12.fejezet - Kísérletezés

Sziasztok drágáim!

Sajnálom, hogy eddig húztam az új rész megosztását, valójában már tegnap ki tehettem volna, de semmi erőm nem volt hozzá. Köszönöm a támogatást, kommenteket és a 49 feliratkozót. El sem tudom képzelni, hogy hamarosan meg lesz az 50. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, egyszerűen fantasztikusak vagytok. Tudom, hogy mindig ugyan azt mondom, de nem lehet megfogalmazni mennyire is hálás vagyok nektek és, hogy mennyivel is tartozom nektek. Remélem tetszeni fog ez a rész is, próbálok némi izgalmat vinni a blogba. Jó olvasást!

LUCY

  Az a férfi, aki Harry-nél megjelent, és egyben az, aki elől elfutottam abban a bizonyos épületben eljött értem, és megígérte, hogy visszavisz Harry-ékhez. Nagy mosollyal egyeztem bele és most itt ülök a kocsijában. Átadta Harry üzenetét, ami abból állt, hogy sajnálja az egészet meg persze azt, hogy nem ő jött el értem. Még az agyamban van a célkitűzésem, mégsem érdekel. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyom. Újra problémamentesnek érzem magamat, nem beszélve az irdatlan mennyiségű energiáról, ami most a testemben van. Már egy jó ideje utazom, ám nem bánom csak kerüljek vissza.

  - Ahogy látom, nagyon várod az út végét. Gondolom összeszoktál Harry-vel. – hevesen bólogatok, amit ő a visszapillantóból lát. Megcsörren valami a zsebében, s reflexszerűen veszi ki azt onnan. Rápillant, majd megnyom egy piros gombot, amennyiben jól veszem észre ideges lett. A tárgyat lazán dobja le mellette lévő ülésre.

  - Szóval te honnan is jöttél? – nem értem miért is érdeklődik felőlem, meg amúgy is lehetetlen ezt eljelelnem. Vállamat megrántom, egy szimpla nem tudom-nak megfelel.

  - Oh, tényleg, te amnéziás vagy. Ne parázz, hamarosan ott vagyunk. – fordul vissza az út felé. Felcsillannak szemeim, s egyre élénkebb és élénkebb leszek. Körmeimet valami érthetetlen ok miatt rágni kezdem, minden felgyülemlett feszültséget le tudok ezzel vezetni. Bekanyarodunk egy utcába, ám akárhogy is nézelődök balra, jobbra vagy előre, sehogy sem látom Harry házát. Rossz érzés fog el, egyáltalán nem ebben az utcában laktam. Borzongani kezdek, amikor meglátom azt a bizonyos helyet, melyről kiszabadultam.
   Reszketve rángatom és ütögetem az ajtót, azonban nem nyílik ki. Hatalmas csikorgást hallok, s arcom hirtelen csapódik neki az előttem lévő szék támlájának. Az ember, aki elhozott kiszáll és engem is kirángat a kocsiból, egyenesen az épületbe. Heves tiltakozok, viszont úgy tűnik, meg sem érzi, ugyanolyan magabiztossággal és erővel hurcol. Könnyeim ismét a felszínre törnek, nem akarok visszamenni. Fogalmam sincs, mit szándékoznak velem odabent tenni, vagy, hogy egyáltalán miért is hozott vissza ide a férfi. Negatív élményeim vannak erről a létesítményről, még akkor is, ha valójában semmi rossz nem történt. Itt tértem magamhoz, számomra ezen a helyen kezdődött az élet.

  - Na, ne hisztizz nekem! Azt hitted mindenki beveszi majd a kis amnéziás lettem, semmit sem tudok a világról színdarabodat? Én tudom mi vagy, tudom, hogy innen szöktél meg! – üvölt rám. Megszeppenve adom fel ellene a harcot, elgyengülten esek be az ajtón, ahogy egy ismeretlen alak fogad minket. Ahogy kilép a sötétből, megdöbbenek. Szinte teljesen ugyan úgy néz ki, mint a mellettem álló személy, csak pár vonásuk különbözik.

  - Végre itt van a prototípus, vagy a 135793-as A besorolású gyártmány. – gúnyos mosolyt fest fel arcára, miközben szemtelenül méreget engem. Egy szempillantás alatt markolja meg csuklóm, s egy gép felé húz.

  - Pár nappal ezelőtt megleptél, de most ideje, hogy megsemmisítselek. – teljesen pánikba esek, mi miatt kell megsemmisíteni? Ösztönösen szabadulni akarok, nem vethetnek véget az életemnek. Hisztérikus sírás tör felszínre belőlem, s immáron ketten tolnak a szerkezet irányába. Másra sem tudok gondolni, minthogy valaki a segítségemre siet. Hol van ilyenkor Harry? Ő is tud erről? Nem, biztosan nem engedné ezt, ő nem az a fajta.

- Ne ellenkezz, csak rosszabb lesz. – rivall rám a jobb oldalamon lévő illető. Lábammal is segíteni próbálok magamon, vadul kapálózok velük. Ez egy pici nehézséget okoz nekik, ám még így is bírnak velem. Szinte levágnak egy hideg felületre, melyet legjobban egy ágyhoz tudnék hasonlítani, s odakötöznek.

  - Először is megnézem mire vagy képes, utána még életben hagyunk kísérleti alanynak. – gondolom ezt megnyugtatásképpen mondta, csakhogy nem hat. Még jobban kétségbeesek, s vergődni kezdek annak láttán, hogy egy tűvel közelít felém. A sírásom felerősödik, összeszorított szemmel várom azt, ami rám vár. Erős szúrást érzek halántékomnál, s valami folyadékot, ami a szervezetembe került. Az eszméletvesztés határán táncolok, onnan a járműben hallott dallam ránt vissza.

  - Szia, Harry! – Harry itt van? Amennyire csak a kötelek engedik, körülnézek, ám sehol sem látom. Felmerül bennem az ötlet, miszerint azon a készüléken keresztül tud a férfi vele beszélni. Nem igazán hallok jól és a látásom is egyre inkább kezd homályosodni, ám részleteket el tudok csípni a beszélgetésből. Amennyiben jól értem Harry engem keres. Igencsak hangos az eszköz, amelyen keresztül beszélnek, egy kicsit én is hallom a másik fél dühös baritonján. Ténylegesen a hol létemet kutatja, amire az elrablóm módfelett kerüli a válaszadást. Tagadni próbálja a tettét, de a Göndör mindent tud és követeli, hogy engedjen el. Ezen túl még tovább társalognak, ám gyanítom, a szer hatására megszűnik a hallásom, s a látásom egyaránt.

  A hangos zajnak köszönhetően kezdem visszanyerni a tudatom, kitudja mennyi idő után. A legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudom mit csináltak velem. Pislogok párat, a jobb látás érdekében, s ez be is jön. A ködfátyol felszáll a szemeimről, utána gondmentesen nézhetek körül. Senkit sem találok a helyiségben, úgy tűnik, egyedül vagyok. Most jelen pillanatban örülök ennek, nem úgy, mint a kórházban, bár inkább maradtam volna ott, ha tudok erről az egészről. Össze vagyok zavarodva, s ahogyan visszagondolok az elmúlt időre, valami befészkeli magát a fejembe. Egy mondat. Én tudom mi vagy, tudom, hogy innen szöktél meg! Mit jelenthet az első része? Tudom mi vagy. Ezt hogyan érti? Erre én is könnyedén megadhatom a választ, ugyan az vagyok, mint ő, akárcsak a többi bolygólakó: ember. A szökésemen kellene agyalnom, azonban semmi sem jut eszembe.
  Kicsit megrántom a köteleket, valahol az asztal alján lehet megkötve. Ha leborulnék talán a csomó is elmozdulna a helyéről és akkor csak még rosszabb lenne a helyzetem. A kezeimmel egyértelműen nem tudom elérni őket, ez az ötlet sem használható. Semmiféle éles tárgyat sem látok a közelembe, ezt is kizárhatom. Egyre nyűgösebb leszek, nem bírom ki ezt a kiszolgáltatott helyzetet, főleg, hogy úgy érzem, sosem fogok szabadulni innen és a kötelek mindjárt megfojtanak, s kényelmetlen a pozíció. Szinte a torkomban dobog a szívem, bármelyik pillanatban végem lehet. Felfigyelek a léptek zajaira, újra sírni kezdek. Bánt a helyzet, az hogy így kell meghalnom. Miért nem élhetek tovább? Mi volt az a prototípusos duma? Én nem vagyok az, képtelenség. Kizárt dolog. Nem kísérletezhetnek rajtam.

  - Látom felébredtél. – lép az pult mellé a kutató. Feltételezem, hogy az, mivel ő itt dolgozhat és neki az elvakult elméjében született az ötlet, miszerint kísérletezni kell rajtam.

  - Gyanítom, furdalja az oldalad, mi is történhetett. Nos, elmondom. A szer, amit kaptál egyfajta altató volt, ennek köszönheted, hogy nem éltél át kínfájdalmakat. DNS mintát vettünk, utána egy gépet rögzítettem az agyadhoz, amivel belelátok a fejedbe. Minden egyes kis emlékképet láttam és a tudásoddal is tisztában vagyok. Ennyi történt, most pedig, ha megbocsájtasz, folytatnám a kutatást. Megnézzük, miképpen szuperálnak a spéci képességeid. – kacsint, s ismét az az undorító mosoly kerül fel képére. Bőgni kezdek, közben egy gombbal függőleges helyzetbe hoz, így lejjebb csúszok az asztalon és talpam találkozik a hideg padlóval. Valaki idegesen dörömbölni kezd az ajtón és követeli annak kinyitását. A hangja a térválasztó miatt eltorzul, azonban biztos vagyok benne, ő Harry. Óriási puffanással töri át az előtte álló akadályt, s sejtésem beigazolódik.

  - Harry! – szakad fel torkomból az egyetlen személy neve, akire jelenleg szükségem van.

11.fejezet - Vissza hozzád

Drága olvasóim!

Meghoztam egy újabb csavaros részt. Remélem ti is legalább annyira meglesztek elégedve ezzel a résszel, amennyire én. Köszönöm a kommenteket, és minden támogatást! Nagyszerűek vagytok és ezt nem tudom elégszer elmondani. Hihetetlen, hogy már 49 feliratkozóm van és túl vagyunk a 11 ezer oldalmegjelenítésen <3. A jövő héten csak pénteken vagy szombaton tudok újjal jelentkezni, ugyanis táborban leszek. Jó olvasást!

HARRY

  Már egy nap telt el azóta, hogy otthagytam Lucy-t a kórházban. Furcsa kimondani, vagy rágondolni a nevére, amit én adtam neki. Sokszor mondják, ha valamilyen állatnak nevet adsz, az érzelmi kötődést jelent, ez esetben is így történt, csak nem állattal, hanem egy gyönyörű szép, s kedves lánnyal. A történtek óta rágja a fülem Louis, hogy menjek érdeklődni felőle, de nincs hozzá pofám. Illett volna, vagyis illene megkérdeznem hogyan is telt az első napja, sikerült-e elfogadnia a döntésem, viszont, ehelyett itt poshadok a stúdióban. Be kell fejeznem az új lemezt, pontosabban csak a felét kell összehoznom. Ebből az esetből szeretnék valami ihletet meríteni, ki kell adnom az érzéseimet.
  Sosem kavargott bennem ennyi különféle érzés egyszerre, szinte már teherként nyomják a szívem. Ugyanazzal a szöveggel nyugtatom magam, ez volt a helyes megoldás, de mégis utálom magam emiatt. Ezért is gondoltam egy lassú és könnyed, ám mégis dühöngő számra. A szöveg félig meddig készen van, de nem áll stabil lábakon, szinte percenként javítok át benne apró részleteket. Nem szándékozom az egész számot erre az esetre alapozni, sokkal inkább csak célozgató megjegyzéseket rakok bele.
  Ma kemény nap vár rám, eltekintve attól, hogy nem engednek ki egészen addig, míg be nem fejezem a CD-t, egy interjúm is lesz. Lehet, súlyosan hangzik a CD befejezése, pedig valójában semmi nehéz nincs benne, szimplán lusta vagyok. Ehhez az egy dalhoz ragaszkodom igazán, erre az albumra szánom azokat a számokat, melyeket már régebben megírtam, de nem lettek kiadva. Átdolgozom őket, s készek is. Tehát mondhatnám azt is, hogy készen van az album, és nincs is.

 - Hogy van az én szorgos kis hangyám? – megforgatom a szemem, s John-ra nézek. Ezzel is csak heccelni akar, azonban ebből most nem eszik.

 - Remekül azt leszámítva, hogy itt kell rohadnia. – és akkor még nem is említem neki az interjút. Azokat mindig is utáltam. Olyan témákat feszegetnek, melyekhez abszolút nincs semmi közük, olykor intim részletekre is kitérnek, ez számomra undorító. Sokak nem értik a látószögem, bármit megtennének csakhogy kicsit is a reflektorfényben legyenek. Nekem az egészben a rajongóimon van a hangsúly, értük teszek mindent. A koncerteket és azt a pár alkalmat mikor találkozhatok velük, semmi sem tudja felülmúlni.

 - Felkészítelek. A csatorna, amelyikhez most mész interjúra szeretne arról a lányról pár szót hallani. – az ütő megáll bennem egy pillanatra. Sejtettem, hiszen szinte a mi képünk virít az összes címlapon. Azok a képek a megismerkedésünk pillanatait idézi fel, mikor el kellett menekülnünk a paparazzik elől.

 - Rendben, mikor indulunk? – még az ajtóból visszakiabálja a dátumot, még jó, hogy mindig időben szól. Egészen pontosan öt percem van elkészülni, ami azért remek hír, mert fürdeni is szerettem volna. Amióta elküldtem Lucy-t abba a kisegítős épületbe semmi sem jön össze. Szembesülnöm kell a ténnyel, ez volt az én egérutam. Teljesen tudat alatt történt, abban a hitben ringattam magam, hogy szüksége van erre. Még tegnap reggel, mielőtt elvittem volna beugrott, amit a nővér mondott a hangjáról. Magától vissza fog jönni. Erre én mit csináltam? Kivertem ezt a fejemből, s bezártattam csupa idegen ember közé. Ki kell hoznom! Amint végeztem itt rohanok érte, viszont most a kocsihoz kell. Erősen csaptam be magam után az autó ajtaját, s a sofőr gázt adott.

 - Nem azért, de átöltözhettél volna. – fordul hátra az anyósülésről John.

 - Nem azért, de ha időben szólsz nemhogy átöltöztem, hanem még egy zuhanyt is vettem volna. – vágok vissza, amit nevetéssel díjaz. Előveszem telefonom zsebemből, s tárcsázom az intézmény számát.

 - Jó napot! Harry Styles vagyok, nemrég vittem be magukhoz egy bizonyos Lucy Morris-t. Érdeklődni szeretnék, kihozhatnám-e.

 - Természetesen Mr.Styes. Azonnal értesítem az őt kezelő doktorurat. Körülbelül mikorra várhatjuk az érkezését?

 - Elnézést, de igazán nehéz napom van, így nem tudom megmondani. Minden esetre este hatig biztos ott leszek, köszönöm a segítséget. – hatalmas kő esik le a szívemről. Sóhajtok egyet, s fejem hátracsuklik. Most érzem valóban jót cselekedtem. Igazán remélem Lucy örülni fog, s nem haragszik rám, a hatalmas botlás miatt. Őt is értesítik?

 - Mi volt ez Harold? – csap combomra a főnököm, annak érdekében, hogy rá figyeljek. Én is viszonzom ezt a kedves gesztusát, kis különbséggel, én a kézfejére célzok. Nagy csattanással érintkezik a bőrünk, erre mindketten felnevetünk.

 - Tudod, rájöttem; óriási hülyeséget csináltam. Ugye Lucy-t elküldtem egy kórházba, ahol olyanokat kezelnek, akiknek emlékezetkiesésük van, esetleg vakok, süketek és némák. Ki akarom hozni őt onnan. A kezdetektől láttam, hogy neki nem tetszik az ötletem, de én természetesen mentem a magam feje után és ráerőltettem. – elmotyog egy értem-et és előre fordul. Fél óra után érkezünk csak meg az interjú helyszínére, ahol egy csomó rajongó vár. Azonnal mosoly kúszik arcomra, s kilököm az ajtót. Odasietek hozzájuk, mire kórusban kezdik mondogatni a nevem. A filctollammal sorban haladok, s mindenkinek adok egy aláírást és pár képet is készítek. Sajnos ezt nem sokáig tehetem, ugyanis egy biztonsági behurcol az épületbe. Gyilkos tekintettel nézek rá, pedig pontosan tudom, ő csak a munkáját végzi.

 - Gyere szupersztár! – karol át Jo és az öltözőm felé terel. Csak egy felsőt cserélek, teljesítem a nemrég elhangzott kívánságot. Ezután futva érek be a szobába, ahol már vár rám egy korombeli lány. A nézők felsikítanak és tapsolnak, megvillantom mosolyom, majd integetek nekik, végül elfoglalom a nekem szánt helyet a kanapén.

 - Szia, Harry. Köszöntelek újra nálunk! Jó érzés ismét látni téged. – fogad hatalmas lelkesedéssel a nekem cseppet sem ismerős nő.  Én is hasonlóképpen üdvözlöm és bele is vágunk a kérdésekbe. Rengeteg kis cetlit tart a kezében, nem fogok egyhamar végezni. A tizenötödik témakör után felhozza a legrosszabbat.

 - Harry válaszolj őszintén. Mi történt azzal a lánnyal az utcán? Régebbről ismeritek egymást? – öt teljes perbe telt, mire kitisztáztam a helyzetet. Nehezemre esik erről beszélni másoknak, és ezt nem titkolom el. Tekintetem a kijáratra téved, ahol John idegesen telefonál valakivel. Csak azt látom, hogy állkapcsa meg van feszülve és másodpercenként túr hajába. Küldd felém egy gyilkos pillantást, ezt nem tudom hova tenni, s kiszalad a teremből, és bár nem látom, de biztos vagyok benne, hogy az épületet is elhagyja.

 - Azt is beszélik, hogy már nem lakik veled, igaz?

 - Igen, bemagyaráztam magamnak egy elég nagy butaságot, így sajnos elküldtem terápiára, ahol olyanok között lehet, mint ő. Viszont amint itt végeztem megyek érte. – kulcsolom össze ujjaim.

 - Ez valóban kedves, most is megmutattad mekkora szíved van. Talán emiatt is van akkora sikered a tini lányoknál. Akármennyire is szeretnélek még faggatni Harry, sajna lejárt az időnk. Nagyon köszönöm, hogy eljöttél, ez volt a Door’s show nézzetek legközelebb is! – mosolyog a jobb oldali kamerába. Sietősen állok fel, azonban mielőtt még megszökhetnék, megállít Loren. Mint kiderült így hívják az interjúst.

 - Várunk vissza legközelebb is. – karolja át nyakam, s nyom két puszit arcomra. Ugyanígy cselekedtem, s kiszabadultam szorításából.

 - Bocsáss meg, de nekem most mennem kell. – intek és sietősre veszem tempómat. Nem mondom elég messze keveredtünk a stúdiótól és még messzebb Lucy tartózkodási helyétől. Bediktálom a sofőrnek a címet, s hozzáteszem, mihamarabb előbb ott akarok lenni. Persze mint mindig, amikor az ember minél jobban siet valahova, annál lassabban telik az idő és az összes közlekedési lámpa akkor vált pirossá, mikor odaérsz. Úgy látszik, az univerzum nem akarja, hogy megvalósuljon a tervem, különben nem hátráltatna. Meg sem várom, az autó megállását kiugrom, amikor az lassít. Az ajtó becsukásával sem igazán törődöm, ott hagyom tárva nyitva.

 - Jó estét uram, mit tehetek önért? – köszönt a recepciós. Lihegésemtől nehezen tudok beszélni, megvárom, míg rendeződik a lélegzetem.

 - Jó estét magának is. Lucy Morris-t szeretném kihozni innen, olyan két napja hozhattam be. Harry Styles vagyok. – hallom, ahogy a billentyűzetet kezdi ütögetni, s pár kattintás után furcsán néz rám.

 - Én ezt nem értem. Már volt itt egy férfi és elvitte Lucy-t. – erre a kijelentésére felszaladt a szemöldököm.

 - Ez hogy lehetséges? – emelem fel hangom, mely láthatólag nem tetszik a velem szemben álló asszonynak.

 - Azt mondta maga küldte érte. – ránt vállat. Remek, úgy látszik a legszínvonalasabb kórházba hoztam őt el. Itt bárki szavára kiengednek,s bíznak ismeretlenekre embereket.

 - És az illető említette a nevét?

 - Pillanat. – újra nyomkod párat, s kinyögi a főnököm John nevét. Mi a franc? 

10.fejezet - Bezárva

Sziasztok drágáim!

Egy nappal előbb hoztam a részt, mivel már alig tudok a seggemen maradni. Kíváncsi leszek mit szóltok, majd hozzá. Hamarosan - három rész múlva - jön a várva-várt rész. Harry megtudja, hogy Lucy hologram. Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek és persze a 48 feliratkozót!! <3 Csodálatosak vagyok, imádlak titeket! A Facebook-os csoportban arra jutottunk, hogy az 50 feliratkozós meglepetés egy különkiadás lesz, plusz én még készülök valamivel, aminek egy külön bejegyzést szánok, majd a blogon. A következőt rész csütörtökön jön, jó olvasást! <3

LUCY

  Kétségbeesetten kapok Harry karja után, nem akarok itt maradni egyedül. Félek nélkülük. A Göndör sajnálkozva néz vissza rám, s megpróbálja kiszabadítani kezét. Akármennyire is rángatja, én bizony nem fogom elengedni.

 - Lucy figyelj, itt jó lesz neked. Megbeszéltük. A neked megfelelő segítséget csak itt tudják neked megadni. Erre van szükséged, nem arra, hogy várd a csodát a lakásomban. Tényleg nagyon, nagyon sajnálom. – egy erős mozdulattal mentette ki magát fogságomból. Könnyeim potyogni kezdenek, s ajkaimat kezdem rágni. Nem hagyhatnak itt! Nem tehetik ezt velem! Minden bizalmam az övék volt, nem hiszem el, hogy ezt ilyen hamar le lehet rombolni. Louis-ra vezetem tekintetem, azonban az ő arcán is ugyanaz az arckifejezés éktelenkedik, mint Harry-én.

 - Kisasszony kérem, jöjjön velem. Kap egy szobát, s azonnal vehet egy fürdőt is. – most az én karomat ragadják meg. A nő fehér öltözékében bántotta szemeim. A folyosó felé kezd húzni, majdnem elbotlok, így a lábaim elé kapom látószervem. Alig egy másodpercre nézek el, viszont amikor ismét a fiúk irányába szegezem szemeim, ők már nem állnak ott. Keservesen sírok, olyan mintha magukkal vitték volna a szívemet, s a bizalmammal együtt elhajították volna egy végtelenül mély tengerbe. A hölgy betessékel egy szobába és a magammal hozott táskát az ágyra dobja. Most mi lesz velem?
  A földre kuporodom, térdeimet átkarolom, s ráhajtom a fejemet. Így sírok tovább. Harry sok dolgot felsorolt, miért is nem maradhatok vele, vagyis inkább velük, azonban képtelen vagyok beletörődni. Soha többé nem láthatom őket? Ki engednek valaha is innen, vagy itt fogok a továbbiakban lakni? Könnyeim hullása abbahagy, körbetekintek a szobában. A falak, melyek szorosan körülvesznek fehérek, egy TV, s egy szekrény. Ugyan olyan, mint Harry házában van, csak nem burkolózik a festék mögé. A falba bele van építve egy szerkezet, mely számomra ismeretlen.

 - Szóval te lennél az új lakónk. Én Dr. Niall Horan vagyok, de szólíts csak Niall-nek. A te neved Lucy Morris igaz?– jön be kopogás nélkül egy férfi. Olyan Harry korabeli lehet. Szőke haja hangsúlyt ad szemeinek, melyek tengerkékek. Egyetértően bólintok, hiszen Harry ezt a nevet adta, bár nem igazán voltam ebben biztos, amikor elhangzott a szájából, azonban most, hogy az orvos rákérdezett kétségtelen, ez az én nevem.

  - A papírjaid szerint csak két és fél napot töltöttél Mr. Styles-nál, ő pedig az utcán talált rád. Így volt? – szipogva bólintok. Még felolvasott pár mondatot, amit a lapokról nézett le. Minden pontosan úgy történt, ahogyan ő mondta, így ismét bólintok. Valamiféle terápiát ír ki nekem, majd elnézést kér a tegezésért.

  - Ígérd meg nekem, amint újra tudsz beszélni, nem fogsz magázódni. Annyira öreg talán még nem vagyok. – kacsint, s kilép a szobából maga után becsapva az ajtót. Örülök, hogy végre volt egy kis társaságom. Minden erőmet összeszedem és ráfekszem az ágyamra. Az ágyneműnek borzalmas szaga van, képtelen vagyok ezt kibírni, pedig remekül esne egy kipihentető alvás. Fényt mindössze egy ablak biztosít nekem, a tárgy felé fordulok és kitekintek.
  Hatalmas udvarra kapok kilátást, ahol emberek töltik a szabadidejüket. Kíváncsi vagyok, vajon én is kimehetek-e. Elindulok az ajtó irányába, csakhogy mikor odaérek, akkor látom meg, nincs rajta kilincs. Ütögetni kezdem a kijáratot, hátha valaki meghallja és kienged. Nem sokkal később, megérkezik a felmentő seregem, s kinyílik az akadály.

  - Kérem, nyugodjon meg hölgyem. – lép be egy középkorú férfi.

  - Azonnal hívom az orvosát, addig üljön le az ágyára. – csukja rám az ajtót. Megilletődötten ülök le, ahogy azt kérte. Csalódottan könyvelem el, itt nincsenek igazán tele az emberek empátiával. Nem értem, miért nem érdeklődött az iránt mit szeretnék. Említette, hogy idekéreti a doktorom, csak remélni merem ő Dr. Horan. A falba szerelt kütyü mostanra elég idegesítő számomra, ugyanis folyton-folyvást csipog. Bele sem tudok gondolni, mi lesz este, mikor pihenni szeretnék.

  - Hallom nyűgös voltál és ütögetted az ajtót. Minden rendben? – guggol le elém. Jelezek neki egy igennel, s az udvar felé mutatok. Szemeivel követi ujjam irányát.

  - Ki szeretnél menni? – meglepődök a gyors felfogásán, bár biztosan belerázódott már ebbe. Felpattanok az ágyról, jelezve, hogy készen állok felderíteni az új területet.
   Mosolyogva vezet ki, még a szobában mondta, hogy nagyon figyeljek az útra, így később egyedül is kijöhetek majd. Szóba hozta a zárat is, meg fog tanítani, kinyitni. Ahogy elnézem, rengeteg lakosnak biztosítanak ezen a helyen ellátást, sajnos. Sokan vannak az előcsarnokban, s ahogy elnézem, ennek a tömegnek a kétszerese lopja a napot az udvaron. Nagy lármával beszélgetnek, fáj annak a tudata, hogy én nem tudok ezekbe bekapcsolódni.

  - Hamarosan el kell kezdenünk a kezelésedet. Először egy kis vizsgálattal fogunk indítani, utána testhez szabott kezelést alkalmazunk rajtad.  Mindannyiunk érdeke a gyors gyógyulásod. – szavai megnyugtatóak. Jól esik éreznem a törődést, de nem akarom megint tévhitekben ringatni magam. Elhatározom, hogy nem fogok senkiben sem megbízni egy könnyen, sőt inkább sehogy. Harry és Louis olyan kételyeket hagyott bennem, nehéz lesz ezt megbocsájtanom. Tudom, hálásak kellene lennem, amiért gondomat viselték, és fel kellene fognom, hogy ezzel az egésszel csak jót akarnak, de a kórházban is megmondták, saját erőmből is vissza tudom szerezni a hangom, nem kell ide semmilyen speciális gyógyító eljárás.
  Niall igazán kedves velem, ennek ellenére én mégis visszavágyom az előző lakhelyemre. Tisztában vagyok vele, Harry szemében csak a felesleges gondot jelentettem, még akkor is, ha ezt soha nem mondta, vagy éreztette velem. Kint eléggé hűvös idő van, viszont remekül esik egy kis friss levegő a szervezetemnek. Mélyeket lélegzem, próbálom visszafogni a kitörni vágyó érzelmeimet. Fel sem tűnt mennyire elérzékenyültem a gondolataim hatására. Sosem kavargott bennem ennyi különféle érzés egyszerre, szinte már teherként nyomják a szívem. Egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon, Niall-é.

 - Nem fogok neked mindenféle kamuszöveget leadni, mint a tudom milyen érzés lehet vagy az én is éreztem már így, minden rendben lesz, mert nem igaz. Fogalmam sincs min mentél keresztül, de azt megígérhetem, hogy itt gondoskodni fogunk, vagyis inkább csak én fogok rólad gondoskodni, mivel az én gondjaimra vagy bízva. – Niall nagyon kedves egy ember annyi biztos. Megnehezíti a magam elé kitűzött célt, azonban nem fogok meginogni. Tudatában vagyok annak, hogy előbb utóbb ő is el fog hagyni, pontosabban én őt, amikor meggyógyultam és kiengednek. Utána hova fogok menni? Vissza Harry-hez? Ez lenne a legjobb számomra. Egy mosolyt küldök a szőkeség felé, ezzel szeretném megköszönni a biztató szavait.

  - Nem vagy éhes? Emlékeztess majd a gombokra a szobádban. Azokkal tudod jelezni, ha szükséged van valamire. Megmutatom azt is. – megint mosolygok, kicsit unalmas mindig bólintani. Olyan, mintha semmi másból nem állna az életem, egyre jobban vágyódom a beszéd után.

 - Tehát, kérsz valami ételt? – akárcsak parancsra kezd korogni a gyomrom. Ez azt hiszem egyértelmű választ ad Dr. Horan-nek. Nevetve indul befelé az épületbe, s karjával int. Utána szaladok, hogy behozhassam a lemaradásomat és betérünk a konyhába. 

Csatlakozzatok a Facebook-os csoporthoz.

9.fejezet - Döntés

Sziasztok, drága olvasóim!

Sajnálom, hogy késett a rész, de a nyári szünet bekövetkeztével lustább lettem. Most egy fontos hír: jövő héten nem lesz rész, de a következő hetekben kettesével szeretném kiposztolni őket. Ebben a fejezetben azt hiszem hatalmas fordulóponthoz értünk. Köszönöm a kommenteket és a pipákat, meg persze a 43 fantasztikus olvasót! Hihetetlen! Jó olvasást!

  Megszeppenve állok, s tekintetem ráfagyott a csupasz testű srácra. Mélyen és meghökkenve nézünk egymás szemeibe. Észhez térek, majd tenyereim látószerveim elé kapom, egy kisebb sikoly kíséretében. Ahogy hallom, Louis egy durva anyag utána kap, és magára veszi.

  - Öhm… Már idenézetsz. – lassan emelem le magam elől kezeim. Szemeimet lesütöm, egyszerűen képtelen vagyok az övéibe nézni, még akkor sem, ha már van rajta egy farmer. Arcom ég, olyan érzés, mintha az összes vérem oda tódult volna.

  - Sajnálom, nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, csak nem adtál elég időt a válaszra. – nevetve simítja tenyerét hátamra, s invitál beljebb a szobájába. Sosem voltam itt ezelőtt, első dolgom, hogy alaposan végigkémlelem a helyiséget. A sötétkék, már-már fekete falakat néhol festmények vagy képek teszik díszessé. A fehér, fa szekrény közvetlenül az íróasztal mellett áll, ami szintúgy fából készült. Egy hatalmas televízió is helyet kap a falon, méghozzá az ággyal szemben. Ezeken a tárgyakon kívül, még egy focilabda mintázatú babzsák is található a fekvőhelyétől balra lévő sarokban.

  - Szóval, minek köszönhetem a jelenléted? – ruhámra mutatok és egy másikra, miközben a változást próbálom eljelelni.

 - Oh, hát adok neked felsőt és egy boxert. Viszont, ha kényelmesebben éreznéd magad Harry cuccaiban, akkor szólj. Jó lesz az enyém? – nem vagyok válogatós, mindegy kinek a ruháiban vagyok. Kaptam egy úgy nevezett fekete boxert és egy alapjáraton fehér, ám az ujjainál fekete felsőt, amin egy háromszemű lény virított, egy Have a nice day! felirattal. Visszamentem a saját területemre és átváltottam a viseletem. Szeretnék még találkozni Harry-vel a nap folyamán, azonban ennek már nem igazán látom esélyét. Elég sötét van odakinn és testem szerfelett fáradt, teljesen belefáradtam ebbe a napba. Igaz, nem történt semmi fárasztó a mai nap folyamán, inkább szellemileg, mintsem hogy fizikailag merültem ki. Úgy érzem, mikor lehunynám a szemem, abban a minutumban elaludnék. Kómás állapotomból az ajtó csukódása hoz vissza a jelenbe, ezek szerint Harry megérkezett. Olyan gyorsan hagyom magam mögött a lépcsőfokokat, amennyire csak tőlem telik. Nem tudom mi ilyen fontos, aggódom, hogy nincs miden rendben.

 - És, mi jót csináltatok, amíg távol voltam? – ez a Göndör hangja. Mély, rekedtes baritonja megnyugtató, csakhogy kicsit megviseltnek tűnik. Halkabban és lassabban beszél a megszokottnál.

 - Remélem békén hagytad és megkímélted őt magadtól. – résnyire tárom ki a konyhához tartozó ajtót, annak céljából, hogy mindent lássak. Louis a szívére helyezi a kezét és hitetlenkedő sóhajt hallat.

  - Harry bánt, hogy kinézed ezt belőlem. Természetesen nem piszkáltam… Egészen addig, amíg ő nem vágyott a társaságomra. – Harry válasza erre már csak az, hogy nálam is rá fog kérdezni. Ezután mesélni kezdi milyen volt bent a munkahelyén. Látom rajta mennyire kimerült, legalábbis erről árulkodnak a lila karikák szemei alatt. Nem bírom tovább, benyitok, ennek következtében, mind a ketten rám szentelik figyelmük. Harry szemöldöke felszalad, majd az előtte álldogáló fiúra néz.

 - Miért van a te ruháidban? – kérdése meglep, kezdem úgy érezni magam, mintha rosszat cselekedtem volna. Bár, lehet ez is történt.

  - Ne gondolj egyből arra, te perverz állat. Ő keresett meg engem azzal, hogy szeretne átöltözni, így adtam neki váltóruhát. Viszont, nehogy felrobbanj, megnyugtatlak; megkérdeztem szeretne-e inkább a te ruháidban feszíteni. Mint látod beérte az enyémekkel. – a kék szemű srác azonnal kimagyaráz, s egy tálat nyom a kezembe, azzal, hogy egyem meg. Kicsit sem kívánok semmiféle ételt, ezért leteszem az asztalra, s megrázom a fejem. Louis vállat ránt, majd nekiáll megenni a porcelán tartalmát.

HARRY

 Előre sajnálom szegény lányt. Louis, ahogy látom egy darabig biztosan nem fog felhagyni a küldetésének tekintett csajozással. Imádom a bohókás haverom, de sosem tudja mikor lép át egy bizonyos határt. Most azonban képtelen vagyok ezzel gyötörni magam, a munkahelyemen szétszedtek. Egész nap rohangáltam, akárcsak egy mérgezett egér. Az eredménye viszont kézzelfogható lett, három komplett dalt tudtunk rátenni az albumomra. Tehát még maradt tizenkettő.     Hanyagul lököm be a szobám ajtaját, s csak akkor ugrik be, szeretnék beszélni a vendégemmel. Ahogy azt Louis is megmondta, furcsa, hogy nem tudom a nevét; de hogyan is tudhatnám, amikor se beszélni, se írni nem tud? Sürgősen javítanom kell a helyzeten.

 - Tudunk beszélni? – dugom be fejem a lányhoz. Már sötét van bent, s ő maga az ágyában fekszik. Lustán emeli fel a fejét, gondolom az alvás szélén állhat, vagyis csak állhatott. Amint felismer a sötétségben boldogan bólint rá, s helyet foglalok az ágyon.

  - Jól megvoltatok kettesben? – olyan unalmas lehet neki mindenre bólogatni nemmel, vagy igennel. Persze ő is azt állítja, hogy nem volt rossz a mai napja. Most már el kell hinnem, amit Louis is váltig hangoztat. Örülök neki, hisz kedves barátomnak talán mára benőtt a feje lágya és nem zargat idegeneket ilyen-olyan randi felkérésekkel.

  - Tudod, kicsit megnehezíti a dolgokat az, hogy nem tudsz beszélni, és megértem, ha nem is akarsz erről hallani sem, de Louis említette, hogy még a nevedet sem tudod. Ezért arra a döntésre jutottam, jobb lenne a számodra, ha… Ha bevinnénk téged egy intézetbe, ahol olyanok vesznek, majd körül, akik hasonló betegséggel küzdenek. – életem legnehezebb mondata volt. Tudatában vagyok, miszerint felfogta tehát tudja, mivel jár az elhatározásom. A szemei mindent elárulnak, főleg az abból kicsorduló könnycseppek.

  - Meg kell értened, én nem tudok veled foglalkozni, bármennyire is szeretném. Nekem munkahelyem van, neked pedig támogatás és törődés kell. Sajnálom. – nem bírom tovább nézni, ahogyan megszakad a szíve miattam. Talán, ha miden rendeződik a fejében, és az életében egyaránt, visszafogadom, amennyiben otthonra lesz szüksége. Kedves lány, tudom nem töltöttem vele sok időt, de figyelemre méltó kitartása van és gyengéd lelke, amit valakinek pátyolgatni kell, s erre én nem vagyok felkészülve. Itt nem egy szeretőre gondolok, hanem egy barátra, aki mindig mellette áll. Én nem tudom betölteni ezt a szerepet.
  Lesütött szemekkel baktatok át a saját szobámba, rettenetesen szégyellem magam, még akkor is, ha tudom ez a helyes megoldás. Pár hét, esetleg hónap múlva úgy is elfelejtené még azt is, hogy valaha találkoztunk. Ott könnyedén barátokat szerezhet, nagy fordulatot vehet az élete. Csak a jót akarom neki, s garantálom erre ő is rá fog jönni. Fél órával ezelőtt meg is ejtettem egy SMS-t John-nak, hogy keressen nekem ilyen intézményeket. Vagy egy tucat címet küldött, próbáltam a legközelebbit kiválasztani, ám mindegyik távol van. Újra átfutom, majd beugrik a stúdió. Onnantól egy utcányira van az egyik lehetséges épület. Azt, hiszen ez lesz az. Szeretetném tudni, hogyan fog alakulni a továbbiakban a lányka élete. Úgy érzem ez az én felelősségem, vagy inkább ő van a felelősségemre bízva. Visszaírtam főnökömnek a kiválasztott intézetnek a címét, azt mondta ő mindent elintéz, csak döntsem el.

  Ma az ébresztőórám helyett Louis ugrálására kelek. Mint ne mondjak, rettenetesen hatékony, ha a célja az, hogy egész nap morcos legyek.

  - Gyerünk Harry ébred! Menj dolgozni! – úgy teszek, ahogy kéri, fölülök az ágyamon, s én is ugrálásba kezdek. Ez az egyik ok, amiért imádom Lou-t. Felszabadít, mellette nagyon könnyű ellazulni, s annak lenni, ami valójában vagy. Hangosan nevetve játszottunk, akárcsak pár éve az óvodában. Mi voltunk a rossz fiúk, akiket senki sem tudott megnevelni, leszámítva a szüleinket.

  - Miért tartod olyan fontosnak, hogy befáradjak dolgozni? Csak nem aggódsz miattam? –tenyerem eltemetem hajában, s összekócolom.

  - Na, de Harold! Ne gondold egy percig sem, hogy ez bosszú nélkül fog maradni. Egyébként, csak szeretnék kettesben lenni a szőkeséggel. – szemöldökét idiótán húzogatja fel és le. Azt hiszi, fel tud vele húzni, azonban most nem érdekel.

  - Hát, használd ki az időt Tomlinson, ugyanis nem sokáig marad velünk. – persze rögtön rákérdezett miért mondok ilyeneket, s itt jött el az idő. Megosztottam vele, mire is készülök, erre csak annyit mondott, hogy galád vagyok. Van benne igazság, de most nincs kiút. Itt ülünk az autóban, úton az intézményhez. Még mielőtt elindultunk volna Louis adott a lánynak pár ruhát, amit az exe hagyott nála. A csomagjaival kezemben indulok be az épületbe, s vissza-visszapillantok Lou nem szökött-e meg a hölggyel.

  - Jó napot, tudok valamiben segíteni? – kérdezi a recepciós, mikor beérünk. Gombóccal a torkomban kezdek mesélni. Csak pár papírt kell aláírnom, ez simán megy, azonban amikor rákérdez, a nevére lefagyok.

  - Lucy Morris.- ez az egyetlen értelmes név, ami eszembe jut.

Csatlakozzatok a Facebook-os csoporthoz! 

On The Road Again - Bécs

Sziasztok Életeim! :3

Meghoztam a beszámolót, nem akartam tovább csúsztatni, de még így sem tudtam valami igényeset összehozni, emiatt szégyenlem magam, de akkora hatással van rám ez az egész, hogy hetek múlva sem tudnám normálisan összeszedni a gondolataimat. A helyesírási hibákat nézzétek el, rettenetesen remeg a kezem, ha erre gondolok.

Tehát a nap úgy indult, hogy reggel négykor keltünk és fél hatkor már indultunk is Pestre, ahonnan a busz indult. Rengetegen gyűltünk össze, 5 buszt töltöttünk meg. Persze minden buszon – legalább is a miénken – volt egy üres hely. Egy buszra 46 személy fért, így, ha nem számítunk le pár főt, 230-an mentünk. Olyan délután kettőre érkezhettünk meg, már a buszba is lehetett hallani a sikítást. Valami eszméletlen volt. Nekünk ülő jegyünk volt, így körbejárhattuk az egész stadiont kívülről. Rengetegen piknikeztek le, de voltak olyanok is akik a telefonjukról néztek filmet. Egy fiú, aki vagy háromszor körbejárta a stadiont random elkezdett táncolni. Fantasztikus volt az ő műsora is, szinte mindenki őt nézte, ezt ki is élvezte. Miután befejeződött a tánca sokan kértek tőle képet :D Fenomenális volt. Ezután olyan egy órával be is engedtek minket. Az elő zenekar késett vagy két órát, addig klippeket adtak a kivetítőn. A McBasted eléggé felpörgette a közönséget, ügyesek voltak. Én nem ismertem őket, viszont jó számokat játszottak. Nem sokkal utánuk jött a makaréna. Elképesztő volt, ahogy mindenki táncol és őrjöng. A fiúk a Clouds-al kezdtek. Teljesen felpezsdült a hangulat. Még mindig nehéz róla beszélnem anélkül, hogy ugrálnék vagy csapkodnék a kezemmel. Liam rettenetesen kedves, ahogy Niall is. Louis hozta a laza formáját, végig azon járt az agyam, mennyire is megnyugtató a hangja, és Harry… Ő rettenetesen perverz és édes egyszerre. Egyik pillanatban még egy hatalmas banánnal viccelődik a másikban egy hatalmas szívet ölelget <3. Ezek mellett még németül is beszélt, egészen 20-ig számolt. Akkor és ott mindenki elvesztette a fejét és körülöttem elkezdtek sírni. Nagyon sokan voltak magyarok, mint mondtam is, sok magyar zászló volt. A csúcspont az volt, mikor a kivetítőn egy Liam please say Szeretlek feliratú tábla volt, amit el is kezdett olvasni, és bemondta, hogy Hungary, de mire kimondhatta volna elmozdították a kamerát. Csakis ismételni tudom magam, hatalmas őrület volt, ennyi embert egyszerre még nem láttam. Sok szám volt az előző albumról is. Liam és Louis folyton mondogatták milyen jó közönség is vagyunk, és hogy tudják, mindenhol ezt mondják, de most komolyan gondolják.

 Bécs is nagyon tetszett nekik. Sajnos, még így pár nap múlva sem tudom normálisan összeszedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban, meghatározó élmény volt ez számomra. A best song ever volt az utolsó dal, azután ahogy én láttam senki sem akart kimenni, vártuk hátha visszajönnek, de ez nem történt meg. Harry-nek nagyon hosszú a haja, végig azon nevettem, hogy lobog, miközben ide-oda szaladgált. A koncert közepén viszont már felkötötte. A tipikus bálnás produkciója sem maradt el. Egy viccet is vártam, azonban azt sem mondott. Nem tudom nektek ebből mennyire jön át az érzés, viszont ennél értelmesebben nem tudom összeszedni a gondolataim, pont ezért szedtem össze két blogot, ahol olvasható még efféle beszámoló. 

Első

Második

Videókat is kértetek, azonban eléggé pocsék minőségben tudtam csak feltölteni, így azokat nem tudom megosztani, de igyekszem megoldást keresni!

8.fejezet - Áramszünet

Sziasztok Drágáim!

Sajnálom, hogy múlthétvégén nem produkáltam semmit, de el voltam havazva. Hamarosan itt a nyári szünet és úristen. :D Remélem mindenkinek jól fog telni. Köszönöm a visszajelzéseket, nagyon édesek vagytok <3! Jövő vasárnap nem hinném, hogy fogok újat hozni, de igyekszem, akár egy rövid szösszenetet is kitenni. Jó olvasást!

LOUIS

Hatalmas nevetés szakad fel belőlem Harry válaszát hallva. Mi a rák? Idehoz egy vadidegen csajt és még csak a nevét sem kérdezte meg soha? Kész röhej. Bár én ebből a helyzetből így is úgy is nyertesként fogok távozni, nagyba teszek rá mit mondott Harry. Nyakamat tenném rá, hogy imádni fog engem, hiszen mindenki ezt teszi. Valljuk be, még azok is, akiknek valójában nem kellene. Igen, igen itt most a férfiakra gondolok.
  Csak egyszer fordult elő – akkor is csak a kíváncsiság hajtott, - hogy csókolóztam egy velem azonos neművel. Minden nő megnyugodhat Louis Tomlinson vérbeli heteró, sőt nálam jobban talán senki sem lehet az. Legnagyobb vágyam az lenne, ha megnézhetném mit is működik a kis hercegnőm, a szinte enyémmel szomszédos szobában, azonban előtte végrehajtom, a Hogyan hódítsunk meg egy lányt listám első pontját. Természetesen csokoládéért indulok. Mi is lehetne a legjobb kezdő lépés, mint egy kis boldogsághormon? Mielőtt még agyon hajszolnám magam a lányért, benézek jó öreg barátom édességes helyére. Még szerencse, hogy drága Harold-om édesszájú. Mindig van nála csoki, így megkímélem testem egy igen terjedelmes túrától a boltig. Legnagyobb mázlimra éppen a híres-neves Oreo-s kalóriabomba akad a kezembe. Esküszöm, ha megkapom a hölgyeményt, megcsókolom Harry lábát, sőt még a lábnyomait is felnyalom. Szél meghajtással kapkodom fel lábaim a hosszú lépcsősoron, s rontok be a szobába. Na, jó, a berontás elég túlzott kifejezés inkább használnám a hangos ajtónyitás jelzőt. Szegény lány elég ijedt arckifejezéssel köszönt, majd a fal karjai közé veti magát. Most már kezdem kapiskálni, nem is inkább mostanra jutott el az agyamig mit mondott Harry, ennek ellenére még mindig kit érdekel Harry? - alapon állok a dolgokhoz.

  - Szia, én Louis vagyok. Louis Tomlinson. Hallom Harry volt olyan bunkó, hogy még a nevedet sem kérdezte, így megteszem én. Emlékszel rá, hogyan hívnak? – persze, hogy nem tudja. Erőt veszek magamon, nem szabad az első akadálynál megtorpannom. Hmm, bár lehet, az könnyebb lenne és felszedni a közeli bárban egy jobb, formásabb idomokkal rendelkező pipit. Nem, nem Tomlinson! Férfinak kell lenned a talpadon és végigvinni, amit elkezdtél! Igazat megvallva sosem voltam ez a nagy higgy magadban, meg tudod csinálni forma, előszeretettel lépek a könnyebbik útra. Közelebb merészkedem hozzá, segítséget kínálok fel neki tenyeremmel, azonban biztonságosabbnak látja saját erejéből feltápászkodni a földről. Ha, neki így jobb legyen, de azt garantálom, hogy hamarosan még élni sem fog tudni nélkülem. Merész kijelentés volt? Nem hinném. Bízom a vonzerőmben és a hercegnőm remek ízlésében.

  - Hoztam neked csokit, edd csak meg. Nekem ez a kedvencem biztosra veszem, hogy téged is elkápráztat majd. – illedelmesen feltárom neki az édességet rejtő csomagolást, s le is török egy sort. Már csak a látványra is összefut a számban a nyál, és itt most nem a csokira gondolok. Mesés jelenetnek lehettem szemtanúja, ugyanis a mellettem helyet foglaló gyönyörűség ajkaiba harapott a kíváncsiságtól. Érdeklődve veszi ki ujjaim közül a kekszes finomságot, s helyezi bele szájába. Repesve tapasztalom, nagyon bejön neki az íz kombináció. Nem is csodálkozom, hiszen szinte minden létező ember szereti az Oreo-t és a Milka-t.

  - Tetszik? – kérdem, mire egyből bólogat, s felbátorodva sajátítja ki magának az egész tábla csokit.

 - Van még ott, ahonnan ez jött. Csak ne szólj Harry-nek. Nem csípi, ha valaki elveszi azt, ami az övé. – mire kimondtam, sajnos csak addigra tudatosult bennem mennyire is vagyok idióta, na meg persze tapintatlan. Sajnálkozó tekintettel nézek rá, azonban nem veszi magára, semmi bánat nem ült ki arcára. Megnyugodva fordulok vissza az ajtó irányába, hálás vagyok, amiért nem érzékelte ezt a kis nyelvbotlásomat. A szobát fogai munkájának zaja tölti meg, ami eléggé vicces kis hang. Sosem tudom meg miért, de számomra elég nagy élvezetet nyújt, ha valaki müzlit, ropit, vagy más egyéb ropogós ételt fogyaszt. Nem bírom ki nevetés nélkül, most viszont erősnek kell lennem, ugyanis nem áll szándékomban megbántani, egy ilyesféle megnyilvánulásommal sem. Jöhet a második lépés. Mindig járj a lány kedvében. Ezt mindenki egyaránt szereti, mindannyiunknak szüksége van egy kis törődésre. Mivel ő ezt nem kapta meg – kivéve a Harry-től kapott megszánást – értékelni fogja, így igazából, ha igazságosak akarunk lenni, ez érhet két pontot is.

  - Jól érzed itt magad? Esetleg, ha kell valami, nyugodtan szólj nekem vagy Harry-nek. Bármikor, bármi kérdésed is akad, vagy problémád. Rám éjjel-nappal számíthatsz. – tenyerem hátára simítom, s körkörösen kezdem simogatni. Ezt a mozdulatot csupán kétszer ismétlem, eszem ágában sincs elijeszteni, netán belépni a saját kis komfort zónájába. Előhoztam a megértő, törődő Louis-t. Félre értés ne essék, máskor érdek nélkül is ilyen vagyok, ellenben most nagyon töröm magam a lányért. Bólint párat, majd a semmibe kezd meredni. Kínos csend van, egyetlen ötletem sincs, mivel törhetném meg. Szar helyzet. Hangos lélegzésünk a kizárólagos hang, ami hallatszódik. Párszor átfuttatom ujjaim közt hajam, ezen kívül semmi érdekes dolog nem történik.

 - Lenne kedved nézni velem egy filmet? Esetleg valami mást? Felőlem bármi szóba jöhet. – szemkontaktust teremt, s mélyen gondolkozni kezd. Most nem tudom eldönteni, hogy a film szócska jelentésén agyal, vagy csak emészti a kérdésem. Percek teltek el, amikor visszajelzést kapok. Hevesen bólogatva fogadja el az ajánlatom és milyen jól is tette. Valami kellően buja, de egyben vicces filmet szeretnék választani, viszont Harry DVD készlete is véges. Kétlem, hogy találni fogok az elvárásaimnak megfelelőt. Vagy én nem ismerem az adott filmet, vagy amikre én gondolok nincs meg neki. Rögtön a Szex video ugrott be és a Szüzet szüntess. Tenyerét enyéim közé szorítom, s így kezdem kivezetni a szobából egészen a nappaliig. Ha, szemeim nem csalnak, - már pedig biztos, hogy nem – pír kúszott a leendő kedvesem arcára. Zavarban van miattam, vagyis a kedves gesztusom az oka. Feltételezhetően ez friss érzés számára, mármint nem emlékezhet, hogy valaki is nyitott felé ennyire.

  - Nyugodtan helyezd magad kényelembe, kivéve akkor, ha te szeretnél választani a filmek közül. – jobbtól balra rázza meg a fejét, szóval nekem kell választanom. Micsoda tragédia. Na, meg micsoda rendkívüli irónia. Ujjam végigvezetem a dobozok gerincein, s közben leolvasom a címeket. Megérzésem most sem csalt, Harry inkább a horror és a romantikus műfaj mániákusa. Igazán jó párosítás nemde?  Néhány vígjáték is akad, csakhogy ezek nem esnek egybe a koncepcióimmal. Nyüglődve kapok valamit kezeim közé és helyezem be a lejátszóba. Mielőtt elindítanám a kis házimozizást, felkapcsolom a lámpát, személy szerint nem szeretek sötétben gubbasztani. Tudom, hogyan fog lekötni a film: sehogy. Előre készülök és a TV helyett a mellettem ülő ellenállhatatlan leányzót fogom figyelni. Egyértelműen persze csak a legnagyobb diszkrécióval. Én magam is elfoglaltam helyem, majd elindítom a filmet. Az már mellékes, hogy utána pár másodperccel elment az áram. Talán öt izgalmas percet láttunk a filmből.

  - Hát, ez érdekfeszítő volt. – látom, nem igazán érti mi is történt, hiszen az egész házban a sötétség uralkodik, meg egy kis kinti fény is. Későre jár, nyolc óra is elmúlt és drága Harold-om még sehol. Nem vagyok a nyávogós, otthonülős háziasszony, aki megcsalással gyanúsítja a férjét, ha egy percet is késik, de igazán haza húzhatná már a seggét.

  - Tehát most elment az áram, ezért igazán beszűkültek a lehetőségeink. Azt hiszem, mind a ketten jobban járunk, ha elmegyünk fürdeni. – osztja a véleményem, nos így elindulunk az emeletre. Ő a közös, míg én a saját kis fürdőmbe megyek.

LUCY

 Louis kérésére elvonultunk fürdeni. Már a zuhanyrózsa alatt áztatom magam, s rajta jár az eszem. Valóban kedves, úgy érzem, csakugyan jól kijövünk, ahogyan azt Harry is megmondta. Mikor a kezem az övéi közt raboskodott… miket beszélek? Egyáltalán nem így éreztem. Nem raboskodtam. Élveztem, melegséggel tölt el még most is az érzés, ha visszagondolok. Nagy sóhaj szökik ki ajkaim közül. Kilépek a kabinból, s magamra veszem a Göndörtől kapott ruhákat, azonban nem érzem magam jól bennük. Izzadtak. Louis mondta, hogy bármikor felkereshetem, bármi gondom is lenne. Igaz, még nem tudom, hogyan is magyarázom el neki az ötletem. Hangok hallatszódnak ki a szobából, így feltételezem, ott van már. Párszor megütögetem az ajtót, s benyitok.
  Emlékszem Harry említette, hogy vannak olyan dolgok, amik csak rám és a partneremre tartoznak. Intim dolgok. Azt hiszem Louis-t éppen most zavartam meg ebben.

És még valami. Szerdán megyek Bécsbe <3 Igen, a 

koncertre. Szeretnétek beszámolót?:)

7.fejezet - Látogató

Sziasztok Hologramjaim!
Hihetetlen, hogy már negyven feliratkozó van! Rettenetesen jó érzés, ti vagytok a legjobb olvasók a földön! Mindenért hatalmas köszönet és hála. Próbálok hosszabb részeket hozni, viszont a nagy felhajtás miatt, ami most körülöttem van az utolsó hetek miatt, nehezen tudom összehozni. A nyárig még két részt biztosan hozni fogok, ám a harmadikban sajnos nem vagyok biztos a ballagás és az egyéb elfoglaltságaim miatt, hiszen mint szokott minden egy hétre esik.
Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást hozzá!:)


  A hatodik érzékem valami úton, módon megsúgta, hogy ennek nem lesz jó vége. Csalódottan hajtom le fejem, s ráhangolódtam a rossz hírek fogadására.
 - Az emlékezetvesztésre nincsen magyarázat, azonban kétségbevonhatatlanul állíthatom külső sérülés váltotta ki. A hangját illetően jó hírek adhatok, ez csak átmeneti. – egy pillanatra rápillant a papírjára, hamar átolvassa, s újra a szemembe néz.
  - Továbbá elvégeztünk a rutinvizsgálatot is, aminek rendkívüliek lettek az eredményei. Vérnyomás, reflex, fül –és látás került kivizsgálásra. Az első jelentősen túlszárnyalja az ő korában az egészséges kategóriát. A reflexei kiemelkedően jók, és a végeredmény csakugyan egyezik a fül és látás eredményeivel. – nem tudtam hova szeretne kilyukadni, nem lehet olyan nagy cucc, hogy valakinek magas a vérnyomása. Biztosan csak izgult. A többi eredmény pedig inkább örömhír, mintsem aggasztó.
  - Sejtelmem sincs mit óhajt ezzel mondani. – csapom össze tenyereim, s szám egy vonallá préselem.
  - Szeretnénk bent tartani és elvégezni rajta pár vizsgálatot. – van egy olyan érzésem, hogy eltitkol előlem valamit. Rossz közérzetem lett, érzem nem kéne itt maradnunk.
  - A lánynak kissé magas a vérnyomása és máris bent tartanák? Köszönjük, de nekem még ma ezer dolgom van, nincs időnk további vizsgálatokra. Küldje ki és már itt sem vagyunk. – kicsit úgy beszéltem, mintha nem kívánatos személyek lennénk. Mentségemre szóljon nem szoktam bunkó lenni, nem az én műfajom, viszont a mostani helyzettől kicsit felment bennem a pumpa minden ok nélkül, viszont a tudat, hogy nem sokára hallhatom hangját feldobott. Hamarosan teljesítették is a kívánságom, megilletődve és talán kicsit megtörve kaptam vissza a lányt. Intettem az ápolónőnek, s oldalamon a kis beteggel szállunk be a járműbe.
 - Sajnálom, nem kellett volna kényszerítenem téged. Remélem nem volt olyan kellemetlen. – semmibe veszi a tényt, hogy hozzá beszélek, csak maga elé mered, s a tenyerét kapargatja. Ráhagyom, tisztában vagyok vele, mennyire orrolhat rám, milyen zavarba ejtő, vagy esetleg felkavaró élmény lehetett. Szégyellem magam, látom rajta a meghökkentséget, összezavarodást. Csak tudnám mit is tegyek vele addig, míg én dolgozom. Muszáj bemennem a stúdióba, valamilyen új gyakornok letörölte az egyik számom és fel kell énekelnem ismét. Szívem szerint bevinném magammal, azonban a bentiek nem igazán díjazzák, ha valaki láb alatt van. Vonakodva tekerem jobbra a kormányt, s nyomom még lejjebb a gázpedált, s így tökéletesen végzem a házam előtti feljárón. Nagyot sóhajtva kerülöm meg az autót, annak céljából, hogy kinyitom a lánynak az ajtót, ám ezzel beelőzött. Töretlenül kerüli tekintetem, még az út közben tett bocsánatkéréseim sem hatották meg, bár nehéz megállapítani így, hogy nem beszél, min akadt fent, vagy egyáltalán problémája van-e velem. Kulcsaim a zárba helyezem, ám elforgatni már nem sikerül, ebből a legtöbb ember arra következtet betörtek hozzá, de mivel nekem van egy áthaladóban lévő barátom, nyílván ő van bent. Hangosan nyitom ki az ajtót, mire rögtön egy felháborodott hang köszönt.
 - Harry Edward Styles! Miért üres a hűtő? – hangját nem sokkal később jelenléte tette teljessé, azonban mielőtt újra kiabálhatna, megakad szeme a mellettem álló személyen.
 - Kinek hálálhatom meg a társaságod? – ő sem felel nekem, még  mindig a lány stírölése a legfőbb dolga. Be kell vallani, valóban szemet kápráztató az ifjú hölgy. Magamban kuncogok barátom teljes lefagyásán, s végül elhaladok mellette viszont kizökkentése érdekében nekimegyek vállának. Hallom, ahogyan megköszörüli torkát, ezt követően rögvest mellettem terem.
  - Szóval, akkor most végre figyelsz, rám megkérdezem még egyszer… - nevetek, s mikor tovább folytatnám, a mondatom ő közbe szól.
  - Ne kérdezz semmit, majd én! Ki ez a lány? Kérlek, mondd, hogy nem vagytok együtt. – ahogyan hallom már is bezsongott. Igen, ő minden bizonnyal az a típus, aki első látásra minden széplányt istenít, egyszerűen nem bír leakadni az adott lányról, ellenben mikor kosarat kap képes normális ember módjára viselkedni.
  - Nem Louis, nem vagyunk együtt, megnyugodtál? Visszatérve a kérdésemre; kinek köszönhetem, hogy itt vagy? – legjobb barátomból csak úgy folyik a szó, pillanatnyilag egy szőke hajú, plasztikázott lány engedte útjára. Két hónapig voltak együtt Lou elmondása szerint, bár nem csodálkoznék, ha az exe mást mondana. Képes kiszínezi a valóságot.
  - Engedélyt kellene kérnem tőled elméletben a lányhoz? – gondolom itt most a harmadik lakosra célzott. Nem vagyok oda az ötletéért, szeretnék kicsit közelebb kerülni hozzá, viszont amennyiben Louis ráijeszt a túlzott nyomulásával, ez nem fog menni valami könnyedén. Testemmel a konyha pultjának támaszkodom, míg a barna hajú Kaszanova idiótán vigyorog rám. Tudom, már érzi a nem szócska édes ízét, s akármennyire is töröm most össze a pici szívét a válaszom egy igen lesz.
- Nézd, más esetben nem érdekelne, ha megpróbálnád őt is megfertőzni a Tomlinson kórral, csakhogy ő más, mint a többi.  – arcáról azonnal lehervad a mosoly, s lefelé kezdi görbíteni ajkait, természetesen csak viccből.

Szinte érzem, ahogyan az sugallja, könyörüljek meg rajta.
- Bocsi, Louis. Amint megismered egy kicsit jobban rájössz. Nem attól különleges, hogy, hű de erkölcsös és nem fekszik le idegenekkel, hanem mert amnéziás és átmenetileg beszédre is képtelen. Nem akarom kurvának beállítani, félre ne érts, azonban nem ismerem annyira. Számomra képtelenség lenne elképzelni őt ilyennek. - mostanra fogalmam sincs miért mondtam ilyeneket, hiszem nyilvánvalóan illedelmes.
  - Akkor miért van itt? Mármint úgy értem, ha nem ismered, miért van itt? Csak azt nem mond, hogy megint Robin Hood-nak képzelted magad. – csakugyan ilyen kiismerhető lennék? Bizonyára bárki rádöbbenne a válaszra az arckifejezésem alapján. Lou csak megforgatja szemeit és elsiet valamerre. Meg kellene keresnem a lányt, majd bemennem a munkahelyemre. Csak szerintem hangzik szerfelett egysíkúnak? Nem hinném. Szegény a ház ismeretének teljes hiányának köszönhetően még mindig ott áll ahol hagytuk.
  - Gyere, felkísérlek a szobádba. Nekem el kell mennem egy időre, addig itt leszel Louis-al. Remélem ez nem probléma. – egyből jött a nemleges válasz. Problémamentesnek érezem a dolgot, legalább lesz itt vele valaki, nem szorul újra magányra.
  - Bízom benne, hogy jól ki fogtok jönni, még akkor is, ha egyelőre nem tudsz beszélni. Apropó, az orvosok szerint hamarosan visszajön a hangod. – látok rajta egy kis örömöt. Út közben még elbeszélgetünk, meg kérem majd Lou-t, hogy vezesse körbe, hiszen eddig arra sem volt időm.
  - Louis! Merre vagy?- kiáltom, miután bevezettem a lányt a szobájába. Amint megkaptam a választ elindultam az ő szobájába. Igen, neki van külön szobája, mivel neki nincs háza, folyton a soron következő barátnőjénél lakik, szereti falni az életet, kihasználja a fiatalságát. Mindig kérdezgetem tőle, miért is nem vesz magának egy házat, esetleg kezd el bérelni egyet. Erre általában azt a választ kapom, hogy „Harold drága, nem szeretnék felesleges költségeket, hiszen kettőt sem alszol, nekem már új barátnőm van”. Ehhez sosem kommentálok semmit, ismerem annyira, hogy tudjam, olyan nőhöz nem költözik, akit nem szeret.
 - Jelenleg meddig kívánsz a Styles rezidencián lábadozni? – nevetek, azonban tőle egy gúnyos röhögést kapok vissza.
 - Nem tudom. Nagyon megtetszett ez a lány, szóval lehet, egy jó darabig el fog tartani mire kiheverem az a bombázót. – nyújtózkodik végig az ágyon. Szigorúan nézek rá, ám ez nem hatja meg.
 - Tényleg, mi a neve? – kérdezi, s itt én is ráeszméltem a szomorú igazságra: nem tudom a nevét. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportoz, hamarosan egy kis meglepetést

szeretnék hozni!

(link)