10.fejezet - Bezárva

Sziasztok drágáim!

Egy nappal előbb hoztam a részt, mivel már alig tudok a seggemen maradni. Kíváncsi leszek mit szóltok, majd hozzá. Hamarosan - három rész múlva - jön a várva-várt rész. Harry megtudja, hogy Lucy hologram. Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek és persze a 48 feliratkozót!! <3 Csodálatosak vagyok, imádlak titeket! A Facebook-os csoportban arra jutottunk, hogy az 50 feliratkozós meglepetés egy különkiadás lesz, plusz én még készülök valamivel, aminek egy külön bejegyzést szánok, majd a blogon. A következőt rész csütörtökön jön, jó olvasást! <3

LUCY

  Kétségbeesetten kapok Harry karja után, nem akarok itt maradni egyedül. Félek nélkülük. A Göndör sajnálkozva néz vissza rám, s megpróbálja kiszabadítani kezét. Akármennyire is rángatja, én bizony nem fogom elengedni.

 - Lucy figyelj, itt jó lesz neked. Megbeszéltük. A neked megfelelő segítséget csak itt tudják neked megadni. Erre van szükséged, nem arra, hogy várd a csodát a lakásomban. Tényleg nagyon, nagyon sajnálom. – egy erős mozdulattal mentette ki magát fogságomból. Könnyeim potyogni kezdenek, s ajkaimat kezdem rágni. Nem hagyhatnak itt! Nem tehetik ezt velem! Minden bizalmam az övék volt, nem hiszem el, hogy ezt ilyen hamar le lehet rombolni. Louis-ra vezetem tekintetem, azonban az ő arcán is ugyanaz az arckifejezés éktelenkedik, mint Harry-én.

 - Kisasszony kérem, jöjjön velem. Kap egy szobát, s azonnal vehet egy fürdőt is. – most az én karomat ragadják meg. A nő fehér öltözékében bántotta szemeim. A folyosó felé kezd húzni, majdnem elbotlok, így a lábaim elé kapom látószervem. Alig egy másodpercre nézek el, viszont amikor ismét a fiúk irányába szegezem szemeim, ők már nem állnak ott. Keservesen sírok, olyan mintha magukkal vitték volna a szívemet, s a bizalmammal együtt elhajították volna egy végtelenül mély tengerbe. A hölgy betessékel egy szobába és a magammal hozott táskát az ágyra dobja. Most mi lesz velem?
  A földre kuporodom, térdeimet átkarolom, s ráhajtom a fejemet. Így sírok tovább. Harry sok dolgot felsorolt, miért is nem maradhatok vele, vagyis inkább velük, azonban képtelen vagyok beletörődni. Soha többé nem láthatom őket? Ki engednek valaha is innen, vagy itt fogok a továbbiakban lakni? Könnyeim hullása abbahagy, körbetekintek a szobában. A falak, melyek szorosan körülvesznek fehérek, egy TV, s egy szekrény. Ugyan olyan, mint Harry házában van, csak nem burkolózik a festék mögé. A falba bele van építve egy szerkezet, mely számomra ismeretlen.

 - Szóval te lennél az új lakónk. Én Dr. Niall Horan vagyok, de szólíts csak Niall-nek. A te neved Lucy Morris igaz?– jön be kopogás nélkül egy férfi. Olyan Harry korabeli lehet. Szőke haja hangsúlyt ad szemeinek, melyek tengerkékek. Egyetértően bólintok, hiszen Harry ezt a nevet adta, bár nem igazán voltam ebben biztos, amikor elhangzott a szájából, azonban most, hogy az orvos rákérdezett kétségtelen, ez az én nevem.

  - A papírjaid szerint csak két és fél napot töltöttél Mr. Styles-nál, ő pedig az utcán talált rád. Így volt? – szipogva bólintok. Még felolvasott pár mondatot, amit a lapokról nézett le. Minden pontosan úgy történt, ahogyan ő mondta, így ismét bólintok. Valamiféle terápiát ír ki nekem, majd elnézést kér a tegezésért.

  - Ígérd meg nekem, amint újra tudsz beszélni, nem fogsz magázódni. Annyira öreg talán még nem vagyok. – kacsint, s kilép a szobából maga után becsapva az ajtót. Örülök, hogy végre volt egy kis társaságom. Minden erőmet összeszedem és ráfekszem az ágyamra. Az ágyneműnek borzalmas szaga van, képtelen vagyok ezt kibírni, pedig remekül esne egy kipihentető alvás. Fényt mindössze egy ablak biztosít nekem, a tárgy felé fordulok és kitekintek.
  Hatalmas udvarra kapok kilátást, ahol emberek töltik a szabadidejüket. Kíváncsi vagyok, vajon én is kimehetek-e. Elindulok az ajtó irányába, csakhogy mikor odaérek, akkor látom meg, nincs rajta kilincs. Ütögetni kezdem a kijáratot, hátha valaki meghallja és kienged. Nem sokkal később, megérkezik a felmentő seregem, s kinyílik az akadály.

  - Kérem, nyugodjon meg hölgyem. – lép be egy középkorú férfi.

  - Azonnal hívom az orvosát, addig üljön le az ágyára. – csukja rám az ajtót. Megilletődötten ülök le, ahogy azt kérte. Csalódottan könyvelem el, itt nincsenek igazán tele az emberek empátiával. Nem értem, miért nem érdeklődött az iránt mit szeretnék. Említette, hogy idekéreti a doktorom, csak remélni merem ő Dr. Horan. A falba szerelt kütyü mostanra elég idegesítő számomra, ugyanis folyton-folyvást csipog. Bele sem tudok gondolni, mi lesz este, mikor pihenni szeretnék.

  - Hallom nyűgös voltál és ütögetted az ajtót. Minden rendben? – guggol le elém. Jelezek neki egy igennel, s az udvar felé mutatok. Szemeivel követi ujjam irányát.

  - Ki szeretnél menni? – meglepődök a gyors felfogásán, bár biztosan belerázódott már ebbe. Felpattanok az ágyról, jelezve, hogy készen állok felderíteni az új területet.
   Mosolyogva vezet ki, még a szobában mondta, hogy nagyon figyeljek az útra, így később egyedül is kijöhetek majd. Szóba hozta a zárat is, meg fog tanítani, kinyitni. Ahogy elnézem, rengeteg lakosnak biztosítanak ezen a helyen ellátást, sajnos. Sokan vannak az előcsarnokban, s ahogy elnézem, ennek a tömegnek a kétszerese lopja a napot az udvaron. Nagy lármával beszélgetnek, fáj annak a tudata, hogy én nem tudok ezekbe bekapcsolódni.

  - Hamarosan el kell kezdenünk a kezelésedet. Először egy kis vizsgálattal fogunk indítani, utána testhez szabott kezelést alkalmazunk rajtad.  Mindannyiunk érdeke a gyors gyógyulásod. – szavai megnyugtatóak. Jól esik éreznem a törődést, de nem akarom megint tévhitekben ringatni magam. Elhatározom, hogy nem fogok senkiben sem megbízni egy könnyen, sőt inkább sehogy. Harry és Louis olyan kételyeket hagyott bennem, nehéz lesz ezt megbocsájtanom. Tudom, hálásak kellene lennem, amiért gondomat viselték, és fel kellene fognom, hogy ezzel az egésszel csak jót akarnak, de a kórházban is megmondták, saját erőmből is vissza tudom szerezni a hangom, nem kell ide semmilyen speciális gyógyító eljárás.
  Niall igazán kedves velem, ennek ellenére én mégis visszavágyom az előző lakhelyemre. Tisztában vagyok vele, Harry szemében csak a felesleges gondot jelentettem, még akkor is, ha ezt soha nem mondta, vagy éreztette velem. Kint eléggé hűvös idő van, viszont remekül esik egy kis friss levegő a szervezetemnek. Mélyeket lélegzem, próbálom visszafogni a kitörni vágyó érzelmeimet. Fel sem tűnt mennyire elérzékenyültem a gondolataim hatására. Sosem kavargott bennem ennyi különféle érzés egyszerre, szinte már teherként nyomják a szívem. Egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon, Niall-é.

 - Nem fogok neked mindenféle kamuszöveget leadni, mint a tudom milyen érzés lehet vagy az én is éreztem már így, minden rendben lesz, mert nem igaz. Fogalmam sincs min mentél keresztül, de azt megígérhetem, hogy itt gondoskodni fogunk, vagyis inkább csak én fogok rólad gondoskodni, mivel az én gondjaimra vagy bízva. – Niall nagyon kedves egy ember annyi biztos. Megnehezíti a magam elé kitűzött célt, azonban nem fogok meginogni. Tudatában vagyok annak, hogy előbb utóbb ő is el fog hagyni, pontosabban én őt, amikor meggyógyultam és kiengednek. Utána hova fogok menni? Vissza Harry-hez? Ez lenne a legjobb számomra. Egy mosolyt küldök a szőkeség felé, ezzel szeretném megköszönni a biztató szavait.

  - Nem vagy éhes? Emlékeztess majd a gombokra a szobádban. Azokkal tudod jelezni, ha szükséged van valamire. Megmutatom azt is. – megint mosolygok, kicsit unalmas mindig bólintani. Olyan, mintha semmi másból nem állna az életem, egyre jobban vágyódom a beszéd után.

 - Tehát, kérsz valami ételt? – akárcsak parancsra kezd korogni a gyomrom. Ez azt hiszem egyértelmű választ ad Dr. Horan-nek. Nevetve indul befelé az épületbe, s karjával int. Utána szaladok, hogy behozhassam a lemaradásomat és betérünk a konyhába. 

Csatlakozzatok a Facebook-os csoporthoz.

9.fejezet - Döntés

Sziasztok, drága olvasóim!

Sajnálom, hogy késett a rész, de a nyári szünet bekövetkeztével lustább lettem. Most egy fontos hír: jövő héten nem lesz rész, de a következő hetekben kettesével szeretném kiposztolni őket. Ebben a fejezetben azt hiszem hatalmas fordulóponthoz értünk. Köszönöm a kommenteket és a pipákat, meg persze a 43 fantasztikus olvasót! Hihetetlen! Jó olvasást!

  Megszeppenve állok, s tekintetem ráfagyott a csupasz testű srácra. Mélyen és meghökkenve nézünk egymás szemeibe. Észhez térek, majd tenyereim látószerveim elé kapom, egy kisebb sikoly kíséretében. Ahogy hallom, Louis egy durva anyag utána kap, és magára veszi.

  - Öhm… Már idenézetsz. – lassan emelem le magam elől kezeim. Szemeimet lesütöm, egyszerűen képtelen vagyok az övéibe nézni, még akkor sem, ha már van rajta egy farmer. Arcom ég, olyan érzés, mintha az összes vérem oda tódult volna.

  - Sajnálom, nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, csak nem adtál elég időt a válaszra. – nevetve simítja tenyerét hátamra, s invitál beljebb a szobájába. Sosem voltam itt ezelőtt, első dolgom, hogy alaposan végigkémlelem a helyiséget. A sötétkék, már-már fekete falakat néhol festmények vagy képek teszik díszessé. A fehér, fa szekrény közvetlenül az íróasztal mellett áll, ami szintúgy fából készült. Egy hatalmas televízió is helyet kap a falon, méghozzá az ággyal szemben. Ezeken a tárgyakon kívül, még egy focilabda mintázatú babzsák is található a fekvőhelyétől balra lévő sarokban.

  - Szóval, minek köszönhetem a jelenléted? – ruhámra mutatok és egy másikra, miközben a változást próbálom eljelelni.

 - Oh, hát adok neked felsőt és egy boxert. Viszont, ha kényelmesebben éreznéd magad Harry cuccaiban, akkor szólj. Jó lesz az enyém? – nem vagyok válogatós, mindegy kinek a ruháiban vagyok. Kaptam egy úgy nevezett fekete boxert és egy alapjáraton fehér, ám az ujjainál fekete felsőt, amin egy háromszemű lény virított, egy Have a nice day! felirattal. Visszamentem a saját területemre és átváltottam a viseletem. Szeretnék még találkozni Harry-vel a nap folyamán, azonban ennek már nem igazán látom esélyét. Elég sötét van odakinn és testem szerfelett fáradt, teljesen belefáradtam ebbe a napba. Igaz, nem történt semmi fárasztó a mai nap folyamán, inkább szellemileg, mintsem hogy fizikailag merültem ki. Úgy érzem, mikor lehunynám a szemem, abban a minutumban elaludnék. Kómás állapotomból az ajtó csukódása hoz vissza a jelenbe, ezek szerint Harry megérkezett. Olyan gyorsan hagyom magam mögött a lépcsőfokokat, amennyire csak tőlem telik. Nem tudom mi ilyen fontos, aggódom, hogy nincs miden rendben.

 - És, mi jót csináltatok, amíg távol voltam? – ez a Göndör hangja. Mély, rekedtes baritonja megnyugtató, csakhogy kicsit megviseltnek tűnik. Halkabban és lassabban beszél a megszokottnál.

 - Remélem békén hagytad és megkímélted őt magadtól. – résnyire tárom ki a konyhához tartozó ajtót, annak céljából, hogy mindent lássak. Louis a szívére helyezi a kezét és hitetlenkedő sóhajt hallat.

  - Harry bánt, hogy kinézed ezt belőlem. Természetesen nem piszkáltam… Egészen addig, amíg ő nem vágyott a társaságomra. – Harry válasza erre már csak az, hogy nálam is rá fog kérdezni. Ezután mesélni kezdi milyen volt bent a munkahelyén. Látom rajta mennyire kimerült, legalábbis erről árulkodnak a lila karikák szemei alatt. Nem bírom tovább, benyitok, ennek következtében, mind a ketten rám szentelik figyelmük. Harry szemöldöke felszalad, majd az előtte álldogáló fiúra néz.

 - Miért van a te ruháidban? – kérdése meglep, kezdem úgy érezni magam, mintha rosszat cselekedtem volna. Bár, lehet ez is történt.

  - Ne gondolj egyből arra, te perverz állat. Ő keresett meg engem azzal, hogy szeretne átöltözni, így adtam neki váltóruhát. Viszont, nehogy felrobbanj, megnyugtatlak; megkérdeztem szeretne-e inkább a te ruháidban feszíteni. Mint látod beérte az enyémekkel. – a kék szemű srác azonnal kimagyaráz, s egy tálat nyom a kezembe, azzal, hogy egyem meg. Kicsit sem kívánok semmiféle ételt, ezért leteszem az asztalra, s megrázom a fejem. Louis vállat ránt, majd nekiáll megenni a porcelán tartalmát.

HARRY

 Előre sajnálom szegény lányt. Louis, ahogy látom egy darabig biztosan nem fog felhagyni a küldetésének tekintett csajozással. Imádom a bohókás haverom, de sosem tudja mikor lép át egy bizonyos határt. Most azonban képtelen vagyok ezzel gyötörni magam, a munkahelyemen szétszedtek. Egész nap rohangáltam, akárcsak egy mérgezett egér. Az eredménye viszont kézzelfogható lett, három komplett dalt tudtunk rátenni az albumomra. Tehát még maradt tizenkettő.     Hanyagul lököm be a szobám ajtaját, s csak akkor ugrik be, szeretnék beszélni a vendégemmel. Ahogy azt Louis is megmondta, furcsa, hogy nem tudom a nevét; de hogyan is tudhatnám, amikor se beszélni, se írni nem tud? Sürgősen javítanom kell a helyzeten.

 - Tudunk beszélni? – dugom be fejem a lányhoz. Már sötét van bent, s ő maga az ágyában fekszik. Lustán emeli fel a fejét, gondolom az alvás szélén állhat, vagyis csak állhatott. Amint felismer a sötétségben boldogan bólint rá, s helyet foglalok az ágyon.

  - Jól megvoltatok kettesben? – olyan unalmas lehet neki mindenre bólogatni nemmel, vagy igennel. Persze ő is azt állítja, hogy nem volt rossz a mai napja. Most már el kell hinnem, amit Louis is váltig hangoztat. Örülök neki, hisz kedves barátomnak talán mára benőtt a feje lágya és nem zargat idegeneket ilyen-olyan randi felkérésekkel.

  - Tudod, kicsit megnehezíti a dolgokat az, hogy nem tudsz beszélni, és megértem, ha nem is akarsz erről hallani sem, de Louis említette, hogy még a nevedet sem tudod. Ezért arra a döntésre jutottam, jobb lenne a számodra, ha… Ha bevinnénk téged egy intézetbe, ahol olyanok vesznek, majd körül, akik hasonló betegséggel küzdenek. – életem legnehezebb mondata volt. Tudatában vagyok, miszerint felfogta tehát tudja, mivel jár az elhatározásom. A szemei mindent elárulnak, főleg az abból kicsorduló könnycseppek.

  - Meg kell értened, én nem tudok veled foglalkozni, bármennyire is szeretném. Nekem munkahelyem van, neked pedig támogatás és törődés kell. Sajnálom. – nem bírom tovább nézni, ahogyan megszakad a szíve miattam. Talán, ha miden rendeződik a fejében, és az életében egyaránt, visszafogadom, amennyiben otthonra lesz szüksége. Kedves lány, tudom nem töltöttem vele sok időt, de figyelemre méltó kitartása van és gyengéd lelke, amit valakinek pátyolgatni kell, s erre én nem vagyok felkészülve. Itt nem egy szeretőre gondolok, hanem egy barátra, aki mindig mellette áll. Én nem tudom betölteni ezt a szerepet.
  Lesütött szemekkel baktatok át a saját szobámba, rettenetesen szégyellem magam, még akkor is, ha tudom ez a helyes megoldás. Pár hét, esetleg hónap múlva úgy is elfelejtené még azt is, hogy valaha találkoztunk. Ott könnyedén barátokat szerezhet, nagy fordulatot vehet az élete. Csak a jót akarom neki, s garantálom erre ő is rá fog jönni. Fél órával ezelőtt meg is ejtettem egy SMS-t John-nak, hogy keressen nekem ilyen intézményeket. Vagy egy tucat címet küldött, próbáltam a legközelebbit kiválasztani, ám mindegyik távol van. Újra átfutom, majd beugrik a stúdió. Onnantól egy utcányira van az egyik lehetséges épület. Azt, hiszen ez lesz az. Szeretetném tudni, hogyan fog alakulni a továbbiakban a lányka élete. Úgy érzem ez az én felelősségem, vagy inkább ő van a felelősségemre bízva. Visszaírtam főnökömnek a kiválasztott intézetnek a címét, azt mondta ő mindent elintéz, csak döntsem el.

  Ma az ébresztőórám helyett Louis ugrálására kelek. Mint ne mondjak, rettenetesen hatékony, ha a célja az, hogy egész nap morcos legyek.

  - Gyerünk Harry ébred! Menj dolgozni! – úgy teszek, ahogy kéri, fölülök az ágyamon, s én is ugrálásba kezdek. Ez az egyik ok, amiért imádom Lou-t. Felszabadít, mellette nagyon könnyű ellazulni, s annak lenni, ami valójában vagy. Hangosan nevetve játszottunk, akárcsak pár éve az óvodában. Mi voltunk a rossz fiúk, akiket senki sem tudott megnevelni, leszámítva a szüleinket.

  - Miért tartod olyan fontosnak, hogy befáradjak dolgozni? Csak nem aggódsz miattam? –tenyerem eltemetem hajában, s összekócolom.

  - Na, de Harold! Ne gondold egy percig sem, hogy ez bosszú nélkül fog maradni. Egyébként, csak szeretnék kettesben lenni a szőkeséggel. – szemöldökét idiótán húzogatja fel és le. Azt hiszi, fel tud vele húzni, azonban most nem érdekel.

  - Hát, használd ki az időt Tomlinson, ugyanis nem sokáig marad velünk. – persze rögtön rákérdezett miért mondok ilyeneket, s itt jött el az idő. Megosztottam vele, mire is készülök, erre csak annyit mondott, hogy galád vagyok. Van benne igazság, de most nincs kiút. Itt ülünk az autóban, úton az intézményhez. Még mielőtt elindultunk volna Louis adott a lánynak pár ruhát, amit az exe hagyott nála. A csomagjaival kezemben indulok be az épületbe, s vissza-visszapillantok Lou nem szökött-e meg a hölggyel.

  - Jó napot, tudok valamiben segíteni? – kérdezi a recepciós, mikor beérünk. Gombóccal a torkomban kezdek mesélni. Csak pár papírt kell aláírnom, ez simán megy, azonban amikor rákérdez, a nevére lefagyok.

  - Lucy Morris.- ez az egyetlen értelmes név, ami eszembe jut.

Csatlakozzatok a Facebook-os csoporthoz! 

On The Road Again - Bécs

Sziasztok Életeim! :3

Meghoztam a beszámolót, nem akartam tovább csúsztatni, de még így sem tudtam valami igényeset összehozni, emiatt szégyenlem magam, de akkora hatással van rám ez az egész, hogy hetek múlva sem tudnám normálisan összeszedni a gondolataimat. A helyesírási hibákat nézzétek el, rettenetesen remeg a kezem, ha erre gondolok.

Tehát a nap úgy indult, hogy reggel négykor keltünk és fél hatkor már indultunk is Pestre, ahonnan a busz indult. Rengetegen gyűltünk össze, 5 buszt töltöttünk meg. Persze minden buszon – legalább is a miénken – volt egy üres hely. Egy buszra 46 személy fért, így, ha nem számítunk le pár főt, 230-an mentünk. Olyan délután kettőre érkezhettünk meg, már a buszba is lehetett hallani a sikítást. Valami eszméletlen volt. Nekünk ülő jegyünk volt, így körbejárhattuk az egész stadiont kívülről. Rengetegen piknikeztek le, de voltak olyanok is akik a telefonjukról néztek filmet. Egy fiú, aki vagy háromszor körbejárta a stadiont random elkezdett táncolni. Fantasztikus volt az ő műsora is, szinte mindenki őt nézte, ezt ki is élvezte. Miután befejeződött a tánca sokan kértek tőle képet :D Fenomenális volt. Ezután olyan egy órával be is engedtek minket. Az elő zenekar késett vagy két órát, addig klippeket adtak a kivetítőn. A McBasted eléggé felpörgette a közönséget, ügyesek voltak. Én nem ismertem őket, viszont jó számokat játszottak. Nem sokkal utánuk jött a makaréna. Elképesztő volt, ahogy mindenki táncol és őrjöng. A fiúk a Clouds-al kezdtek. Teljesen felpezsdült a hangulat. Még mindig nehéz róla beszélnem anélkül, hogy ugrálnék vagy csapkodnék a kezemmel. Liam rettenetesen kedves, ahogy Niall is. Louis hozta a laza formáját, végig azon járt az agyam, mennyire is megnyugtató a hangja, és Harry… Ő rettenetesen perverz és édes egyszerre. Egyik pillanatban még egy hatalmas banánnal viccelődik a másikban egy hatalmas szívet ölelget <3. Ezek mellett még németül is beszélt, egészen 20-ig számolt. Akkor és ott mindenki elvesztette a fejét és körülöttem elkezdtek sírni. Nagyon sokan voltak magyarok, mint mondtam is, sok magyar zászló volt. A csúcspont az volt, mikor a kivetítőn egy Liam please say Szeretlek feliratú tábla volt, amit el is kezdett olvasni, és bemondta, hogy Hungary, de mire kimondhatta volna elmozdították a kamerát. Csakis ismételni tudom magam, hatalmas őrület volt, ennyi embert egyszerre még nem láttam. Sok szám volt az előző albumról is. Liam és Louis folyton mondogatták milyen jó közönség is vagyunk, és hogy tudják, mindenhol ezt mondják, de most komolyan gondolják.

 Bécs is nagyon tetszett nekik. Sajnos, még így pár nap múlva sem tudom normálisan összeszedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban, meghatározó élmény volt ez számomra. A best song ever volt az utolsó dal, azután ahogy én láttam senki sem akart kimenni, vártuk hátha visszajönnek, de ez nem történt meg. Harry-nek nagyon hosszú a haja, végig azon nevettem, hogy lobog, miközben ide-oda szaladgált. A koncert közepén viszont már felkötötte. A tipikus bálnás produkciója sem maradt el. Egy viccet is vártam, azonban azt sem mondott. Nem tudom nektek ebből mennyire jön át az érzés, viszont ennél értelmesebben nem tudom összeszedni a gondolataim, pont ezért szedtem össze két blogot, ahol olvasható még efféle beszámoló. 

Első

Második

Videókat is kértetek, azonban eléggé pocsék minőségben tudtam csak feltölteni, így azokat nem tudom megosztani, de igyekszem megoldást keresni!

8.fejezet - Áramszünet

Sziasztok Drágáim!

Sajnálom, hogy múlthétvégén nem produkáltam semmit, de el voltam havazva. Hamarosan itt a nyári szünet és úristen. :D Remélem mindenkinek jól fog telni. Köszönöm a visszajelzéseket, nagyon édesek vagytok <3! Jövő vasárnap nem hinném, hogy fogok újat hozni, de igyekszem, akár egy rövid szösszenetet is kitenni. Jó olvasást!

LOUIS

Hatalmas nevetés szakad fel belőlem Harry válaszát hallva. Mi a rák? Idehoz egy vadidegen csajt és még csak a nevét sem kérdezte meg soha? Kész röhej. Bár én ebből a helyzetből így is úgy is nyertesként fogok távozni, nagyba teszek rá mit mondott Harry. Nyakamat tenném rá, hogy imádni fog engem, hiszen mindenki ezt teszi. Valljuk be, még azok is, akiknek valójában nem kellene. Igen, igen itt most a férfiakra gondolok.
  Csak egyszer fordult elő – akkor is csak a kíváncsiság hajtott, - hogy csókolóztam egy velem azonos neművel. Minden nő megnyugodhat Louis Tomlinson vérbeli heteró, sőt nálam jobban talán senki sem lehet az. Legnagyobb vágyam az lenne, ha megnézhetném mit is működik a kis hercegnőm, a szinte enyémmel szomszédos szobában, azonban előtte végrehajtom, a Hogyan hódítsunk meg egy lányt listám első pontját. Természetesen csokoládéért indulok. Mi is lehetne a legjobb kezdő lépés, mint egy kis boldogsághormon? Mielőtt még agyon hajszolnám magam a lányért, benézek jó öreg barátom édességes helyére. Még szerencse, hogy drága Harold-om édesszájú. Mindig van nála csoki, így megkímélem testem egy igen terjedelmes túrától a boltig. Legnagyobb mázlimra éppen a híres-neves Oreo-s kalóriabomba akad a kezembe. Esküszöm, ha megkapom a hölgyeményt, megcsókolom Harry lábát, sőt még a lábnyomait is felnyalom. Szél meghajtással kapkodom fel lábaim a hosszú lépcsősoron, s rontok be a szobába. Na, jó, a berontás elég túlzott kifejezés inkább használnám a hangos ajtónyitás jelzőt. Szegény lány elég ijedt arckifejezéssel köszönt, majd a fal karjai közé veti magát. Most már kezdem kapiskálni, nem is inkább mostanra jutott el az agyamig mit mondott Harry, ennek ellenére még mindig kit érdekel Harry? - alapon állok a dolgokhoz.

  - Szia, én Louis vagyok. Louis Tomlinson. Hallom Harry volt olyan bunkó, hogy még a nevedet sem kérdezte, így megteszem én. Emlékszel rá, hogyan hívnak? – persze, hogy nem tudja. Erőt veszek magamon, nem szabad az első akadálynál megtorpannom. Hmm, bár lehet, az könnyebb lenne és felszedni a közeli bárban egy jobb, formásabb idomokkal rendelkező pipit. Nem, nem Tomlinson! Férfinak kell lenned a talpadon és végigvinni, amit elkezdtél! Igazat megvallva sosem voltam ez a nagy higgy magadban, meg tudod csinálni forma, előszeretettel lépek a könnyebbik útra. Közelebb merészkedem hozzá, segítséget kínálok fel neki tenyeremmel, azonban biztonságosabbnak látja saját erejéből feltápászkodni a földről. Ha, neki így jobb legyen, de azt garantálom, hogy hamarosan még élni sem fog tudni nélkülem. Merész kijelentés volt? Nem hinném. Bízom a vonzerőmben és a hercegnőm remek ízlésében.

  - Hoztam neked csokit, edd csak meg. Nekem ez a kedvencem biztosra veszem, hogy téged is elkápráztat majd. – illedelmesen feltárom neki az édességet rejtő csomagolást, s le is török egy sort. Már csak a látványra is összefut a számban a nyál, és itt most nem a csokira gondolok. Mesés jelenetnek lehettem szemtanúja, ugyanis a mellettem helyet foglaló gyönyörűség ajkaiba harapott a kíváncsiságtól. Érdeklődve veszi ki ujjaim közül a kekszes finomságot, s helyezi bele szájába. Repesve tapasztalom, nagyon bejön neki az íz kombináció. Nem is csodálkozom, hiszen szinte minden létező ember szereti az Oreo-t és a Milka-t.

  - Tetszik? – kérdem, mire egyből bólogat, s felbátorodva sajátítja ki magának az egész tábla csokit.

 - Van még ott, ahonnan ez jött. Csak ne szólj Harry-nek. Nem csípi, ha valaki elveszi azt, ami az övé. – mire kimondtam, sajnos csak addigra tudatosult bennem mennyire is vagyok idióta, na meg persze tapintatlan. Sajnálkozó tekintettel nézek rá, azonban nem veszi magára, semmi bánat nem ült ki arcára. Megnyugodva fordulok vissza az ajtó irányába, hálás vagyok, amiért nem érzékelte ezt a kis nyelvbotlásomat. A szobát fogai munkájának zaja tölti meg, ami eléggé vicces kis hang. Sosem tudom meg miért, de számomra elég nagy élvezetet nyújt, ha valaki müzlit, ropit, vagy más egyéb ropogós ételt fogyaszt. Nem bírom ki nevetés nélkül, most viszont erősnek kell lennem, ugyanis nem áll szándékomban megbántani, egy ilyesféle megnyilvánulásommal sem. Jöhet a második lépés. Mindig járj a lány kedvében. Ezt mindenki egyaránt szereti, mindannyiunknak szüksége van egy kis törődésre. Mivel ő ezt nem kapta meg – kivéve a Harry-től kapott megszánást – értékelni fogja, így igazából, ha igazságosak akarunk lenni, ez érhet két pontot is.

  - Jól érzed itt magad? Esetleg, ha kell valami, nyugodtan szólj nekem vagy Harry-nek. Bármikor, bármi kérdésed is akad, vagy problémád. Rám éjjel-nappal számíthatsz. – tenyerem hátára simítom, s körkörösen kezdem simogatni. Ezt a mozdulatot csupán kétszer ismétlem, eszem ágában sincs elijeszteni, netán belépni a saját kis komfort zónájába. Előhoztam a megértő, törődő Louis-t. Félre értés ne essék, máskor érdek nélkül is ilyen vagyok, ellenben most nagyon töröm magam a lányért. Bólint párat, majd a semmibe kezd meredni. Kínos csend van, egyetlen ötletem sincs, mivel törhetném meg. Szar helyzet. Hangos lélegzésünk a kizárólagos hang, ami hallatszódik. Párszor átfuttatom ujjaim közt hajam, ezen kívül semmi érdekes dolog nem történik.

 - Lenne kedved nézni velem egy filmet? Esetleg valami mást? Felőlem bármi szóba jöhet. – szemkontaktust teremt, s mélyen gondolkozni kezd. Most nem tudom eldönteni, hogy a film szócska jelentésén agyal, vagy csak emészti a kérdésem. Percek teltek el, amikor visszajelzést kapok. Hevesen bólogatva fogadja el az ajánlatom és milyen jól is tette. Valami kellően buja, de egyben vicces filmet szeretnék választani, viszont Harry DVD készlete is véges. Kétlem, hogy találni fogok az elvárásaimnak megfelelőt. Vagy én nem ismerem az adott filmet, vagy amikre én gondolok nincs meg neki. Rögtön a Szex video ugrott be és a Szüzet szüntess. Tenyerét enyéim közé szorítom, s így kezdem kivezetni a szobából egészen a nappaliig. Ha, szemeim nem csalnak, - már pedig biztos, hogy nem – pír kúszott a leendő kedvesem arcára. Zavarban van miattam, vagyis a kedves gesztusom az oka. Feltételezhetően ez friss érzés számára, mármint nem emlékezhet, hogy valaki is nyitott felé ennyire.

  - Nyugodtan helyezd magad kényelembe, kivéve akkor, ha te szeretnél választani a filmek közül. – jobbtól balra rázza meg a fejét, szóval nekem kell választanom. Micsoda tragédia. Na, meg micsoda rendkívüli irónia. Ujjam végigvezetem a dobozok gerincein, s közben leolvasom a címeket. Megérzésem most sem csalt, Harry inkább a horror és a romantikus műfaj mániákusa. Igazán jó párosítás nemde?  Néhány vígjáték is akad, csakhogy ezek nem esnek egybe a koncepcióimmal. Nyüglődve kapok valamit kezeim közé és helyezem be a lejátszóba. Mielőtt elindítanám a kis házimozizást, felkapcsolom a lámpát, személy szerint nem szeretek sötétben gubbasztani. Tudom, hogyan fog lekötni a film: sehogy. Előre készülök és a TV helyett a mellettem ülő ellenállhatatlan leányzót fogom figyelni. Egyértelműen persze csak a legnagyobb diszkrécióval. Én magam is elfoglaltam helyem, majd elindítom a filmet. Az már mellékes, hogy utána pár másodperccel elment az áram. Talán öt izgalmas percet láttunk a filmből.

  - Hát, ez érdekfeszítő volt. – látom, nem igazán érti mi is történt, hiszen az egész házban a sötétség uralkodik, meg egy kis kinti fény is. Későre jár, nyolc óra is elmúlt és drága Harold-om még sehol. Nem vagyok a nyávogós, otthonülős háziasszony, aki megcsalással gyanúsítja a férjét, ha egy percet is késik, de igazán haza húzhatná már a seggét.

  - Tehát most elment az áram, ezért igazán beszűkültek a lehetőségeink. Azt hiszem, mind a ketten jobban járunk, ha elmegyünk fürdeni. – osztja a véleményem, nos így elindulunk az emeletre. Ő a közös, míg én a saját kis fürdőmbe megyek.

LUCY

 Louis kérésére elvonultunk fürdeni. Már a zuhanyrózsa alatt áztatom magam, s rajta jár az eszem. Valóban kedves, úgy érzem, csakugyan jól kijövünk, ahogyan azt Harry is megmondta. Mikor a kezem az övéi közt raboskodott… miket beszélek? Egyáltalán nem így éreztem. Nem raboskodtam. Élveztem, melegséggel tölt el még most is az érzés, ha visszagondolok. Nagy sóhaj szökik ki ajkaim közül. Kilépek a kabinból, s magamra veszem a Göndörtől kapott ruhákat, azonban nem érzem magam jól bennük. Izzadtak. Louis mondta, hogy bármikor felkereshetem, bármi gondom is lenne. Igaz, még nem tudom, hogyan is magyarázom el neki az ötletem. Hangok hallatszódnak ki a szobából, így feltételezem, ott van már. Párszor megütögetem az ajtót, s benyitok.
  Emlékszem Harry említette, hogy vannak olyan dolgok, amik csak rám és a partneremre tartoznak. Intim dolgok. Azt hiszem Louis-t éppen most zavartam meg ebben.

És még valami. Szerdán megyek Bécsbe <3 Igen, a 

koncertre. Szeretnétek beszámolót?:)

7.fejezet - Látogató

Sziasztok Hologramjaim!
Hihetetlen, hogy már negyven feliratkozó van! Rettenetesen jó érzés, ti vagytok a legjobb olvasók a földön! Mindenért hatalmas köszönet és hála. Próbálok hosszabb részeket hozni, viszont a nagy felhajtás miatt, ami most körülöttem van az utolsó hetek miatt, nehezen tudom összehozni. A nyárig még két részt biztosan hozni fogok, ám a harmadikban sajnos nem vagyok biztos a ballagás és az egyéb elfoglaltságaim miatt, hiszen mint szokott minden egy hétre esik.
Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást hozzá!:)


  A hatodik érzékem valami úton, módon megsúgta, hogy ennek nem lesz jó vége. Csalódottan hajtom le fejem, s ráhangolódtam a rossz hírek fogadására.
 - Az emlékezetvesztésre nincsen magyarázat, azonban kétségbevonhatatlanul állíthatom külső sérülés váltotta ki. A hangját illetően jó hírek adhatok, ez csak átmeneti. – egy pillanatra rápillant a papírjára, hamar átolvassa, s újra a szemembe néz.
  - Továbbá elvégeztünk a rutinvizsgálatot is, aminek rendkívüliek lettek az eredményei. Vérnyomás, reflex, fül –és látás került kivizsgálásra. Az első jelentősen túlszárnyalja az ő korában az egészséges kategóriát. A reflexei kiemelkedően jók, és a végeredmény csakugyan egyezik a fül és látás eredményeivel. – nem tudtam hova szeretne kilyukadni, nem lehet olyan nagy cucc, hogy valakinek magas a vérnyomása. Biztosan csak izgult. A többi eredmény pedig inkább örömhír, mintsem aggasztó.
  - Sejtelmem sincs mit óhajt ezzel mondani. – csapom össze tenyereim, s szám egy vonallá préselem.
  - Szeretnénk bent tartani és elvégezni rajta pár vizsgálatot. – van egy olyan érzésem, hogy eltitkol előlem valamit. Rossz közérzetem lett, érzem nem kéne itt maradnunk.
  - A lánynak kissé magas a vérnyomása és máris bent tartanák? Köszönjük, de nekem még ma ezer dolgom van, nincs időnk további vizsgálatokra. Küldje ki és már itt sem vagyunk. – kicsit úgy beszéltem, mintha nem kívánatos személyek lennénk. Mentségemre szóljon nem szoktam bunkó lenni, nem az én műfajom, viszont a mostani helyzettől kicsit felment bennem a pumpa minden ok nélkül, viszont a tudat, hogy nem sokára hallhatom hangját feldobott. Hamarosan teljesítették is a kívánságom, megilletődve és talán kicsit megtörve kaptam vissza a lányt. Intettem az ápolónőnek, s oldalamon a kis beteggel szállunk be a járműbe.
 - Sajnálom, nem kellett volna kényszerítenem téged. Remélem nem volt olyan kellemetlen. – semmibe veszi a tényt, hogy hozzá beszélek, csak maga elé mered, s a tenyerét kapargatja. Ráhagyom, tisztában vagyok vele, mennyire orrolhat rám, milyen zavarba ejtő, vagy esetleg felkavaró élmény lehetett. Szégyellem magam, látom rajta a meghökkentséget, összezavarodást. Csak tudnám mit is tegyek vele addig, míg én dolgozom. Muszáj bemennem a stúdióba, valamilyen új gyakornok letörölte az egyik számom és fel kell énekelnem ismét. Szívem szerint bevinném magammal, azonban a bentiek nem igazán díjazzák, ha valaki láb alatt van. Vonakodva tekerem jobbra a kormányt, s nyomom még lejjebb a gázpedált, s így tökéletesen végzem a házam előtti feljárón. Nagyot sóhajtva kerülöm meg az autót, annak céljából, hogy kinyitom a lánynak az ajtót, ám ezzel beelőzött. Töretlenül kerüli tekintetem, még az út közben tett bocsánatkéréseim sem hatották meg, bár nehéz megállapítani így, hogy nem beszél, min akadt fent, vagy egyáltalán problémája van-e velem. Kulcsaim a zárba helyezem, ám elforgatni már nem sikerül, ebből a legtöbb ember arra következtet betörtek hozzá, de mivel nekem van egy áthaladóban lévő barátom, nyílván ő van bent. Hangosan nyitom ki az ajtót, mire rögtön egy felháborodott hang köszönt.
 - Harry Edward Styles! Miért üres a hűtő? – hangját nem sokkal később jelenléte tette teljessé, azonban mielőtt újra kiabálhatna, megakad szeme a mellettem álló személyen.
 - Kinek hálálhatom meg a társaságod? – ő sem felel nekem, még  mindig a lány stírölése a legfőbb dolga. Be kell vallani, valóban szemet kápráztató az ifjú hölgy. Magamban kuncogok barátom teljes lefagyásán, s végül elhaladok mellette viszont kizökkentése érdekében nekimegyek vállának. Hallom, ahogyan megköszörüli torkát, ezt követően rögvest mellettem terem.
  - Szóval, akkor most végre figyelsz, rám megkérdezem még egyszer… - nevetek, s mikor tovább folytatnám, a mondatom ő közbe szól.
  - Ne kérdezz semmit, majd én! Ki ez a lány? Kérlek, mondd, hogy nem vagytok együtt. – ahogyan hallom már is bezsongott. Igen, ő minden bizonnyal az a típus, aki első látásra minden széplányt istenít, egyszerűen nem bír leakadni az adott lányról, ellenben mikor kosarat kap képes normális ember módjára viselkedni.
  - Nem Louis, nem vagyunk együtt, megnyugodtál? Visszatérve a kérdésemre; kinek köszönhetem, hogy itt vagy? – legjobb barátomból csak úgy folyik a szó, pillanatnyilag egy szőke hajú, plasztikázott lány engedte útjára. Két hónapig voltak együtt Lou elmondása szerint, bár nem csodálkoznék, ha az exe mást mondana. Képes kiszínezi a valóságot.
  - Engedélyt kellene kérnem tőled elméletben a lányhoz? – gondolom itt most a harmadik lakosra célzott. Nem vagyok oda az ötletéért, szeretnék kicsit közelebb kerülni hozzá, viszont amennyiben Louis ráijeszt a túlzott nyomulásával, ez nem fog menni valami könnyedén. Testemmel a konyha pultjának támaszkodom, míg a barna hajú Kaszanova idiótán vigyorog rám. Tudom, már érzi a nem szócska édes ízét, s akármennyire is töröm most össze a pici szívét a válaszom egy igen lesz.
- Nézd, más esetben nem érdekelne, ha megpróbálnád őt is megfertőzni a Tomlinson kórral, csakhogy ő más, mint a többi.  – arcáról azonnal lehervad a mosoly, s lefelé kezdi görbíteni ajkait, természetesen csak viccből.

Szinte érzem, ahogyan az sugallja, könyörüljek meg rajta.
- Bocsi, Louis. Amint megismered egy kicsit jobban rájössz. Nem attól különleges, hogy, hű de erkölcsös és nem fekszik le idegenekkel, hanem mert amnéziás és átmenetileg beszédre is képtelen. Nem akarom kurvának beállítani, félre ne érts, azonban nem ismerem annyira. Számomra képtelenség lenne elképzelni őt ilyennek. - mostanra fogalmam sincs miért mondtam ilyeneket, hiszem nyilvánvalóan illedelmes.
  - Akkor miért van itt? Mármint úgy értem, ha nem ismered, miért van itt? Csak azt nem mond, hogy megint Robin Hood-nak képzelted magad. – csakugyan ilyen kiismerhető lennék? Bizonyára bárki rádöbbenne a válaszra az arckifejezésem alapján. Lou csak megforgatja szemeit és elsiet valamerre. Meg kellene keresnem a lányt, majd bemennem a munkahelyemre. Csak szerintem hangzik szerfelett egysíkúnak? Nem hinném. Szegény a ház ismeretének teljes hiányának köszönhetően még mindig ott áll ahol hagytuk.
  - Gyere, felkísérlek a szobádba. Nekem el kell mennem egy időre, addig itt leszel Louis-al. Remélem ez nem probléma. – egyből jött a nemleges válasz. Problémamentesnek érezem a dolgot, legalább lesz itt vele valaki, nem szorul újra magányra.
  - Bízom benne, hogy jól ki fogtok jönni, még akkor is, ha egyelőre nem tudsz beszélni. Apropó, az orvosok szerint hamarosan visszajön a hangod. – látok rajta egy kis örömöt. Út közben még elbeszélgetünk, meg kérem majd Lou-t, hogy vezesse körbe, hiszen eddig arra sem volt időm.
  - Louis! Merre vagy?- kiáltom, miután bevezettem a lányt a szobájába. Amint megkaptam a választ elindultam az ő szobájába. Igen, neki van külön szobája, mivel neki nincs háza, folyton a soron következő barátnőjénél lakik, szereti falni az életet, kihasználja a fiatalságát. Mindig kérdezgetem tőle, miért is nem vesz magának egy házat, esetleg kezd el bérelni egyet. Erre általában azt a választ kapom, hogy „Harold drága, nem szeretnék felesleges költségeket, hiszen kettőt sem alszol, nekem már új barátnőm van”. Ehhez sosem kommentálok semmit, ismerem annyira, hogy tudjam, olyan nőhöz nem költözik, akit nem szeret.
 - Jelenleg meddig kívánsz a Styles rezidencián lábadozni? – nevetek, azonban tőle egy gúnyos röhögést kapok vissza.
 - Nem tudom. Nagyon megtetszett ez a lány, szóval lehet, egy jó darabig el fog tartani mire kiheverem az a bombázót. – nyújtózkodik végig az ágyon. Szigorúan nézek rá, ám ez nem hatja meg.
 - Tényleg, mi a neve? – kérdezi, s itt én is ráeszméltem a szomorú igazságra: nem tudom a nevét. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportoz, hamarosan egy kis meglepetést

szeretnék hozni!

(link)

6.fejezet - Orvos vizsgálat

Sziasztok Hologramjaim!

Újabb vasárnap, újabb rész! Szeretném mindenek előtt megköszönni a rengetek kommentet, amit az előző részhez írtatok, remélem ez a rész is ugyan annyira fog nektek tetszeni! Másodszor pedig szeretném elmondani milyen elképesztőek is vagytok! Hamarosan meglesz a 40 feliratkozó, holott ez még csak a hatodik rész! Csatlakozzatok a csoporthoz (link). Jó olvasást!

 Nem értem, mi oly érdekes rajtam, s zavar is tekintete. Alsó ajkát beharapja, ezzel a módszerrel szándékozza eltüntetni a mosolyát, ami nem igazán sikerül neki. Hosszas várakozás után végre szemembe néz, s szólásra nyitja száját.

 - Ühm... Nem tudom honnan jöttél, de errefelé nem szokás csak úgy mások előtt átöltözni. – teljes zavarban ejti ki a szavakat, miközben tarkóját vakarja. Akár egy festmény állok előtte, tekintetem egy percre sem szakad el tőle. Mégis mi olyan eget rengető dolog ebben az átöltözésben, amiért egyedül kell lenni közben?

 - Látom nem érted. Hogy is magyarázzam el? Megvan! – kiáltott, azonban a következő másodpercben már köddé vált. Körbetekintek a szobában magam körül, azonban sehol sem találom. Kis idő múltán elhelyezkedem az ágyon, majd várok. Tekintetem elkalandozik a szoba falain, végül a benne elhelyezkedő bútorokon. A berendezés letisztult, mégis szemet kápráztató. Léptek zajait hallom, türelmesen szegezem szemeim a hang irányába.

 - Szóval, ez itt egy banán. Tegyük fel, hogy a héja a ruhája, ami elfedi, azt, amit másoknak nem kell látnia. Csakhogy, amikor ezt leveszi – itt kezdi lehámozni a héját – felszínre kerülnek ezek a dolgok. A tested csakis rád, és a partneredre tartozik. – még mindig nem értem maximálisan, ellenben tudom, hogy az előző cselekedetem nem volt helyénvaló, s nem fordulhat még egyszer elő. Szégyenkezve hajtom oldalra fejem, s bólintok egyet. A Göndör ujját állam alá helyezi, és maga felé fordítja a fejem.

 - Figyelj… Semmi baj. Nem tudhattad, nem kell szégyenkezned. – mosolyog rám biztatóan, majd kezét maga mellé helyezi. Csend uralkodik felettünk, készséggel törném meg, hisz’ ezernyi kérdésem van, ám egyiket sem tudom feltenni.

- Ki kellene találnunk valami módot arra, hogyan is tudnánk kommunikálni egymással. – csap térdeire, majd heves gondolkozásba kezd. Nagy erővel löki el magát az ágyról, s kezd matatni egy fiókban. Tárgyak csörömpölése hallatszódik, vetek egy pillantást a fiúra, azonban csak a hátsó felét látom. Pipiskedve próbálom meglesni miért, harcol ilyen keményen, de sajnos mindent kitakar.

  - Nemrég olvastam egy cikkben, hogy az amnéziában szenvedők nagy része… de ezt inkább nem mondom el, mert így nem használna. Szóval, alá tudod ezt nekem írni? – tol elém egy papírdarabot és egy tollat. Tudom, mire kell használni ezeket, ennek dacára sajnálatos módon írni sejtelmem sincs hogyan is kell. Kedv vesztetten nézek a mellettem ülő személyre, s előtörnek könnyeim. Tudom nem ez a legjobb reakció, de annyira tehetetlennek, nem is sokkal inkább sebezhetőnek érzem magam. Tenyereim segítségével rejtem el arcom, miközben folyamatosan szipogok. Egy hatalmas tenyeret érzek hátamon, ami körkörösen simogat.

  - Kérlek, ne sírj! Úgy tűnik te az írást is elfelejtetted, de ezzel nincs semmi baj. Holnap elmegyünk egy orvoshoz, aki majd kideríti mennyire is károsodtál, ha már ez lehetséges. Most viszont szeretném, ha aludnál egy kicsit. Gyere, átkísérlek a szobádba. – karomnál fogva húz ki, egyenesen egy másik szobába. Kicsit megnyugtatott, amit mondott, ezek szerint nem lehetek akkora különc. Segít bemásznom az ágyba, majd rám is terít egy pokrócot.

 - Sajnos nincs több takaróm, remélem ez is megfelel. Abban az esetben, ha mégis fáznál, a szekrényben találsz több pokrócot is. Jó éjt! – ez a végszava, s kiment a szobából, ismét magamra hagyva.

HARRY

  Jobbnak látom magamat is eltennem holnapra, így visszamegyek a szobámba és meg sem állok az ágyig. Lámpákat leoltom, majd magamra terítem, takarom. Jobban belegondolva lehettem volna annyira udvarias, hogy odaadom a lánynak. Olyan furcsa. Nem ő, hanem ez az egész. Bár egy kicsit ő is rendkívüli. Holnap az első, na, jó talán az első dolgom lesz elvinni őt valahova, ahol megmondják mi is válthatta ki belőle a memóriavesztést, és hogy milyen komoly. Remélem jó híreket fogunk kapni. A legkedvezőbb persze az lenne, ha kis idő múlva visszajönnének az emlékei. A némaság kérdést is meg fogom oldani. Sok a teendőm és még a munkahelyemre is be kell mennem, illetve belekezdeni néhány új dalba. Túl sok gondoltak cikázik a fejemben, nyilvánvalóan ez gátol az alvásban.

  Reggel a szél lágy cirógatására ébredek. Rögtön nyűgös leszek, amint belegondolok mennyi minden elintéznivalót terveztem be magamnak. Fáradtan kelek ki ölelő ágyamból, s megyek a konyhába. Friss kávét és reggelit készítek, figyelembe véve azt a tényt, hogy nem vagyok magányos a házban. Sosem voltam oda az egyedüllétért, inkább társasági lény vagyok, de csakhogy bonyolítsak a személyiségemen, túl sok ember között utálok lenni, feszengve érzem magam. Kicsit elmerengek, visszagondolok az álmomra. Ismét volt egy visszatérő álmom. Sajnos ez az óta kísért engem, mióta életem szerelme, egyben jegyesem életét vesztette. A végtelenségben való repülés jelképezi a halál utáni életet. Ezt követi egy számomra elég lesújtó kép, fejbe kapott injekció. May nagyon beteg volt, irdatlan mennyiségű kezelésekre vittem, ahol rendszerint injekciót is kapott, egyértelműen nem fejbe, én magam sem tudom miért képzelem így. Végül egy start gomb, amit egy női kéz nyom le. Hát igen. May-el egy videojáték teremben találkoztunk.
  Akaratlanul landolt poharam tartalma ruháján, ám szerencsémre ő nem volt az a sértődős típus. Viccelődve fogadta az előreláthatatlan helyzetet, azt mondta csupán egy dologgal engesztelhetem ki. Összemértük erőnket egy igen komoly, pónis játékban. Úriemberhez híven hagytam nyerni, később meghívtam egy italra. Már hazafelé kísértem a terjedelmes folttal együtt, mikor elkértem a számát. Randit randira halmoztunk, míg nem volt merszem felkérni, hogy töltse be a barátnőm szerepét. Emlékeim hatására elmosolyodom, ezeken sosem tudtam és nem is fogok tudni sírni. Az elmúlás az élet rész, el kell fogadni. Én személy szerint örülök ennek a rövid időnek, amit vele töltöttem, ő sem akarná, hogy emiatt szomorkodjak. Tüsszentésre kapom hátra a fejem, bevallom ez a lány rám hozta a frászt.

 - Ülj csak le, csináltam reggelit. – nehézkesen foglal helyet az egyik bárszéknél, s bámulja az elé tett ételt. Semmi extra csak egy kis rántotta. A gőzölgő kávét is alaposan szemügyre veszi, majd el kezd enni. Az egyetlen kivetni való ebben már csak az, hogy ezt evőeszközök nélkül végzi.

 - Segítek, jó? – fordulok felé és adok neki egy villát. Érdeklődve figyel, majd a kezébe fogja a tárgyat. Érdekes, azonban magától rájött hogyan kell használni. Miután megette gyorsan elmosogattam utána és megkezdhettük az utunkat a kórházig. Természetesen adtam neki rendes ruhát, egy rövid farmernadrágot és egy klasszikus fehér pólót.

  Lábaimmal türelmetlenül dobolok a rendelő előtti széken ülve, várom az eredményeket. Szegény lány alig akart bemenni, nyögve nyelősen ugyan, de rá tudtam venni.

  - Mr. Styles! – szólít meg egy doktornő. Azonnal felállok és elé sietek.

  - Sajnos nem szolgálhatok túl sok biztató információval. 

5.fejezet - Információk

Sziasztok Drágáim!

Újabb vasárnap, újabb rész és ideje, hogy ismét belekezdjek a hálálkodásba. Az elmúlt napokban újabb két díjjal lett bővebb a blog, s egy feliratkozóval. Számomra ezek hatalmas számok! Rengetegen vagyunk, annak ellenére, hogy kevés rész van publikálva. Szeretnék megköszönni mindent, mint általában. Remélem ez a rész is tetszeni fog, megpróbáltam hosszabbra írni. Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz.

Jó olvasást!

HARRY 

 Főnököm másodpercenként változtatja hangulatát, éppen nem tudja eldönteni, haragudjon-e a kimaradásomért. Én egy határozott nemmel döntenék, tervben van, hogy meg tanulom a jedi erőmmel irányítani mások elméjét. Némán intve invitálom be, ügyesen kikerülöm a vizes tócsát, amit a szilánkok megnehezítenek.

 - Mivel ijesztettél így rá? – nevetve fordulok, vissza hozzá, mihelyst beértünk a konyhába. Ő is felnevet, majd komoly arckifejezést ölt magára. Tisztában vagyok vele, hogy a munkamorálomra szeretné terelni a témát. Alkaromat a pultra támasztom, lábaim egymás mögé pakoltam. Szemeim rá szegem, várom az agymosásom. Terjedelmes sóhajjal kezdünk, tudom számomra bukta az egész történet.

 - Ma milyen kifogással akarsz megörvendeztetni? – ezt a kérdést már századjára teszi fel nekem ebben az évben, s higgyetek, nekem egy kicsit sem túlzok. Eleinte oda, s vissza voltam a munkámért, az újdonsült énekes első pár éve. Csodálatos volt, míg rá nem jöttem pár hátulütőjének. Próbáltam megtartani magam, hű maradni, de a befolyásolhatóságom mindig is a padlót melegítette. Itt nem a főnökömről van szó, hanem a nagyra vágyó, népszerűségem alatt vergődő énekesekről. Magam sem vagyok valami nagy hírű közszereplő, habár nincs okom panaszkodni. Mostanra szerényebbre vettem a formát, a fontossági listám csillagos topjáról a sivár végére került.

 - Sajnálom, csak megláttam ezt a lányt az utcán. Nincs otthona, és nem emlékszik semmire muszáj volt segítenem neki. – ezúttal az igazat mondok. Igen, sokszor szoktam színesíteni kicsit a történetemen. Néha azonban átesek kicsit a ló túloldalára, s mindenféle űrhajós és univerzális űrbalhéról számolok be neki, hétről-hétre.

 - Egyszóval teljesen megfeledkeztél az igazi kötelességeidről. Harry mikor vetsz véget a mártír komplexusodnak és hajtod végre a munkádat? – ez remek. Mártír komplexus? Ez már vagy a harmadik komplexus, amit rám akaszt. Mániája. Minden joga megvan ahhoz, hogy dühös legyen, ám hanglejtése egyáltalán nem olyan. Úgy beszélgetünk, mintha csak a kedvenc focicsapatunk mérkőzött volna meg egymással, s nem értenénk egyet a másikkal. Ezzel folyton lekötelez, hisz’ ő is a munkájával játszik ilyenkor.

  - Tudom, tudom. Össze kell szednem magam, csak egyszerűen nem találom a helyem, érted? Nincs kedvem. Tudatában vagyok, hogy nem ez nem a kedélyállapotomtól függ, és, hogy nem játék. Persze, lehetne rosszabb is, ha valóban kétkezi munkát kéne csinálnom, azonban mostanában úgy érzem, ez megerőltetőbb. – monológom közben helyet foglaltam egy széken, s kávét is öntöttem mind kettőnknek. John is helyet foglal, majd maga elé veszi a csészét. Ujjaim közé veszem a törékeny porcelánt, s ajkaimhoz emelem. Nagyokat kortyolok a langyos koffeinből, s mikor végleg elfogyott, visszahelyezem az asztalra.

  - Tudod nehéz elfáradni abban, amit nem is csinálsz meg. – gúnyosan nézek rá, de ő csak tovább neve. Csipkelődésnek szánta, ártalmatlan tréfa. Én is csatlakozom hozzá, s elterelem kicsit a témát.

  - Na, és hogy halad a testvéred biznisze? – Evan munkája mindig is lekötött, az új technológiák és azoknak kifejlesztése iránt állandóan próbálok érdeklődni, viszont az évek múltával egyre nehezebb lesz a titoktartás miatt. Sokak szerint furcsa, kritizálni, s ugratni is szoktak ezzel. Már megtanultam elengedni ezeket a fülem mellett.

  - Éppen most jöttem onnan, valami nagy galiba akadt az egyik osztályon. Tudod, hogy a mostani mániájuk a kivetített hologramok életre keltése. Ez részben úgy tűnik sikerült is, azonban csak véletlen, s egy félkész, inkább mondom azt, hogy prototípust sikerült feléleszteniük, viszont elszökött. Már keresik, csak nem szeretnék leégetni a céget, így az egész titkos. – viccelődve adja elő ezt az egészet, s ha belegondolok valóban röhejes, hogy egy ilyen magasan képzett technológiával rendelkező vállalkozást teljesen lealáz egy „újszülött”.  

  - Most mit csináljak veled? – néz rám, s elgondolkodik. Ismét visszakanyarodtunk a munkámhoz. Szívem szerint ott hagynám az egészet, de ezt nem tehetem. Se magammal, sem azzal a kismaroknyi emberrel, akik kedvelik a zeném. Meg sem szólalok, csöndben vártam a hozzáértő véleményét. Talpaival már idegesen dobol a padlón, nagyon agyal valamin.

  - Nem rúglak ki, ahhoz túl sok pénzt hozol. – újfent viccelődik, úgy tűnik, humoros kedvében van.

 - Komolyra fordítva a szót, nem lenne szívem kirúgni, eltekintve attól a pénztől, amit rajtad keresünk. Viszont! Még a nyárig be kell fejezned az új lemezed. Az összes szám, plusz háromhoz az zenei alapot is kombináld össze, ha esetleg nekünk nem tetszene, kijavítjuk, és a beleegyezéseddel rátesszük a CD-re. Megfelel? – mi mást is mondhatnék, mint igent? Más választásom nincs, esetleg a munkanélküliség.

 - Persze. – bólintok rá, s mint végszóra megszólal egy telefon. Természetesen John-é. Gondolom mennie kell, így felállok, zsebre vágom kezeim, s vártok, míg leteszi a telefont.

 - Indulnom kell, gondolom, rád nem kell számítanom a mai nap folyamán.

 - Így igaz. – ő is feltápászkodik, majd kikísérem az ajtóig. Ami után becsukom rá is fordítom a zárat, azonban mint szokta, ismét beordibál.

 - Szelídítsd meg a csajt! – mondatán röhögőgörcsöt kapok. Nevetve indulok egy felmosóért, s egy porszívóért. Össze akarom takarítani a törött poharat, utána megkeresem ezt a lökött lányt.

LUCY

  Már egy ideje egy szobában rejtőzöm, kezdem azt hinni, hogy megint egyedül vagyok. Mi van, ha ő is itt hagyott? Ő is olyan szívtelen lenne, mint a többi ember? Vagy ez a viselkedés csak nekem kivetnivaló? Lehet ez a normális, s engem épp emiatt néznek bolondnak. Azaz ember, aki amögött a bizonyos ajtó mögött állt, biztos vagyok benne, hogy ő volt abban a fura épületben is. Ő üldözött. Valami rosszat tehettem, ha idáig követett. Apró ütögetést hallok a bejárat felől, nem merem kinyitni. Valószínűleg a Göndör az, de a félelmem azt súgja a köpenyes az. Kattanás, majd kinyílik az ajtó.

  - Itt vagy? Nem tudom mitől ijedtél meg, de itt biztonságban vagy. – bizony ez a lovagom hangja. Előbújok a sarokból, felfedem előtte magam. Mosolyogva néz rajtam végig, majd int, hogy kövessem. Lábaimat gyorsan pakolom egymás után, be szeretném érni.

 - Gyere, keresünk neked valami tisztább ruhát. Szeretnél előtte még felfrissülni? Nyugodtan használhatod a fürdőt, bizonyára szükséged van rá. – amennyiben ő mondja, hogy jót tenne, megfogadom a tanácsát. Bólintok egyet, mire rámutat a szemben lévő szobára. Átlépdelek, s ő is jön velem.

 - Tessék, itt van egy törölköző, és ott van a kád, de a zuhanyzót is használhatod. Amelyik jobban esik. – nyújtja felém a tárgyat. Mikor elveszem érzem az anyag gyengédségét, s puhaságát. Az ajtó csapódására eszmélek fel. Ösztönösen szabadítom meg magam ruháimtól, majd állok be a csempézett kis téglatestbe. Egy kapcsoló féleséget először jobbra, majd felfelé húzok, mire legnagyobb meglepetésemre víz esik rám megint. Azonban ez nem olyan, mint kint. Ez kellemes, s meleg, igazán frissítő, csak, úgy ahogy a fiú is mondta. Miután mindenem alaposan átmostam, kikászálódok, s magamhoz veszem a puha anyagot, vagyis a törölközőt. Átsuhanok vele mindenemen, ezzel eltüntetem vele a vizet. Amint végeztem magam köré tekerem a törölközőt, s elindulok megkeresni a fiút. A legelső utam a szemben lévő szoba, ahol nemrég tartózkodtam. Ott azonnal meg is találom, egy hatalmas doboz alakú valamiben kutat, amire a szekrény szó jut eszembe.

 - Oh, kész is vagy? Valami lányosabbat szerettem volna neked adni, de sajnos olyat nem találtam, ezért csak ezt tudom adni. – nyom a kezembe egy hosszú felsőt és egy melegítőt, vagyis azt hiszem így nevezik őket. Már ezek előtt is furcsálltam, hogy tudom tárgyaknak a nevét, vagy ha meglátom, azokat beugrik. Mindenesetre nem most szeretnék ezzel foglalkozni. A körülöttem lévő anyagot a földre ejtem, s felveszem a Göndörtől kapottakat. Ránézek, de ő csak kikerekedett szemekkel bámul, s próbálja elrejteni a mosolyát.