idő uralkodik körülöttem.

  - A Theed St.-re mennénk. – szól előre a fiú, egy úrnak, aki előttünk ül. Észre sem vettem jelenlétét, kicsit frusztrál, hogy nem lehetek kettesben a mellettem ülő angyallal. Nem, természetesen nem azért angyal, mert éreznék iránta valamit. Érezni valaki iránt valamit? Tudatom ellenére játszódott végig ez a mondat a fejemben.  Mit is jelenthet ez? Olyasmi lehet, mint a szerelem. Csakhogy az én szótáramban ez a szó sincsen feljegyezve. Egyik lábam önvezérelve csúszik a másik tetejére, fejem térdemre hajtom.

  - Valami gond van? – érdeklődik a fiatalember, aki újabb és újabb hiányosságaimra világít rá. Ajkaim felfelé görbítem, s nemmel jelzek. Ő is elmosolyodik, mitől megmerevedek. Csak úgy, mint számtalan másik attribútuma ez is csodás.

 Mihelyst belépek a Göndör otthonába eláll a lélegzetem. Szemet gyönyörködtető stílussal rendelkezik, s térben sem szenved hiányt. Lábaim önálló életre kelnek, körbevándoroltam az egész házat. Pontosítva, csak szerettem volna, ha ő nem szól rám.

 - Szolgálhatok valamivel a kisasszonynak? – szóhasználata megnevetett, viszont visszatérve a kérdésre, ismét csak nem értem. Újabb kompromittáló szituációt kerülném, így igennel felelek. Újfent kérdést tesz fel, pár lehetséges válasszal. Lehetőségem nyílik a narancslé, víz, kávé között letenni a voksomat. Két ujjamat emelem a levegőbe, ekképpen a vizet választom. Ismét elillan egy másik helységbe, amikor is zajt hallok a bejárat felől.

 - Kinyitnád, kérlek? – hangja a semmiből jön, kicsit össze is zavart. Elindulok megkeresni a hang forrását, ami az ajtóig vezet. Tenyerem ráhelyezem a tárgyra, s húzni kezdem. Erőlködésem ellenére semmit sem mozdul, emiatt mást kell kieszelnem. Visszagondolok mi hogyan csináltuk. Ujjaim a kiálló tárgyra helyezem, s elfordítom. Ismét megüti a fülem a kattanó hang, ami azt jelzi, megint megpróbálhatom a húzást. Diadal ittasan tárom szélesebbre az ajtót, azonban ezt meg is bánom. Egy félelmetesen ismerős, köpenyes alak jelenik meg előttem, holmi cetlikkel a kezében.