2015. június 7., vasárnap

8.fejezet - Áramszünet

Sziasztok Drágáim!
Sajnálom, hogy múlthétvégén nem produkáltam semmit, de el voltam havazva. Hamarosan itt a nyári szünet és úristen. :D Remélem mindenkinek jól fog telni. Köszönöm a visszajelzéseket, nagyon édesek vagytok <3! Jövő vasárnap nem hinném, hogy fogok újat hozni, de igyekszem, akár egy rövid szösszenetet is kitenni. Jó olvasást!


LOUIS

Hatalmas nevetés szakad fel belőlem Harry válaszát hallva. Mi a rák? Idehoz egy vadidegen csajt és még csak a nevét sem kérdezte meg soha? Kész röhej. Bár én ebből a helyzetből így is úgy is nyertesként fogok távozni, nagyba teszek rá mit mondott Harry. Nyakamat tenném rá, hogy imádni fog engem, hiszen mindenki ezt teszi. Valljuk be, még azok is, akiknek valójában nem kellene. Igen, igen itt most a férfiakra gondolok.
  Csak egyszer fordult elő – akkor is csak a kíváncsiság hajtott, - hogy csókolóztam egy velem azonos neművel. Minden nő megnyugodhat Louis Tomlinson vérbeli heteró, sőt nálam jobban talán senki sem lehet az. Legnagyobb vágyam az lenne, ha megnézhetném mit is működik a kis hercegnőm, a szinte enyémmel szomszédos szobában, azonban előtte végrehajtom, a Hogyan hódítsunk meg egy lányt listám első pontját. Természetesen csokoládéért indulok. Mi is lehetne a legjobb kezdő lépés, mint egy kis boldogsághormon? Mielőtt még agyon hajszolnám magam a lányért, benézek jó öreg barátom édességes helyére. Még szerencse, hogy drága Harold-om édesszájú. Mindig van nála csoki, így megkímélem testem egy igen terjedelmes túrától a boltig. Legnagyobb mázlimra éppen a híres-neves Oreo-s kalóriabomba akad a kezembe. Esküszöm, ha megkapom a hölgyeményt, megcsókolom Harry lábát, sőt még a lábnyomait is felnyalom. Szél meghajtással kapkodom fel lábaim a hosszú lépcsősoron, s rontok be a szobába. Na, jó, a berontás elég túlzott kifejezés inkább használnám a hangos ajtónyitás jelzőt. Szegény lány elég ijedt arckifejezéssel köszönt, majd a fal karjai közé veti magát. Most már kezdem kapiskálni, nem is inkább mostanra jutott el az agyamig mit mondott Harry, ennek ellenére még mindig kit érdekel Harry? - alapon állok a dolgokhoz.
  - Szia, én Louis vagyok. Louis Tomlinson. Hallom Harry volt olyan bunkó, hogy még a nevedet sem kérdezte, így megteszem én. Emlékszel rá, hogyan hívnak? – persze, hogy nem tudja. Erőt veszek magamon, nem szabad az első akadálynál megtorpannom. Hmm, bár lehet, az könnyebb lenne és felszedni a közeli bárban egy jobb, formásabb idomokkal rendelkező pipit. Nem, nem Tomlinson! Férfinak kell lenned a talpadon és végigvinni, amit elkezdtél! Igazat megvallva sosem voltam ez a nagy higgy magadban, meg tudod csinálni forma, előszeretettel lépek a könnyebbik útra. Közelebb merészkedem hozzá, segítséget kínálok fel neki tenyeremmel, azonban biztonságosabbnak látja saját erejéből feltápászkodni a földről. Ha, neki így jobb legyen, de azt garantálom, hogy hamarosan még élni sem fog tudni nélkülem. Merész kijelentés volt? Nem hinném. Bízom a vonzerőmben és a hercegnőm remek ízlésében.
  - Hoztam neked csokit, edd csak meg. Nekem ez a kedvencem biztosra veszem, hogy téged is elkápráztat majd. – illedelmesen feltárom neki az édességet rejtő csomagolást, s le is török egy sort. Már csak a látványra is összefut a számban a nyál, és itt most nem a csokira gondolok. Mesés jelenetnek lehettem szemtanúja, ugyanis a mellettem helyet foglaló gyönyörűség ajkaiba harapott a kíváncsiságtól. Érdeklődve veszi ki ujjaim közül a kekszes finomságot, s helyezi bele szájába. Repesve tapasztalom, nagyon bejön neki az íz kombináció. Nem is csodálkozom, hiszen szinte minden létező ember szereti az Oreo-t és a Milka-t.
  - Tetszik? – kérdem, mire egyből bólogat, s felbátorodva sajátítja ki magának az egész tábla csokit.
 - Van még ott, ahonnan ez jött. Csak ne szólj Harry-nek. Nem csípi, ha valaki elveszi azt, ami az övé. – mire kimondtam, sajnos csak addigra tudatosult bennem mennyire is vagyok idióta, na meg persze tapintatlan. Sajnálkozó tekintettel nézek rá, azonban nem veszi magára, semmi bánat nem ült ki arcára. Megnyugodva fordulok vissza az ajtó irányába, hálás vagyok, amiért nem érzékelte ezt a kis nyelvbotlásomat. A szobát fogai munkájának zaja tölti meg, ami eléggé vicces kis hang. Sosem tudom meg miért, de számomra elég nagy élvezetet nyújt, ha valaki müzlit, ropit, vagy más egyéb ropogós ételt fogyaszt. Nem bírom ki nevetés nélkül, most viszont erősnek kell lennem, ugyanis nem áll szándékomban megbántani, egy ilyesféle megnyilvánulásommal sem. Jöhet a második lépés. Mindig járj a lány kedvében. Ezt mindenki egyaránt szereti, mindannyiunknak szüksége van egy kis törődésre. Mivel ő ezt nem kapta meg – kivéve a Harry-től kapott megszánást – értékelni fogja, így igazából, ha igazságosak akarunk lenni, ez érhet két pontot is.
  - Jól érzed itt magad? Esetleg, ha kell valami, nyugodtan szólj nekem vagy Harry-nek. Bármikor, bármi kérdésed is akad, vagy problémád. Rám éjjel-nappal számíthatsz. – tenyerem hátára simítom, s körkörösen kezdem simogatni. Ezt a mozdulatot csupán kétszer ismétlem, eszem ágában sincs elijeszteni, netán belépni a saját kis komfort zónájába. Előhoztam a megértő, törődő Louis-t. Félre értés ne essék, máskor érdek nélkül is ilyen vagyok, ellenben most nagyon töröm magam a lányért. Bólint párat, majd a semmibe kezd meredni. Kínos csend van, egyetlen ötletem sincs, mivel törhetném meg. Szar helyzet. Hangos lélegzésünk a kizárólagos hang, ami hallatszódik. Párszor átfuttatom ujjaim közt hajam, ezen kívül semmi érdekes dolog nem történik.
 - Lenne kedved nézni velem egy filmet? Esetleg valami mást? Felőlem bármi szóba jöhet. – szemkontaktust teremt, s mélyen gondolkozni kezd. Most nem tudom eldönteni, hogy a film szócska jelentésén agyal, vagy csak emészti a kérdésem. Percek teltek el, amikor visszajelzést kapok. Hevesen bólogatva fogadja el az ajánlatom és milyen jól is tette. Valami kellően buja, de egyben vicces filmet szeretnék választani, viszont Harry DVD készlete is véges. Kétlem, hogy találni fogok az elvárásaimnak megfelelőt. Vagy én nem ismerem az adott filmet, vagy amikre én gondolok nincs meg neki. Rögtön a Szex video ugrott be és a Szüzet szüntess. Tenyerét enyéim közé szorítom, s így kezdem kivezetni a szobából egészen a nappaliig. Ha, szemeim nem csalnak, - már pedig biztos, hogy nem – pír kúszott a leendő kedvesem arcára. Zavarban van miattam, vagyis a kedves gesztusom az oka. Feltételezhetően ez friss érzés számára, mármint nem emlékezhet, hogy valaki is nyitott felé ennyire.
  - Nyugodtan helyezd magad kényelembe, kivéve akkor, ha te szeretnél választani a filmek közül. – jobbtól balra rázza meg a fejét, szóval nekem kell választanom. Micsoda tragédia. Na, meg micsoda rendkívüli irónia. Ujjam végigvezetem a dobozok gerincein, s közben leolvasom a címeket. Megérzésem most sem csalt, Harry inkább a horror és a romantikus műfaj mániákusa. Igazán jó párosítás nemde?  Néhány vígjáték is akad, csakhogy ezek nem esnek egybe a koncepcióimmal. Nyüglődve kapok valamit kezeim közé és helyezem be a lejátszóba. Mielőtt elindítanám a kis házimozizást, felkapcsolom a lámpát, személy szerint nem szeretek sötétben gubbasztani. Tudom, hogyan fog lekötni a film: sehogy. Előre készülök és a TV helyett a mellettem ülő ellenállhatatlan leányzót fogom figyelni. Egyértelműen persze csak a legnagyobb diszkrécióval. Én magam is elfoglaltam helyem, majd elindítom a filmet. Az már mellékes, hogy utána pár másodperccel elment az áram. Talán öt izgalmas percet láttunk a filmből.
  - Hát, ez érdekfeszítő volt. – látom, nem igazán érti mi is történt, hiszen az egész házban a sötétség uralkodik, meg egy kis kinti fény is. Későre jár, nyolc óra is elmúlt és drága Harold-om még sehol. Nem vagyok a nyávogós, otthonülős háziasszony, aki megcsalással gyanúsítja a férjét, ha egy percet is késik, de igazán haza húzhatná már a seggét.
  - Tehát most elment az áram, ezért igazán beszűkültek a lehetőségeink. Azt hiszem, mind a ketten jobban járunk, ha elmegyünk fürdeni. – osztja a véleményem, nos így elindulunk az emeletre. Ő a közös, míg én a saját kis fürdőmbe megyek.

LUCY


 Louis kérésére elvonultunk fürdeni. Már a zuhanyrózsa alatt áztatom magam, s rajta jár az eszem. Valóban kedves, úgy érzem, csakugyan jól kijövünk, ahogyan azt Harry is megmondta. Mikor a kezem az övéi közt raboskodott… miket beszélek? Egyáltalán nem így éreztem. Nem raboskodtam. Élveztem, melegséggel tölt el még most is az érzés, ha visszagondolok. Nagy sóhaj szökik ki ajkaim közül. Kilépek a kabinból, s magamra veszem a Göndörtől kapott ruhákat, azonban nem érzem magam jól bennük. Izzadtak. Louis mondta, hogy bármikor felkereshetem, bármi gondom is lenne. Igaz, még nem tudom, hogyan is magyarázom el neki az ötletem. Hangok hallatszódnak ki a szobából, így feltételezem, ott van már. Párszor megütögetem az ajtót, s benyitok.
  Emlékszem Harry említette, hogy vannak olyan dolgok, amik csak rám és a partneremre tartoznak. Intim dolgok. Azt hiszem Louis-t éppen most zavartam meg ebben.


És még valami. Szerdán megyek Bécsbe <3 Igen, a 
koncertre. Szeretnétek beszámolót?:)

6 megjegyzés:

  1. It's amazing!! :D

    Louis most komolyan lecsap Lucy-ra? :D Jajajj. :DD

    A vég az....Húha :DD Kíváncsi vagyok *---*

    VálaszTörlés
  2. Omg
    Hááát remélem Lucyn volt törülköző amikor benyitott Louishoz. Mivel gondolom Louis eléggé perverz fantáziájú...gondolom:D
    Bár így is meglátta Louist ruha nélkül!:D
    Ui. Nem ér hogy mindenki megy Bécsi koncertre! Tőled is megkérdezem! Becsempésznél egy sport táskában?? Kis helyen is elférek!:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedvesem természetesen semmi akadálya :DD
      De, ha lebukunk a backstage felé futunk és nem a kijárathoz ;)

      Törlés
  3. Nagyon kíváncsi vagyok a kövi részre, és a koncertről való beszámolódra is! Ha lehet majd láthatnánk róla videókat is? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, de instagramra is biztos teszek ki videókat, majd azt is linkelem :)

      Törlés